Almási Tamás: Az egyik SZFE-es tanítványom mesélte, hogy édesapja, Mészáros Zoltán Snétberger Ferenccel együtt kezdett el foglalkozni a a Roma Zenei Tehetség Központ (később Snétberger Zenei Tehetség Központ - szerk.) létrehozásán. Ebben az időben kezdték el építeni Felsőörsön a hatalmas tábort, egy volt úttörő tábor helyén főleg a Norvég Alaptól kapott és EU-s pénzekből. Javasoltam a tanítványomnak, hogy készítsen erről filmet, mert első hallásra is nagyon érdekesnek tartottam, de őt nem érdekelte, úgyhogy én fogtam hozzá. Így a forgatást már akkor elkezdtük, amikor még csak alakult a project.
Akkor úgy terveztem, hogy az egyik főszereplő Snétberger Ferenc lesz és hozzá fogok keresni egy fiatalt, hogy kettejük kapcsolatán keresztül mutassam be a mester-tanítvány viszont. Régi vágyam egy olyan filmet csinálni a fiatal romák helyzetéről és problémáiról, ami nem a megszokott “szoció” lenyomat, nem olyan, amin mindenki elszomorodik, de legyint rá, hanem valami olyat, amelyben a zene esztétikuma és szépsége megemeli kicsit a történetet. Számomra fontos volt, hogy legyen átélhető története a filmnek, és hőse, akit lehet szeretni, vagy utálni, akinek drukkolhatunk.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu:Hogyan találtátok meg végül a tititá főszereplőjét, Antit?
A. T.: A szervezők az ország hét pontján tartottak válogatásokat, mi pedig egy kivételével mindegyiken jelen voltunk Kékesi Arttia barátommal, a film operatőrével. Amikor megnéztük azt a közel 300 diákot, akit akkor felvételiztettek, és nem találtam olyan fiatalt, aki meggyőző karakter lett volna a filmem szempontjából, kikértem a Központ saját technikai felvételét, amelyet minden meghallgatáson csináltak. Ott láttam meg Antit, és rögtön tudtam, hogy ő az, mert olyan arca van, amit nem lehet nem nézni. Olyan erős volt a képen való jelenléte, a kisugárzása, olyan őserő, nyíltság, naivitás és őszinteség van benne, ami meggyőzött bennünket annak ellenére, hogy már akkor láttuk, hogy sok társával szemben ő nem képzett zenész, mert olyan családban nőtt fel, ahol nincs zenei tradíció. Nagyon szegény környezetből jött, édesanyja egyedül neveli és mivel nincs több hely, egy ágyban alszanak.
Nézd meg a film előzetesét!
Bár az volt az alaptevés, hogy mester-tanítvány viszonyt mutatunk be, az élet mindig felülírja azt, amit az ember kitalál. Mivel Anti autodidakta módon tanult zenélni, elég hamar kiderült, hogy nem áll azon a szinten, mint amilyen diákok többsége és Snétbertger Feri hamar átadta őt egy tanárnőnek, aki a kevésbé képzettekkel foglalkozott. Ez a váratlan fordulat megváltoztatta a film építkezését. Pozitívan hatott Antira, hogy egy fiatal fehérbőrű asszony komolyan veszi őt, odafigyel rá, érti a problémáit. A film alapvetően Antiról szól, természetesen úgy, hogy körbeveszik őt a tanárok és megismerjük az iskola módszereit is. A tititá egy olyan fiú története, aki jobbra, többre érdemes, de induló helyzete meghatározta életét. A kérdés az, hogy a program képes-e segíteni neki illetve Anti ki tudja-e használni ezt a helyzetet, vagy nem.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu:Milyen hátrányokkal szembesült ez a fiú a képzés során?
