Filmhu: Ahhoz képest, hogy tavaly februárban mutatták be itthon a Lizát, kis túlzással még mindig nem telik el úgy hét, hogy ne jönne hír egy újabb díjról vagy bemutatóról valahonnan a világból.
Ujj Mészáros Károly: Igen, most éppen Los Angelesben fogják bemutatni. Fejben tartani is nehéz, úgyhogy elkezdtem írogatni: ötvenkét fesztiválon volt, a külföldi díjak száma eddig huszonhat, ehhez adjuk hozzá az itthoni nyolcat, ez elég nagy szám. Nem a legnagyobb fesztiválokról beszélünk persze, de az nagyon jó érzés, hogy Európában is mindenfelé szerették, Portugáliától Hollandián át a skandináv országokig, vagy például Amerikából is hozott díjat, Latin-Amerikából is, Japánból ugyan nem, de ott vetítik a mozikban és kiadják DVD-n. Itthon filmklubokban megy, a múlt héten például a Petőfi Gimnáziumban voltam egy beszélgetésen. Furcsa még mindig a Lizával foglalkozni, ugyanakkor meg tök jó, mert egy csomó dolgot összefoglal, és olyan új felvetések jönnek elő, ami mind lecke lehet a jövőre nézve.
jelenet a Liza, a rókatündér című filmből
Filmhu: Nyilván örülsz neki, hogy még mindig ekkora nyüzsgés van körülötte, ugyanakkor nem húz ez vissza egy kicsit az új filmterved fejlesztésében? Mennyire tudod párhuzamosan vinni a két vonalat, és mennyit árulsz el a jelenlegi munkádról?
U.M.K.: Sok mindent már nem vállalok el a Lizával kapcsolatban, de heti egyszeri másfél óra azért még simán belefér. Ráadásul ezek a meghívások, beszélgetések általában este vannak, az új film könyvén pedig reggelenként kezdek el dolgozni és csinálom nagyjából négyig-ötig. Most nálam van a labda, és nem is tudom, hogy mikor éreztem magam ilyen jól. Nagyon izgalmas az új terv, hihetetlenül élvezem. Talán akkor tudtam legutóbb ilyen gyorsan, ekkora elánnal dolgozni, amikor az első treatment-et írtam a Lizából, még 2007-ben.
Most sem indult könnyen, sokáig agyaltunk Hegedűs Bálinttal, a társíróval, amíg meglett a szerkezet, azóta ez a negyedik változat, ami már szinte felismerhetetlenül eltér az elsőtől. Egy krimiről van szó egyébként, borzalmasan kemény, pörgős, drámai világa van, elég sokan meg is halnak benne. Az persze, hogy ebből hogy lehet majd a lehető legjobb filmet megcsinálni, az egy más kérdés, de remélem, hogy oda is hamarosan eljutunk.
Balsai Móni a Liza, a rókatündér című filmben
Filmhu: Épp a filmhunak említetted korábban, hogy közel áll hozzád a Columbo-filmek világa. Itt is erős a nyomozós szál? Illetve: ez is egy konstruált világ, mint a Lizáé, vagy egy felismerhető, valóságos környezet egy szintén nagyon valóságos történettel?
U.M.K.: Van benne nyomozás, de inkább azt emelném ki, hogy amennyire mesés, kedves világa volt a Lizának, ez most sokkal nyersebb dolog. Az érzelmek is nagyon erősek lesznek benne, és akik a Lizán egy kicsit elérzékenyültek, azok remélem, itt már zokogni fognak. De nem csak érzelmileg, hanem cselekményében is sokkal intenzívebb az egész, a világa pedig semmiképp sem mesevilág, hanem a lehető legreálisabb próbál majd lenni. A kisfilmjeim közül talán az Alena utazása, vagy a Három kisfilm a szerelemről két fejezete volt ilyen. Egyelőre úgy képzelem el, hogy felismerhetően Budapesten fog játszódni, de próbálunk valami olyat és úgy megmutatni a városból, ami egyáltalán nem megszokott.
Filmhu: Ha ennyire jól haladtok az írással, van már valamilyen ütemterved a gyártásra vonatkozóan? Esetleg gondolkodtál már a munkatársakon is? A Liza egy csomó kategóriában győzött a Filmhéten – tartod magad a „győztes csapaton ne változtass” elvéhez?
U.M.K.: A szereposztásról még nem beszélnék, de azzal szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy Móninak (Balsai Móni – a szerk.) van benne egy nagyon komoly szerep. A stábbal kapcsolatban: persze, nagyon jó lenne újra a Lizát is készítő csapattal dolgozni. Az a döbbenetes egyébként, hogy a szűken vett szakmai csapat talán a harmadik közös filmjét forgatja a Liza óta, a Kincsemnek és a Viszkisnek is nagyon hasonló a stábja. De ez a jövő zenéje, először a könyvből kell kihozni a lehető legtöbbet, úgyis mindennek az az alapja.
Ujj Mészáros Károly az első Magyar Filmdíj átadóján Sándor Pál és Enyedi Ildikó társaságában
Filmhu: Ezek szerint te is azok közé a rendezők közé tartozol, akik számára elengedhetetlenül fontos a patentre megírt forgatókönyv. Ugyan nincs hagyománya nálunk, de nem gondoltál még rá, hogy ha ennyire jól megírt egy szkript, azt akár meg is lehet jelentetni valamilyen formában?
