A forgatás végéhez közeledik a Vándorló levelek, javában forog a Magasságok és mélységek. Nem szabad azonban elfelejtkezni arról, hogy nagyjátékfilmek mellet vizsga- és diplomafilmek is készülnek jelenleg, melyek ugyan jóval rövidebb játékidővel és jóval kisebb költségvetéssel bírnak, de ugyanakkora lelkesedéssel és alkotókedvvel forgatják őket. A Világos egyértelmű állítás esetében pedig az is elmondható, hogy szereposztására sok egész estés film készítői is irigykedve nézhetnek.

A poliamor kapcsolatban, azaz nyitott szerelmi háromszögben élő triót a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmmel nagy sikert aratott Stork Natasa, a Kút főszereplője, Jankovics Péter és a Radnóti Színház társulatának tagja, Baki Dániel alakítja.

Stork Natasa, Jankovics Péter és Baki Dániel

„Évek óta foglalkoztat a téma, és úgy látom, hogy mostanában másokat is kezd érdekelni. Az elmúlt időszakban rengeteg olyan történettel találkoztam ismerősi körben, ahol a sok éve jól működő, harmonikusnak mondott házasságban egyszer csak megjelenik egy harmadik fél, és válás helyett megpróbálnak egy újfajta, nyitott konstrukcióban létezni. Egy ilyen kevésbé előíró kapcsolati rendszerben rengeteg szépség, és jó adag nehézség is előfordul, ezekről szól a film” - árulta el Goldberg Emília, miért választotta témájául a poliamoriát.

Mivel az első hullám tavaly egy filmjét már meghiúsította, ezért most direkt egy teljesen covidkompatibilis, végig a szabadban játszódó filmtervvel állt elő. A történetről annyit lehet tudni, hogy egy jó hangulatú közös kutyasétáltatással veszi kezdetét, amit egy váratlan esemény zavar meg. Titkokat és feszültségeket hoz a felszínre, és próbára teszi ezt a nagyon törékeny kapcsolatot.

Nézz meg több képet a filmből és a forgatásról!

A karantén alatt sokat sétáltattam a kutyámat, aki egyébként a filmben kulcsszerephez jut, és a séták során született meg az ötlet, hogy ezt a témát hozzuk ki ide, ebbe a konkrét térbe, ami a pandémia idején is elérhető” - mesélte Emília, akinek nagy segítséget jelentett, hogy már az írás fázisában számíthatott Fecske Flóra operatőrre.

Emília szeret már az írás korai szakaszában konkrét színészt társítani a leírt karakterhez. Évek óta figyeli Stork Natasa munkásságát, és már sokszor elképzelte egy általa írt történet valamelyik szerepében:

Felhívtam, tetszett neki és ráért. Natasa iszonyatosan jó munkatárs! Mindent belead még egy ilyen kicsi filmbe is. De ez Jankovics Péterre és Baki Dánielre is igaz. Fantasztikus olyan emberekkel együtt dolgozni, mint ők hárman.

A forgatás még nem ért véget, de Emíliát eddig csupa pozitív élmény érte. „A technikai felszerelés nagy részét régi egyetemem, a METU biztosítja, a többit kedvezménnyel tudtuk bérelni egy cégtől. De kaptunk felajánlást akciós ebédmenüre, és még sorolhatnám a rengeteg segítséget. A Nehru parton és környékén forgattunk, a bázisunk egy ottani kávézó terasza volt, a mosdóban öltöztek át a színészek reggel és délután. Nagyszerű átélni, hogy az emberek még egy világjárvány idején is jófejek és segítőkészek, ha nem kellene ennyit kérnem, valószínűleg fogalmam se lenne erről. Igazából én azóta szerettem meg az embereket, amióta filmeket csinálok.

Jakab Juli és Fliegauf Bence a Rengeteg – mindenhol látlak kapcsán folytatott beszélgetése ösztönzőleg hatott rá: „Jó látni, hogy ilyen filmek készülnek no budget módon. Megerősít, hogy így is lehet. Nem ez az ideális, de a helyzet sem az, amiben most léteznünk kell.

Goldberg Emília az ELTE filmelmélet MA filmkészítő szakos hallgatója. Itt a hangsúly a gyakorlati képzésen van, már a felvételi is a korábban elkészített filmek bemutatásából állt. Tóth Barnabás és Pálos György rendezőkkel van a legtöbb órája az osztályának, forgatókönyvírást Maruszki Balázs tanít. És persze a filmelméletet sem hanyagolják el:

Az ELTE nagyon jól ötvözi az elméletet és a gyakorlatot, az ausztrál nemzettudat filmes reprezentációjától kezdve egészen a koreai irodalmi adaptációig mindenféle kurzus van, szóval a legdurvább ínyencek is találnak maguknak csemegét. De én imádom Gelencsér tanár úr magyarfilmes óráit is, bár mondjuk én eleve magyarfilm-rajongó vagyok.

A Világos egyértelmű állításból még egy forgatási nap van hátra, a rossz időjárás miatt pótolniuk kell egy napot május végén. De közben az eddig leforgatott anyagokat már javában vágja Bonta Luca.

Emília már azt is tudja, mi lesz a következő filmje: „Nyáron forog majd a diplomafilmem. A magát férfinak kiadó női bérgyilkosnő, Pipás Pista története egy női eastern lesz, amihez NFI-támogatást is kapott a suli. Nagyon izgulok, remélem akkor is ilyen jó dolog filmezni, ha van mögötte pénz.

A címlapi képen Goldberg Emília és Stork Natasa látható.