Megmagyarázhatatlan tettek

A nemzetközi zsűri titkos favoritjának mondott holland-belga Guernsey ismét egy női rendező munkája, ezért vagy sem, mindenesetre a Molly útjá-val és A tél csókjá-val megkezdett női sorstragédia vonalat folytatta. Ha a három filmet egységként kezelem, akkor valóban a Guernsey a legkiemelkedőbb alkotás közülük: egy fiatal nő unalmasan ismétlődő napjait bemutató szinte néma képsorok mindennél jobban meséltek a kiüresedésről, megszokásról és elidegenedésről. A főszereplő életét a távolabbi környezetében történt váratlan és megmagyarázhatatlan öngyilkosság kavarja fel, amitől hirtelen másként tekint saját életére. Az elhallgatásból és elfojtásból építkező filmben a főszereplő Maria Kraakman lenyűgöző visszafogottsággal alakítja szerepét.

A finn Honvágy (Homesick) bemutatója előtt egy tűt sem lehetett leejteni

A hétvége és az esőfelhők közeledtével megteltek a fesztivál vetítőtermei: előkerültek az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező nebulók, akik ingyenesen látogathatják a fesztivál minden programját. Eddig is szép számban képviseltették magukat a helyi főiskolások és gimnazisták, csütörtök délután a finn Honvágy (Homesick) bemutatója előtt egy tűt sem lehetett leejteni az Alba Plaza nyolcas (értsd: majdnem legkisebb) termében. Ez azonban elsősorban nem a finn alkotók érdeme, hanem a plázáé, hiszen az eddig is nagyszámú közönség létszámából azt az értelmezhetetlen következtetést vonták le, hogy egy kisebb terembe teszik át a vetítéseket. A Honvágy főcíme peregni kezdett a vásznon, amikor egyszer csak félbeszakadt: újabb (számomra) elfogadhatatlan okból a finn alkotók szerettek volna bemutatkozni a vetítés előtt (közben), mivel „ez egy elgondolkodtató film, és utána inkább gondolkodjunk, és ne ismerkedjünk”. Nagy nehezen megkezdődött tehát a film első jelenete, de ismét nem jutottunk a végére: ezúttal pláza vezetője szakította félbe az előadást, mivel tűzvédelmi útvonalon ültek a filmre kíváncsi, de székhez már nem jutott érdeklődők, ezért kis híján a nagyzsűrit és a sajtó képviselőit is kizavarták a teremből: a zsűri magyar tagjának, Kenyeres Bálintnak egy kis sámlin jutott hely. A nagy nehezen megnézett Honvágy egyébként valóban nem könnyű darab, de sajnos nem is elég súlyos. A fiatal Sami egy balesetet követően kerül egy elmegyógyintézet ifjúsági osztályára, és gyógykezelésének történetével párhuzamosan ismerjük meg a szörnyűséget, ami zárt osztályra vezetett. A sztori tehát valóban ütött a végén (valaki sírt is a nézőtéren), de ezen kívül filmélményként nem sokat adott.

Elmondhatatlan dolgok

Az „izlandi” film sikereire is rávert  Michael Winterbottom Bikatöke (A Cock and a Bull Story) című Tristram Shandy adaptációja, és a verseny jelenlegi pontján biztos befutónak látszik. A héten mozikba került másik Winterbottom filmmel, a Road to Guantanamo-val még csak véletlenül se keressünk hasonlóságokat: a 2005-ben készült film Laurence Sterne megfilmesíthetetlennek tartott művét dolgozza fel. Azonban ahogyan a regény szerkezete sem képes visszaadni a címszereplő életének amorf szerteágazásait, úgy a Bikatöke is önreflexív módon a Tristram Shandy című film készítéséről szól: szemtelen és pimasz humorral, és igen, fekete vászonnal, hihetetlen színészi alakításokkal: Steve Coogan és Rob Brydon kettőse a mellék- és főszerepekben zseniális. Reméljük a film esetleges magyarországi fesztiválsikere meghozza a forgalmazók kedvét a bemutatóhoz. (A cím egyébként lefordíthatatlan szójaték, kitalált, mondvacsinált történetet jelent.)

önreflexív módon a Tristram Shandy című film készítéséről szól
Steve Coogan és Rob Brydon - Bikatöke (A cock and a bull story)

Az ARIFF-on tartotta meg egy DVD kópiával a világpremierjét a 37. Magyar Filmszemlén végül be nem mutatott, ennek ellenére a legjobb filmhonlapnak járó díjat besöprő Könnyek völgye. Engert Péter filmje az Egyesült Államokban készült, amerikai B-színészek és Gubás Gabi főszereplésével. A premieren megjelent alkotók arra figyelmeztették a fesztivállátogatókat, (akiket végre egy méltó méretű (4-es) terembe irányított át a pláza), hogy a magyar piacot uraló komédiák és drámák tengerében egy zsánerfilmet szerettek volna létrehozni, egészen pontosan egy pszichothrillert. Ehhez azonban szükség lett volna valamiféle suspense-re a történetben, ezt azonban minden érzékenységemet bevetve sem sikerült felfedeznem, és nemcsak nekem, a film végén mindenki tanácstalanul nézett a másikra, hogy „Most akkor mi van?”.

A sztori szerint Adam-et megölik, ám kap egy újabb esélyt, hogy visszatérjen a Földre: meg kell változtatni gyilkosának életét. Adam környezete számára láthatatlan, a nézők számára azonban jól látható csuklyás ruhában szemléli családjának mindennapjait, akiknek szintén az életére törni készül a gyilkos. Ijesztőnek szánt hangeffektek azonban nem a gyilkos ólálkodásakor hangzanak fel, hanem Adam váratlan helyeken való feltűnésekor. A gyilkos végül megjavul valahogyan (ennek körülményeit nem nagyon sikerült tisztázni), de a Földre visszatért Adam sorsa nem sokban különbözik a film elején látottól. A katalógusszövegben olvasom a ráébredés és a megváltozás szavakat, de még nem sikerült beazonosítani a film történéseivel. Gubás Gabi erős magyar akcentusa teszi nyilvánvalóvá, hogy valószínűleg egy bevándorlót alakít a filmben, ezt a Magyar népmesék zenéje is megerősítheti a nézőben, de -mint sok minden más - ez sincsen túlmagyarázva a Könnyek völgyé-ben. Az amerikai bemutató most nyáron lesz, a magyar mozikba szeptemberben az SPI segítségével jut el a film.

A nézők számára azonban jól látható csuklyás ruhában szemléli családjának mindennapjait - Könnyek völgye

A Könnyek völgye premierjéről mindenki rohant a Placcra, hiszen Zságer Balázs zenekarának hangfoszlányait még a plázánál is hallani véltük. Mint kiderült, felesleges volt futni, az első néhány szám ugyanis kicsapta a szórakozóhely biztosítékait, az elektromos hiba elhárításáig egy könnyű vacsora még éppen belefért. Az énekhangját a produkcióhoz kölcsönző Ligeti hiányában a vokálos számok nem szerepeltek a repertoárban, de ez nem zavarta meg a főleg a fesztivállátogatókból, a diák- és a nagyzsűriből, valamint finn filmalkotókból álló közönséget, hogy egészen az utolsó percig (és még azon is túl) pörögjön a fején.