A 137-es akta - Egy belső jelentés amiatt érződik az Akkor éjjel továbbfejlesztett változatának, mert Moll (Mondd ki, hogy uborka!, Lemming, Bestiáda) ezúttal nem csak a nyomozást végző rendfenntartókra fókuszál, de ezúttal a társadalmi kontextust is erősen beledolgozza a történetbe. A sárga mellényes tüntetésekről, és a rendőri erőszakról archív felvételeket illeszt a filmbe, a sztori pedig felszínre hozza a tüntetők és a hatóságok közötti, ezáltal a francia társadalmon belül munkáló feszültséget. Így a rendező egy rendőri túlkapás körülményeinek megmutatásával sokkal többet vállal, mint hogy egy két tűz közé került rendőrnő kálváriáját mutassa meg.
A történet főhőse Stéphanie (Léa Drucker a Közel-ből vagy a Láthatás-ból lehet ismerős), aki az IGPN-nél, a francia rendőrség belső felügyeleti szervénél dolgozik irodistaként. A 2018-ban zajló sárga mellényes tüntetések kapcsán kerül elé egy súlyos ügy: a tinédzser Guillaume (Côme Péronnet) maradandó koponyasérüléseket szenvedett, amikor, a feljelentést tevő édesanyja állítása szerint a demonstráció végén civil ruhás rendőrök rálőttek. Guillaume nem is volt képes magától jelenteni az esetet, édesanyja harcol az igazságért, Stéphanie feladata pedig az, hogy megválaszolja a kérdést: miért lőtték meg közvetlen közelről a fiút a rendőrök, és egyáltalán, kik voltak azok a civil ruhások, akik tüzet nyitottak a tüntetők egy maroknyi csoportjára?
A film a nyomozás folyamatát mutatja be: Stéphanie kihallgatja az érintett kollégáit, bizonyítékokat gyűjt, tanúkkal és az áldozat családjával beszélget. Eközben épp forrong a francia közélet, és a hatóságokba vetett bizalom gyorsan erodálódik úgy, hogy nem sokkal korábban a rendőröket még hősként ünnepelték a 2015-ös Bataclan-terrortámadás kapcsán. Stéphanie helyzete különösen nehéz: őt nemcsak a hatóságokkal szembeni általános bizalomvesztés érinti, hanem az is, hogy lényegében a saját kollégái által elkövetett visszaéléseket kell kivizsgálnia. Az eset áldozatához hasonló korú fia azt mondja, szégyelli, hogy a szülei rendőrök, Stéphanie szintén nyomozó exférje, és az ő új párja pedig azt róják fel, hogy a nő nem bajtárs, hanem gyakorlatilag áruló, amiért a kollégái ellen nyomoz.
Moll átélhető személyes és szakmai drámát kerekít ebből az alaphelyzetből. A 137-es akta - Egy belső jelentés legnagyobb erőssége, hogy képes érzékeltetni a főhős súlyos dilemmáját, miközben a társadalmi kontextus is érvényesül. A film elsősorban a párbeszédekre épül, ezek többsége ráadásul puritán rendőrségi szobákban játszódik, a feszes szerkesztésnek, és a rétegzett forgatókönyvnek hála azonban nincsenek üresjáratok. Ugyanúgy izgalmas marad Stéphanie magánéleti krízise, mint a cselekmény gerincét adó nyomozás.
Utóbbi szál, pláne a társadalmi-politikai éllel talán önmagában is érdekes lenne, a 137-es akta - Egy belső jelentés motorja azonban egyértelműen a főszerepet játszó Léa Drucker, aki átlényegült alakítással kelti életre a lelkiismeretes, ám kissé megfáradt, több oldalról nyomás alatt álló nyomozót. Drucker úgy mozog a rendőrségi épület steril közegében, és úgy ül az íróasztalánál, mintha tényleg 20 éve ezt csinálná. Patrick Ghiringhelli operatőr (aki a Bestiáda és az Akkor éjjel után dolgozott újra együtt a rendezővel) gyakran ki is használja azt, hogy Drucker mennyire természetes jelenség a kihallgatószobákban, és a rendőrségi irodákban. A kihallgatásokat tágabb szekondokban mutatja, így nemcsak a párbeszédeknek jut tér, hanem annak is, hogy a főszereplő belakja ezeket a tereket, és a jelenetek szerves részévé tegyen hétköznapi mozdulatokat, vagy akár azt a profizmust, amivel a jelentéseket gépeli.
Moll emellett autentikus arcokat talált a pozíciójukat féltő, összezáró, a vizsgálatot nyűgnek tekintő rendőrök szerepére is, akik szinte egytől egyig a saját felelősségüket hárítva hátráltatják a nyomozást. Ettől pedig még inkább érthetővé válik Stéphanie frusztrációja: a főhőst lassan teljesen felőrli az ügy, elsősorban azért, mert minél magasabb szintekre jut, annál nehezebbé válik az igazság érvényesítése. Moll lesújtó véleménnyel van a rendőri erőszakról, és az azt eltussolni igyekvő korrupt hatósági vezetésről is.
A rendező korábbi filmjeihez képest A 137-es akta - Egy belső jelentés határozott ellépés a szikár realizmus irányába. A társadalmi érzékenység mellett ez a vizualitáson is tetten érhető. Ghiringhelli és Moll ezúttal a képi minimalizmusra törekedtek. A kamera a mozgalmas beállításokban sokszor van kézben, míg a kihallgatások többnyire statikus képekből épülnek fel, csak néha használnak svenket, akkor is nagyon finoman. A tüntetéseket ábrázoló, mobiltelefonnal felvett archív felvételek így nem lógnak ki az anyagból, azonban Moll korábbi munkáihoz képest képileg jóval kevésbé izgalmas a végeredmény. Ghiringhelli és a rendező minimalista koncepciója ugyan jól szolgálja a filmet, mégis hiányzik A 137-es akta - Egy belső jelentés-ből egy jól beazonosítható formanyelvi elem, vagy az ízléses stilizáció, ami sokat hozzátett például az Akkor éjjel sötét hangulatához, vagy épp a Bestiáda kontinenseken átívelő őrületéhez.
A feszes forgatókönyvnek, valamint Léa Drucker jelenlétének hála azonban ezek a hiányosságok is inkább utólag tűnhetnek fel, a film szűk két órája gyorsan eltelik, a párbeszédek ritmusa kiváló, Moll pedig szépen dolgozza össze a krimi, a társadalmi, a szakmai, és a személyes dráma elemeit. A 137-es akta - Egy belső jelentés a nehéz témái ellenére is egy könnyen nézhető, lendületes darab, ami bár nem közelíti meg Moll csúcsformáját, a társadalmi érzékenysége, és a mértéktartása így is figyelemre méltó.
A 137-es akta - Egy belső jelentés január 15-től látható a mozikban, a Budapest Film forgalmazásában.
