Az idén 83 éves Paul Verhoeven az ellentmondások embere - nevéhez egyrészt a VHS-korszak olyan fősodorbeli, mégis határfeszegető gyöngyszemei fűződnek, mint Robotzsaru, a Total Recall - Az emlékmás, vagy az Elemi ösztön, az ezredforduló után viszont Hollywoodot hátrahagyva visszatért az európai szerzői filmekhez.

Karrierjének új lökést adott a 2016-ban bemutatott Elle című francia produkció, amelyben Isabelle Huppert szeret bele az őt megerőszakoló, ismeretlen férfiba. A vallási témák iránt is vonzódó Verhoeven ismét egy kockázatos, ezúttal a kereszténységet, az erotikát és a homoszexualitást ütköztető témát választott alapul.

Virginie Efira és Paul Verhoeven / Fotó: ThePlaylist.net

A szintén francia koprodukcióban készülő Benedetta egy 17. században élt olasz apácáról szól. Előzetese egyszerre ígér drámai és érzéki megközelítést: főhőse a buja látomásoktól gyötört apáca, akit azért hurcolnak meg, mert leszbikus viszonyt folytat egyik rendtársával. Benedetta szerepét Virginie Efira belga színésznő alakítja, aki már az Elle-ben is szerepelt, az apácarend vezetőjét pedig Charlotte Rampling (45 év, Melankólia, Dűne) játssza.

A Benedetta a cannes-i programban lesz elsőként látható, melynek teljes felhozatalát május 27-én jelentik be. A 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált hagyományos formában tervezik megrendezni július 6. és 17. között, nyitófilmje Leos Carax zenés drámája lesz, az Adam Driver és Marion Cotillard főszereplésével készült Annette.