A Quantum csendje nem csupán erősen koncentrált, de szembeszökően puritán is. A sorozat Roger Moore idején, a ’70-as években szinte belefulladt a különböző gadgetekbe, Bond messze eltúlzott mértékben rá volt utalva Q trükkös eszközeire, a forgatókönyvírók pedig gátlástalanul flörtöltek a fantasztikummal (két kirívó példa: Holdkelte; A kém, aki szeretett engem). A 007-es súlytalan képregényfigurává vált, így igencsak ideje volt a bűnbocsánat gyakorlásának. A forgatókönyvírók leporolták Sean Connery hagyatékát, kidobálták a felesleges ornamentumokat, és a legenda lényegére, szikár csontvázára építették fel az új mozit, miközben a rendező ezer meg egy utalást rejtett el, felemlegetve a régi filmeket. A főcím előtti jelenet a Halálos rémületben, s még inkább az Aranyszem megidézése -- a csodálatos akciószekvenciában fület gyönyörködtetően bömböl az Aston Martin DBS tizenkét hengeres motorja. Bár a rajongók rendre panaszkodnak, hogy a 007-es legendás bemutatkozása hiányzik az új kalandból, cinikus aranyköpésekben nincs hiány. Bond száraz humora egyértelműen Sean Connery karakterét idézi: „Kérem, a barátaim Dominicnak szólítanak!”, udvariaskodik ellenfele, mire a brit ügynök így válaszol: „Ők minden bizonnyal.” Az olajjal leöntött női test, a vicces női nevek (az MI6 ügynökét Strawberry Fields-nek hívják; vö. Pussy Galore, Kissy Suzuki, Christmas Jones, stb.) alkalmazása nemkülönben a régmúlt idők iránti tisztelet egyértelmű jele, a Quantum nevű titkos nemzetközi bűnszervezet szerepeltetése pedig az ’60-es évek filmjeiben rendre felbukkanó SPECTRE-motívum feltámasztásával egyenértékű tett. Kiváltképpen üdvözlendő, hogy a szereplők továbbra is a Királynő nyelvét beszélik, nem pedig az amerikai angolt – holott ez a döntés egyértelműen a piaci megfontolások ellen való.
 |
| Képes új elemekkel gazdagítani, finoman átformálni a legendát |
A Quantum csendjében egyetlen kínos, testidegen elem található: a film szégyenletesen silány főcíme. Cubby Broccoli, ha élne, szemétre vetette volna az egészet, Jack White dalának mesterszalagját hosszában vágta volna ketté, majd megkorbácsolta volna a tisztelt szerzőt. A hanyatlás egyszerűen érthetetlen; a Halj meg máskorban szerepeltetett Madonna dalról egykoron azt gondoltam, hogy mélyen a legszörnyűbb főcímzene a Bond-filmek hosszadalmas sorában, de a Casino Royale, és most a Quantum csendje is alul tudta múlni azt. Csak a közelmúltig visszanyúlva, érdemes újranézni a Holnap markában, vagy akár a Világ nem elég főcímeit – akárki is felelős az új főcímekért, az a legkevesebb, hogy a fejét kellene venni. A vérciki helyzetet David Arnold kiváló zenéje menti, aki nívós munkájával immáron éppoly mértékben hozzájárult az újkori Bond sikeréhez, mint John Barry a klasszikus korszakban.
 |
| Volt bátorságuk új irányba terelgetni a 007-es figuráját |
Mindez azonban részletkérdés, apró folt, jelentéktelen malőr csupán. Ami igazán számít, hogy a sorozat 22. epizódjában az alkotók nyíltan felvállalták Sean Connery örökségét, miközben ahhoz is volt bátorságuk és ötletük, hogy új irányba terelgessék a 007-es figuráját. A Casino Royale markáns állásfoglalás volt, A Quantum csendjében pedig igazság tétetett: James Bond, Őfelsége legkeményebb titkosügynöke megölte a nemzetközi playboyt.
