brittől
Christopher Hampton: Nem izgatnak ilyesmik. A tisztánlátó képességet szimbólumnak használtam: ez a férfi a képzelet erejének metaforája. Azok a víziók, amiket lát, idővel megváltoztatják a gondolkodását. Az ő alakja azt példázza, hogy amikor elnyomás alatt él az ember, az egyetlen fegyvere az, ami a fejében van: az emberi elme, a képzelet. Ami idővel győzedelmeskedik. Ebben az értelemben egy nagyon optimista filmről van szó, dacára mindannak a szörnyűségnek, amiről szól. Az emberi szellem megtörhetetlen.
filmhu: Szándékosan ábrázolta naturalista tónusban a látomásokat, az ilyen jeleneteknél megszokott szürrealista stílus helyett?
Ch.H.: Igen. Azt akartam, hogy hitelesnek érződjenek a víziók. Ebben Bunuel hatása érezhető, aki a kedvenc rendezőm. Nála az álom éppen úgy néz ki, mint a valóság, és ezt nagyon szeretem a munkáiban.
„Don’t Cry for Me, Argentina!”
filmhu: Mit gondoltak az argentinok arról, hogy egy külföldi filmesíti meg az ő szenvedéseiket?
Ch.H.: Nagylelkűek voltak, mindenki nagyon együttműködő volt. A statisztaválogatásra tízezren jöttek el. Az anyák, akik a tüntetés jelenetében felvonulnak, valóban azok, akik minden áldott csütörtökön, délután háromkor demonstrálnak az elnöki palota előtt. Meg akarják tudni, mi történt eltűnt fiaikkal.
filmhu: Argentínában forgatta a film több jelenetét. Meg kellett mutatnia a forgatókönyvet az illetékeseknek?
Ch.H.: Igen, másképp nem kaptunk volna engedélyt, hogy hivatalos helyeken forgassunk. A kormány két napig teljes hozzáférést biztosított a stábnak az elnöki palotához, Casa Rosada-hoz, amely a junta székhelye is volt (korábban Evita is ennek erkélyéről mondta beszédeit a népnek – K.L.). A főteret egy hétre lezárták a kedvünkért. Mindenhol forgathattunk a fővárosban, ahol akartunk. Mindössze két dolgot nem engedtek: nem mehettünk a Tengerészeti Műszaki Főiskola közelébe. Ez az a hely, ahol a kínzások zajlottak. Magunknak kellett rekonstruálni az épületet. És nem kaptunk helikoptert sem. Amikor pedig Uruguayból szereztünk egyet, nem adtak repülési engedélyt. A filmben látható helikopter tehát virtuális. A hadsereg felettesei láthatóan nincsenek kibékülve azzal, hogy film készül Argentína sötét éveiről. Ellenben a kormány maximális segítséget nyújtott számunkra. A legmagasabb szinteken. Nagyon örülök, hogy Nestor Kirchner argentin elnök bejelentette, felülbírálják a rendszerváltásnál kihirdetett amnesztiát.
filmhu: A velencei filmfesztivál sajtóvetítésén kedvezőtlenül fogadták a filmet.
Ch.H.: Nem voltam jelen, csak a vetítés közben néztem be tíz percre, hogy leellenőrizzem a kópia minőségét, amit kicsit sötétnek találtam. Nem tudom mi történt a vetítés végén. De nem ez az első eset, hogy kifütyülnek. El tudom képzelni, hogy nem is az utolsó. Ha ilyen témát választok, az azzal a kockázattal jár, hogy sok ember nem fogja elfogadni azt, amit mondok. És a nézőt nemcsak idegesíteni fogja a film, de dühössé is teszi. Elfogadom ezt a kockázatot. Szerintem az argentinok között szintén sokan fogják utálni a filmet, jó páran azok közül, akik elvileg ugyanazon az oldalon állnak, mint én. Mert az argentin emigránsok részéről sem lehet könnyű elfogadni egy olyan alkotást, amely nem teljesen realista, hanem a költői képzelet szabadságával él.
 |
| A rendezővé érés darabja |
Ch.H.: Az embereket rendszerint meztelenül vallatták. A standfotósunk maga is átélt ilyen kínzásokat, miután letartóztatták. Az apja is börtönbe került, és belehalt a vallatásokba. Ez a fotós adott néhány tanácsot, amikor Emma Thompson fejét a víz alá kellett nyomnunk. Ám én a kezdet kezdetén eldöntöttem, hogy nem akarok túlságosan belemenni a naturalista ábrázolásba. Sokat polemizáltunk ezen. Láttam egy argentin filmet, a Olympia garázst, ami a lehető legrészletesebben mutatja be a kínzásokat. A film működik, de én nem ezt az utat akartam követni.
filmhu: Netán azért (is) döntött a meztelenség elvetése mellett, mert akkor nem kaphatott volna élvonalbeli színésznőt a főszerepre?
Ch.H.: Nem, Emma Thompson mindent hajlandó lett volna végigcsinálni.
filmhu: Sok év telt el azóta, hogy együtt dolgoztak a Carringtonon.
