K.I.: Ez az illető személyiségétől függ. Háromféle magatartás létezik. Van, aki egész életében nem tud szabadulni tőle. Van, aki nem beszél róla, és van, aki egy idő után megbékél a történtekkel.
filmhu: Ön melyik csoportba tartozik?
K.I.: Egyikbe sem. Én író vagyok, az anyagcserém más természetű. A tapasztalataim a nyersanyag, amitől írás közben szabadulok meg. Amikor pedig elfogy az anyag, akkor vége van, és jön a halál. A kudarc című regényem végén van erre egy példa. Amikor már addig görgette a követ, hogy az kaviccsá kopott, Sziszifusz zsebre vágja és elindul haza.
filmhu: Koltai Lajos a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a fiú a haláltáborban szépséget él át. Ön egyetért ezzel?
K.I.: Egyetértek. A természet szépségét a táborban érzékelni lehetett. Ott is sütött a nap, ott is termett gyümölcs a fán, csak nem nekem. Minél szebb a természet, annál nagyobb a gyötrelem és a fájdalom.
filmhu: Ön szerint a semlegesség a legjobb mód egy ilyen történet elmesélésére?
K.I.: Igen. Ha túl érzelmes, akkor senki sem veszi észre. A jajgatással mindig az a baj, hogy senki nem figyel rá. A panaszkodásnak éppen ezért semmi értelme nincsen. Inkább egy olyan formát kell találni, amire jobban odafigyelnek.