A. T.: Anti óriási drámákon megy keresztül a filmben. Úgy jött a programba, hogy azt hitte magáról, ő a “gitárkirály”, mert ahol ő él, ott ő volt a legjobb. A táborban pedig két nap alatt rá kellett jönnie, hogy még a legfiatalabb tizenhárom éves gyerek is jobban gitározik nála. De más megdöbbentő dolgokkal is találkozott, hiszen olyan világból jött, ahol a csapról kell vizet hozni, WC is testvére házában, 150 méter távolságra van. Ez akkora sokk egy ilyen fiatalembernek, ami mindenképpen előrevetíti a kudarcot, mert az első napoktól kezdve nemhogy csökkent, de folyamatosan nőtt a hátránya, hiszen a többiek magasabb szintről indulva fejlődtek tovább. Meg kellett értenünk, hogy amikor hallgat, vagy nem tesz meg valamit, akkor nem lustaságról van szó, hanem eltérő kompetenciákról. Amikor ki kellett töltenie egy űrlapot, de rajta volt, hogy adja meg a telefonszámát, akkor ő egyáltalán nem töltötte ki, mert szégyellte, hogy neki nincs telefonja.
A film címe, a tititá is erre utal. Anti hiába komponál zenét, ő valójában nem tudja, hogy milyen hangjegyeket rak egymás mellé. Amikor a tanárnő az óra közben utalt egy triolára, akkor Anti azt sem tudta, hogy miről beszélt, mert játszani tudja, de nem ismeri ezt a fogalmat. De azt sem tudta mi az egész, fél, vagy negyed hang. Ezek között a világok között nagyon nehéz az átjárás,ha egyáltalán van. A filmnek az volt a tétje, hogy Anti meg tud-e birkózni az akadályokkal és leginkább önmagával, mint zenész és mint ember.
Anti
Filmhu:Az ennyire személyes dokfilmek készítése közben az alkotóknak nagyon közel kell kerülni a főhőshöz. Mit történik ezekkel a kapcsolatokkal ha vége van a forgatásnak? Antival milyen viszony alakult ki köztetek?
A. T.: Ha éveket töltesz együtt valakivel, akkor a közeli kapcsolat természetes és ez nem ér véget azzal, ha befejeződik a forgatás. Sosem árultam zsákbamacskát, mindig elmondtam a szereplőimnek, hogy nekem ez a film miért fontos. Anti még a film első jelenetében magáz engem, de körülbelül egy óra múlva már tegeződtünk, két óra múlva pedig azt kérdezte tőlem, hogy ha Oscart kapunk, akkor kiviszem-e magammal. Értelmes, okos srác, ezért pontosan érzékeli a budapesti filmrendező és a borsodi romatelepen élő fiú közt húzódó falat, amely szinte átjárhatatlan akadály. Kapcsolat függő, hogy melyik korábbi filmem hősével maradt meg a baráti kapcsolat akár harminc év után is, és kivel halványul el öt év alatt.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu: Janisch Attila volt a tititá dramaturgja. Magyarországon nem megszokott, hogy a dokumentumfilmnek dramaturgja legyen, miközben Nyugat-Európában általános, hogy nagyon aprólékosan kidolgozott forgatókönyvvel állnak neki a dokfilm forgatásához, sőt sokszor évekig alakítják, pitch forumokra járnak velük. Szerinted mennyire jó precízem megírni egy dokfilm könyvét?
A. T.: Mi még másképpen tanultuk a filmkészítést. Az én osztályfőnökön Fábri Zoltán volt és soha semmi teoretikus dolgot nem mondott a filmrendezésről. Jó tanárnak tartom őt, de szép lassan rájöttem, hogy művészet nem lila köd, a forgatókönyvnek is megvannak a szabályai, és mi ezt tanítjuk is a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Természetesen van olyan dokumentumfilm, amelyet 99%-os pontossággal meg lehet tervezni. Ilyenek azok az alkotások, amelyekből rengeteget láthatunk a külföldi csatornákon, a BBC-n, History Chanelen, ezek főleg a múltban játszódnak, és ezért le lehet írni, hogy hányadik perctől meddig melyik szakértő, szemtanú, túlélő beszél majd a filmben, mikor melyik archív anyagot vágják majd be. Ezeket általában imádják a producerek mert már a forgatás előtt meg tudod mondani a hosszát, az érzelmi csúcspontját és minden apró részletét előre.
