filmhu: Az Oscar vetítésén is megtapsolták a Sejtjeinket, a hivatalos bemutatójakor az Urániában a kistermet is ki kellett nyitni, hogy mindenki megnézhesse. A tavalyi Szemlén, mikor három nappal a vetítése előtt már nem lehetett jegyet kapni rá, Korniss Péter fotóművész, a dokumentumfilmes zsűri elnöke megjegyezte, hogy azért lehet ez, mert a műfaja szinte már játékfilm.

Almási Tamás:  Én nem látok lényeges különbséget az utóbbi években készített dokumentumfilmjeim és a játékfilmek között. Klasszikus játékfilmes dramaturgiával szerkesztem a dokumentumfilmjeimet.

filmhu: A vesebeteg, vak férfiról és szerelméről; a szívátültetetésen átesett betegekről; a lombikbébi programban részt vett házaspárokról készített filmjeid érzelmesebb megközelítése után a legújabb alkotásodat, Az út végét ismét szociografikus módszerrel készítetted.

A.T.: Ez a film attól még ugyanannyira az emberi érzelmekről szól, mint egy játékfilm. Itt is vannak célok, akadályok, küzdelmek, érdekes karakterek, katarzis. Igen, az ózdi sorozatomhoz hasonlítanám, de azok is drámai szerkezetű filmek. Eddig egyik filmemet sem közelítettem meg tudományos szemszögből.

filmhu: Honnan jött Az út vége témájának az  ötlete?

A.T.: 6-8 éve foglalkoztat ez az „ország kettészakadása” néven ismert, bonyolult folyamat. Nem csak a földrajzi K- Ny elkülönülésre gondolok, hanem a fejlett és kevésbé fejlett régiók létezésére. Az érdekelt, hogy van-e szerepe ebben a különbségben az emberi attitűdnek olyan ismert tényezők mellett, mint az infrastruktúra állapota, a működő tőke beáramlása vagy hiánya, a szakmai képzettség illetve a képzetlenség. Nem hiszem, hogy mindez csak pénzkérdés lenne, de felelőssé tehető-e ezekért az egyes ember? Mindennek most az EU csatlakozás ad külön hangsúlyt.

Kriza Bori szociológus segítségével kerestem ehhez a megfelelő megjelenítési, kifejezési formát. Nem volt egyszerű. A megoldás végül az ingázásról jutott eszünkbe. 

Előbb Győrben, Tatabányán kutattunk megfelelő szereplők után, majd egy fehérvári multicég alkalmazottai között találtunk egy néhány hete ott dolgozó házaspárt. Ők - gyermekeiket hátrahagyva - a munkanélküliség, a kilátástalanság elől menekülve, az Alföldről érkeztek a fehérvári munkásszállásra. Míg ők jobb megélhetés és gyermekeik jövője miatt költöztek Fehérvárra, addig barátaik nem mozdultak, otthon maradtak. Túl nagy veszélyt láttak abban, ha kettészakad a család. Ezen a két szálon fut a történet.

filmhu: Játékfilmesként kezdted a pályát. Miért kezdtél dokumentumfilmeket készíteni?

Almási Tamás: Az út vége
A.T.: Mert a 80-as években a Ballagás után nem kaptam több lehetőséget játékfilmek készítésére. Annyira játékfilmes volt a gondolkodásom, hogy az első dokumentumfilmes felkérésnél a dialógust is meg akartam írni.

filmhu: Játékfilmesként arattad az első sikeredet is a Szemlén, 1980-ban. Milyen ugyanitt dokumentumfilmekkel szerepelni?

A.T.: Óriási különbség van a két műfaj fogadtatása között. Hiába, a dokumentumfilm mindig a második kategória, de most nemcsak a szakmáról beszélek. A közönség már csak ha meghallja a dokumentumfilm szót, hosszú unalmas beszélgetés jut eszébe egy érdektelen témáról, rosszul világítva, alig hallhatóan felvéve. Persze ez igazságtalan megközelítés, az alapot azonban mi szolgáltattuk hozzá. Ezért is volt fantasztikus élmény most a Sejtjeink fogadtatása. Nagy számban kaptam, kapok e-maileket, sokan kinyomozták a telefonszámomat és felhívtak. Úgy érzem, ez a film megérintette az embereket.
 
Ugyanakkor Ózd agóniájára (Tehetetlenül - a szerk.) ki megy el a moziba? A dokumentumfilmek iránti előítéleteket komoly feladat leküzdeni. Kreativitás és önfegyelem szükséges az alkotó részéről, hogy a mai befogadói igényeknek megfelelően legyen a film feldolgozva, és érdekes témákat kell választani. Én magam nemigen változtam meg az ózdi filmjeim óta. A Sejtjeink egyszerűen több embert érdekel, nyilván a téma miatt.

filmhu: A Sejtjeink sikere miatt változtattál valamit Az út vége feldolgozási formáján, filmnyelvén?

A.T.: Nem, de nem is változtathattam. A Sejtjeink utómunkái alatt forgattam ezt a filmet, a fogadtatásról fogalmam sem lehetett. Annyit változtattam, amennyire én is változtam.

filmhu: Létezik fiatal dokumentumfilmes generáció, akik segíthetnének a dokumentumfilm közönséghódításában?

A.T.: Nagy áttörés várható. Talán éppen az idei Szemlén. Ahogy nézegettem a versenyfilmeket, nagyon sok új nevet láttam. A világon sok helyütt a reneszánszát éli a műfaj. Itthon a tévében - különösképp a kereskedelmiben - hajnali egykor lehet csak dokumentumfilmet látni. Az Oscar vetítéseken tapasztaltam, hogy az ellenlábasok filmjeit a legnagyobb mozikban vetítették, óriásplakátokon hirdették, hatalmas kampánnyal segítették.