Kapcsolódó anyagok

A forgatást januárban kezdik, és hat hónapon keresztül dolgozik majd Csehországban a MGM/Columbia Pictures produkciója. Stillman sajtónyilatkozatában örömét fejezte ki, hogy együttműködhet Michael G. Wilson és Barbara Broccoli producerekkel, valamint fontos lépésnek nevezte a megállapodást a cseh filmesek szempontjából is. Prága  mellett a fürdőváros Karlovy Vary is hátteréül szolgál majd a Ian Fleming művéből készülő adaptációnak. A munkálatokat a Bahamákon, Olaszországban és Nagy-Britanniában folytatják majd.

Mint ismeretes, pár héttel ezelőtt az is véglegesen eldől, hogy a brit Daniel Craig követi Pierce Brosnan-t a 007-esek sorában. Az új Bond-mozi már jövőre, november 17-én világszerte mozikba kerül.

Prága az utóbbi évtizedben komoly bázisa lett a nemzetközi filmgyártásnak, a legutóbbi nagyszabású bérmunka Polanski Oliver Twist-je volt.