Sokra tartom ezt a fajta közelítést is, de még többet gondolok arról a műfajról, amelyek egyidejűek és amelyeket itthon követéses dokumentumfilmnek hívunk. Egyszerűen azért, mert érződik rajta, hogy a rendező sem tudja előre, hogy mi fog történni, és ezért a nézőnek is azt az izgalmat adja, mint például a helyszíni sportközvetítések. A szereplőd sem tudja pontosan még, hogy a következő pillanatban hogyan dönt majd, ez az izgalom elemi építőeleme a filmnek. A tekintet, a tekintet változása a lényege az alkotásnak. Itt a dramaturg szerepe akkor lesz igazán fontos, amikor már leforgattuk, és nagyjából összevágtuk a filmet. A rendező akkorra már olyan szoros kapcsolatban áll az anyagával, hogy nem veszi észre a hibáit. Ekkor kell egy értő és külső szem, aki rávilágít a fölösleges részekre, az esetleges szerkezeti hibákra. Ez a személy a tititá esetében Janisch Attila volt, aki nem tipikusan dokumentumfilmes, de én egyébként is azt gondolom, hogy nem érdemes elkülöníteni a dokfilmet a játékfilmtől. Mindkét esetben az a lényeg, hogy az adott történetet, milyen formában tudod jobban elmondani.
Fontosnak tartom a pitch forumokat, mert össze kell tudnod foglalnod a filmed. A legfontosabb azonban, hogy meg kell fogalmaznod, miért is fontos neked ez a film, mi több, másokkal is el kell hitetned.
(fotó: Valuska Gábor)
Filmhu:Sok egyéni hőssel rendelkező dokfilmednél mintha játékfilmes dramaturgiát használnál. Miközben nagyon kevés dramatizált alkotást készítettél.
A. T.: Ez nem rajtam múlt. Játékfilm rendezőként végeztem, Fábri Zoltán, Szabó István, Jancsó Mikós mellett voltam asszisztens, nem is beszélve Radványi Gézáról, akinek társrendezője lehettem. Sokáig azt sem tudtam, hogy mi az a dokumentumfilm, aztán rájöttem, hogy hatalmas ereje van a valóságos történeteknek. Ha egy játékfilm nem annyira jó, akkor néhány év múlva megmosolyogtatóvá válik, de egy dokumentumfilm annyi mindent megörökít a korból, hogy emiatt a későbbiekben is fogyasztható marad. Hiszem, hogy a nézőt nem érdekli, hogy milyen műfajú filmet néz, ő csak szeret részt venni a filmben, szereti, ha megérintik a történetek, ha tud nevetni, sírni, felháborodni, félni, izgulni.
Filmhu:Van egy nagyjátékfilm terved is Pipás Pista történetéből.
A. T.: Huszonéves álom, hogy Pipás Pista történetét megfilmesítsem. Az eredeti történet a ’30-as években játszódik Szeged környéki tanyavilágban, amely akkoriban az ország legszegényebb része volt, és három bizonyított, és sokkal több nem bizonyított akasztásos gyilkosság történt ott ebben az időben. Ezeket a gyilkosságokat a szájhagyomány szerint egy legendás alak, Pipás Pista követte el, aki a sötét éjszakában jár ölni. Azt is lehet tudni, hogy a helybéli feleségek is közreműködtek ezekben a halálesetekben. Nyolc évvel később kiderült, hogy ez a Pipás Pista, akiről azt mondták, hogy magas, erős férfi volt, valójában nő.
(fotó: Valuska Gábor)
Ember Judit készített erről az esetről dokumentumfilmet, azóta szerelmes vagyok a témába, és szerettem volna feldolgozni játékfilmes formában. Az elmúlt évek során rájöttem, hogy igazából a nők motivációi érdekelnek. Áttettem a történetet az első VH környékére, amikor a férfiak nagy része több évig a fronton harcolt, addig a nőknek egyedül kellett helyt állniuk. Ők tartották el a családot, gondoskodtak az állatokról és végezték a nehéz fizikai feladatokat is. Rájöttek, amit férjeiktől kaptak, azt ők is megtudják csinálni, aztán a férfiak hazaérkeznek a frontról, vérszagúan, fizikailag és szellemileg megrokkanva. Innen indul a történetünk. Két nagyon tehetséges forgatókönyvíró társakkal, Veres Attila és Lenthár Balázs öntöttük thriller formába az elmondottakat. Most izgatottan várjuk a Filmalap döntését.
