Beszélj magadról úgy, amilyennek látni szeretnéd magad, és bármit elérhetszA film a másik rokonságot Martin Scorcese Taxisofőrével mutatja, ahol a hős az éjszakai utcákon autózva megcsömörlik a hétköznapok hazugságaitól és mocskától, és miután a megváltást jelentő, szeretett nő kikosarazza, egy elnökjelölt elleni balsikerű merénylettel megkezdi ámokfutását az éjszakában. Főszereplőnk, Sam is csak vár, tervez és tervez. Levágja bajuszát, borostás és ápolatlan külsőt ölt, fegyvert vásárol és gyakorlásképpen az ablakon át megcélozza a gyanútlan embereket éppúgy, mint Travis a Taxisofőrben. Közben monomániásan ismételgeti a Hogyan lehetünk sikeres üzletemberek című reklámkazetta szövegét. „A hatalom lelkiállapot, csak hinned kell benne. Beszélj magadról úgy, amilyennek látni szeretnéd magad, és bármit elérhetsz.” Sam elindul, hogy beteljesítse sorsát.

Alapvetően három problémánk van a rendezéssel. Az első a déjá vu érzés, az említett két mű szellemisége túlságosan rátelepszik a filmre, ezek eredetibben és gazdagabban ábrázolták ezt a problémakört. A másik a didaktikusság, itt mindent kimondanak, a szájbarágós stílus a filmszerűség rovására megy. Végül a harmadik, a főhős és a világ viszonyában bekövetkező törés. Míg az Összeomlás vagy a Taxisofőr szereplői a lassan szertefoszló amerikai álom tragikus figurái, akiknek pokoljárásával és elkeseredett küzdelmével részben azonosulhatunk, addig itt egy beteg ember szívszorító, de elmeháborodott fantáziálásával találkozunk, amely inkább hasonlít egy klinikai esettanulmányra, mint társadalomkritikára. Pedig Sam Bicke sem tesz egyebet, csak részt kér az amerikai álomból. Beadványa azonban ezúttal az íróasztalfiókban marad.