Ch.H.: Ő azóta gyermeket szült, ami ugye alaposan megváltoztatja az embert. Érdekes, hogy ez a film mindkettőnk számára teljesen különbözik attól, amit eddig csináltunk. A Carrington a lehető legangolabb film volt. Itt viszont arra kértem Emmát, hogy egy argentin nőt játsszon el, és a legextrémebb szenvedéseket élje át.
filmhu: Miért őt választotta?
Ch.H.: Hallottam, hogy írt egy forgatókönyvet a Pinochet-éra alatt megkínzott híres chilei zenész-komponistáról, Victor Jaráról, akit a hírhedt futball-stadionban kínoztak. Először eltörték az ujjait, hogy többet ne tudjon gitározni, aztán megölték. Pinochet idején sok chilei színész menekült Londonba. Egyiküket szerepeltettük az akkor futó darabomban. Nehezen beszélt. Azt mondta, nem azért, mert az angol nyelvvel vannak problémái. Chilében a nyelvén végeztek elektrosokkot, tudván, hogy híres színész, akinek a beszéd a kenyere. Ezután fájdalmat okozott neki a beszéd.
Politika, szex, kegyetlenség
filmhu: Filmadaptáció esetén általában nagymértékben átdolgozza a saját és mások műveit?
Ch.H.: Muszáj, mert nincs két egymástól eltérőbb médium, mint színház és mozi. Azok a filmek, amiket színdarabok alapján készítenek, és nem lettek kellőképp átírva, a „színház-szagúak”. Az a teóriám, hogy a film szabályai sokkal közelebb állnak a regényéhez, mint a színházéhoz, ami nagyon mesterkélt közeg. Színművemet, a Veszedelmes viszonyokat saját magam írtam vászonra. Kihajítottam a darabot az ablakon, és visszatértem az eredeti alapanyaghoz, a Laclos-regényhez.
filmhu: A vágószobában általában sok minden elvész abból, amit megírt.
Ch.H.: Egy újabb adaptációm, A csendes amerikai esetében például leforgattak mindent, de aztán rengeteg jelenetet kivágtak. A detektívet játszó horvát színész, Rade Serbedzija szerepe teljesen mellékessé vált. A rendezők hajlamosak a rövidítésre.
filmhu: Mindig megvolt önben a szándék, hogy betörjön a filmiparba, vagy csak a körülmények hozták, hogy filmrendezőként is kipróbálta magát?
Veszedelmes viszonyok, színpadon
Ch.H.: Mindig is érdekelt a mozi. Sajnos Angliában az elmúlt húsz évben nem volt csúcson a filmipar. Nagyon nehéz lehetőséget találni. Nem olyan a helyzet, mint mondjuk Franciaországban. Az Álmaimban Argentínát ugyan argentin-spanyol-angol koprodukcióként tüntetik fel, de képletesen szólva az egyetlen angol befektető a filmben a pénzügyminiszter, Gordon Brown: ő honosította meg ugyanis a filmgyártásra vonatkozó adómentességet. A filmben valójában nincs angol pénz, a költségvetés nagy részét spanyol források adták össze. Őszintén szólva, elég lehangoló az angol filmiparban dolgozni.
filmhu: Mely műveinek a filmváltozatával a legelégedettebb?
Ch.H.: A Carringtont nagyon kedvelem. Alighanem azért, mert ez mérföldkő volt számomra: ott váltam rendezővé. Meg azért is, mert tizenhét (!) évi küszködés után jött létre. Ennyi időbe telt, mire összejött a pénz. Ahhoz képest ez az új film elég gyorsan megvalósult. Csak tizennégy évbe telt (nevet). 1989-ben írtam a forgatókönyvet. (Tehát azelőtt, hogy az új adminisztráció amnesztiát adott volna Argentínában – K.L.)
filmhu: Milyen főtémák, motívumok vonulnak végig írói életművén?
Ch.H.: Nehéz megmondani, hiszen mindig arra törekszem, hogy valami másat, eltérőt hozzak létre. Műveim egy része politikai indíttatású. Ide tartozik A csendes amerikai, A tiszteletbeli konzul, és egyik színművem, a Vadak (Savages, 1973). Ennek révén látogattam el először Latin Amerikába. A darab brazil indiánok kivégzéséről szól a 60-as években. A kutatómunka során elutaztam Brazíliába. Érdeklődésem másik vonulata a 18. század végétől a 19. század végéig terjedő időszakra irányul. Nagyon érdekel a történelem. A szex témája is foglalkoztat. Meg az emberekben rejlő kegyetlenség. Mindaz a manipuláció, amit látunk a világban.
filmhu: Beleírja önmagát a hőseibe?
Ch.H.: Nem írhatsz meg egyetlen karaktert sem, ha legalább egy kicsit nem vagy benne te magad is. Persze nehéz a filmbéli Guzman tábornokkal azonosulni, de legalább meg kell próbálni.
filmhu: Min dolgozik jelenleg?
Ch.H.: Forgatókönyvet írok Colette (1873-1954) egyik regényéből, az ötven éves nő és tizenkilenc éves férfi románcát elmesélő Chéri-ből (1920), amit én szeretnék megrendezni. Egy opera librettóján is munkálkodom Philip Glass számára: John Coetzee dél-afrikai regényíró (időközben Nobel díjat kapott –K.L.) műve, a címe A barbárokra várva. Afféle kafkai mese.