U.M.K.: Érdekes, hogy ezt kérdezed, mert Köbli Norbi már el is kérte tőlünk a Liza forgatókönyvét, mondjuk ő azért, hogy taníthasson belőle a diákjainak. Egy eredeti forgatókönyvet soha nem adnak ki, szerkesztenek rajta, szerintem egy kicsit újra is írják – fogyaszthatóvá teszik. De ez tényleg egy hasznos és érdekes dolog lehet, nekem például a Fargo forgatókönyve van rajta a telefonomon, csak még időm nem volt rá, hogy elolvassam. Az, hogy könyvként rendesen megjelenjen egy ilyen, nyilván csak egy nagyon szűk kört érdekelne, a netre viszont simán fel lehetne rakni őket. Ha a Lizára gondolok ezzel kapcsolatban, inkább azt tudom elképzelni azt, hogy valaki mesét írjon belőle.
Filmhu: Mennyire lepett meg, hogy ekkorát taroltatok a Filmhéten? Feltéve, hogy meglepett egyáltalán, végtére is miért ne gondolhatnád a legjobbnak a saját filmed?
U.M.K.: Tény, hogy sok mindenre nevezték a Lizát, de egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyi mindent fog nyerni. Eddig bárhol nevezték egy filmem és még bíztam is az esetleges sikerben, soha nem kaptam semmit, úgyhogy már csak ezért sem gondolkodtam ezen. Azt nagyon szerettem volna, ha Móni nyer, és ott rettentően izgultam is, de a legjobb rendezésnél például abszolút nem. Azt is hozzátenném, hogy azért mindenképp relativizálta ezt az egészet, hogy a Saul nem vett részt a versenyben. Visszatérve az izgalomra: korábban, a bemutatókon tudtam igazán izgulni, főleg anno a sajtóvetítésen. Az egyértelmű, hogy nagyon jól esik a közönségsiker, vagy az, hogy ennyi helyre eljutott a film a világban. A Filmhéten kapott díjakat viszont azért tartom fontosnak, mert gyakorlatilag ezzel kerültem be a szakmába. Az egy dolog, hogy az életem nagy részében filmeket csináltam, de soha nem voltam benne ebben a szűken vett, vagy számon tartott szakmában, azt viszont álszentség lenne mondani, hogy nem jó érzés bekerülni.
a Titanic zsűrije: Reisz Gábor, Hrönn Marinósdóttir és Ujj Mészáros Károly
Filmhu: A közelmúltban nem csak versenyzőként vettél részt fesztiválokon. Zsűriztél Portugáliában és néhány hete a Titanicon is. Mi volt ebből a legmeghatározóbb élmény?
U.M.K.: A Fantasporto fesztiválon egy spanyol és egy portugál sráccal voltunk a Rendezők hete szekcióban, ez két héttel a Titanic előtt volt, úgyhogy az elmúlt egy-másfél hónapban rekordmennyiségű filmet néztem meg. Ez is nagyon nagy élmény volt persze, főleg a Titanic, amin borzasztó nagy kedvvel vettem részt. A zsűrizésben a legérdekesebb az volt, hogy a végső döntéseknél alig volt vita a többiekkel: ahogy kijöttünk a filmekről és elkezdtünk beszélni róluk, döbbenetes egyezést mutatott a véleményünk egészen a legapróbb részletekig. A Titanicon például, amikor elmondtam a két másik zsűritagnak, Reisz Gábornak és az izlandi Hrönn Marinósdóttirnak, hogy melyik a többi munkát fényévekkel megelőző favoritom, szó nélkül rábólintottak, hogy igen, nekik is az. Ez volt a Démonok.
Azért is tartom érdekesnek ezt az egészet, mert volt egy szakmai beszélgetés a Friss Húson a kritikusok és a filmkészítők között, kvázi szembeállítva a feleket, holott amikor mi, filmesek elkezdünk beszélgetni egy filmről, tulajdonképpen ugyanazokat a szempontokat nézzük meg, ugyanazokról az aspektusokról ejtünk szót, mintha kritikát írnánk róla. Úgyhogy én nem is ezt a különbségtételt erősíteném, hanem azt, hogy a filmnéző (aki történetesen egy rendező is lehet) ugyanúgy működik, mint egy kritikus: a filmkészítőkre is hasonlóan tud hatni egy adott film. Hogy aztán a megfogalmazás ilyen vagy olyan, az egy másik kérdés, de szerintem az értékelés hogyanjában alapvetően nincs különbség kritikusok és filmkészítők között. Úgy éreztem ezen a beszélgetésen, hogy nagyon a különbségekre helyeződött a hangsúly, miközben épp most szembesültem azzal, kétszer is, hogy a legkülönbözőbb ízlésvilágú rendezőkkel, emberekkel, mennyire ugyanazokat tudtuk gondolni az adott filmeket illetően. Ezzel együtt nagyon jó kezdeményezésnek gondolom, hogy legyen párbeszéd a kritikusok és a szakma között, csak az ne az árkok további mélyítéséről szóljon.
(Címlapkép: Hegedűs Róbert, Taxi Magazin)
