Makk Károly Egy erkölcsös éjszakával indítja a hetet, benne a bohém diákkal, aki egy átmulatott éjszaka után beköltözik a helyi bordélyházba. Amikor az anyja váratlanul hazaérkezik, a főnökasszony úrilányokkal teli, előkelő panzióvá alakítja át a helyet. A film 1978-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját. Szerdán az Inkubátor programot elindító Hetedik alabárdos lesz látható, ami a színházi biodíszletek, az örök statiszták abszurd világába nyújt betekintést. Újra műsoron lesz Szász Attila megrázó történelmi filmje, az Örök tél is, ami a Gupvi-lágerek rettenetes világát mutatja be, egy fiatal asszony, Irén történetén keresztül. Gera Marinát, a film főszereplőjét Nemzetközi Emmy-díjra jelölték, de számos másik fesztiválon is nagy sikerrel szerepelt Szász Attila munkája.

Makk Károly: Egy erkölcsös éjszaka

Csütörtökön Pejó Róbert a leghíresebb magyar mentőkutyának állít emléket a Mancs-ban, majd Rényi Tamás 7 kérdés a szerelemről.. és 3 alkérdés című 1969-ben készült szkeccsfilmje is látható lesz. A hét kis történet humorosan boncolgatja nők és férfiak kapcsolatát, olyan színészóriások tolmácsolásában, mint Garas Dezső, Vencel Vera, Koncz Gábor vagy Tordai Teri. Visszatér a tévébe Lajkó is, az első cigány az űrben, aki bajkonuri űrállomáson száll versenybe a szovjet vezetőséggel, hogy ő léphesse át elsőként a sztratoszférát. Kósa Ferenc még messzebb ugrik vissza az időben, egészen 1514-be, a Dózsa György féle parasztfelkelésig. Az Ítélet a felkelés leverését és megtorlását dolgozza fel, a börtönben lévő Dózsa a kihallgatások szünetében az egész lázadást újraéli.

Mészáros Márta: Szép lányok, ne sírjatok

Mészáros Márta 1970-ben készítette a Szép lányok, ne sírjatok című filmjét, egy kis üzem fiatal dolgozóról, ami pénteken lesz látható. A munka mellett zajlik az életük, csajoznak, albérlet után vadásznak, szerelmesek, összevesznek. Savanyú és Juli már majdnem jegyben járnak, Juli azonban az Ifjúsági Parkban megismerkedik Gézával és a zenekarával vidékre megy, Savanyú és barátai meg mennek utánuk.

Szombaton két focis film is műsoron lesz: Fábri Zoltán egy ukrán munkatábor rabjait és egy német katonákból álló csapatot állít szembe egymással a pályán a Két félidő a pokolban című filmjében, a Brazilok pedig egy egész falu fociszenvedélyét mutatja be, a jólelkű helyiek és a korrupt vezetőség összecsapásában. A vasárnap éjszakát, méltatlan időpontban (hajnali 01:45-kor) zárja Szabó Réka dokumentumfilmje, A létezés eufóriája, ami most hétvégén nyerte el a Verzió Dokumentumfilmfesztivál közönségdíját, tavasszal Locarnoban, nyáron pedig Szarajevóban is rangos díjat kapott. Fahidi Éva 90 éves holokauszttúlélő, Czuhorka Emese táncos és Szabó Réka rendező egy közös táncelőadásban dolgozzák fel Éva traumáját. A gyönyörű koreográfia mellett a három nő egymáshoz való viszonya is kirajzolódik, ahogy közös erővel lépnek túl a múlt démonain.

november 18., hétfő

Egy erkölcsös éjszaka (r.: Makk Károly) / Duna World, 11:10, 02:25
Nincs kegyelem (r.: Matúz Gábor) / M5, 21:50
A martfűi rém (r.: Sopsits Árpád) / Film+, 02:20

november 19., kedd

Underworld (r.: Len Wiseman) / Sony TV, 23:50

november 20., szerda

Az asszony beleszól (r.: Esztergályos Károly) / Duna World, 11:45, 02:50
Kalandorok (r.: Paczolay Béla) / Film+, 14:50
Hetedik alabárdos (r.: Vékes Csaba) / Paramount Channel, 19:15
Örök tél (r.: Szász Attila) / M5, 21:50, 02:00

november 21., csütörtök

Hetedik alabárdos (r.: Vékes Csaba) / Paramount Channel, 07:55
Mancs (r.: Pejó Róbert) / Moziverzum, 08:25
7 kérdés a szerelemről… és 3 alkérdés (r.: Rényi Tamás) / Duna World, 11:30, 02:25
Lajkó - Cigány az űrben (r.: Lengyel Balázs) / Cinemax, 21:25
Ítélet (r.: Kósa Ferenc) / Duna TV, 23:15

november 22., péntek

Félvilág (r.: Szász Attila) / Filmcafe 08:00
Kalandorok (r.: Paczolay Béla) / Film+, 12:25
Lajkó - Cigány az űrben (r.: Lengyel Balázs) / Cinemax, 12:30
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (r.: Schwechtje Mihály) / HBO2, 15:40
Szép lányok ne sírjatok (r.: Mészáros Márta) / M5, 21:50, 02:30

november 23., szombat

Susotázs (r.: Tóth Barnabás) / Cinemax 2, 07:45
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (r.: Schwechtje Mihály) / HBO2, 07:50
Két félidő a pokolban (r.: Fábri Zoltán) / Duna World, 10:45
Legenda a vonaton (r.: Rényi Tamás) / Duna TV, 15:30
Brazilok (r.: Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba) / RTL2, 23:00

november 24., vasárnap

Félvilág (r.: Szász Attila) / Filmcafe 06:15
Szűts Mara házassága (r.: Kalmár László) / Duna TV, 15:00, 02:25
Brazilok (r.: Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba) / RTL2, 18:00
Trezor (r.: Bergendy Péter) / Duna TV, 21:15
A létezés eufóriája (r.: Szabó Réka) / RTL Klub, 01:25
Csicska (r.: Till Attila) / TV2, 02:45
Cinematographer (r.: Novák Emil) / TV2, 03:05

Borítókép: A létezés eufóriája