filmhu: Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?
Gergely Zoltán: Nagyon izgatott maga a történet. Mi van akkor, ha egy kutyaviadalon az állatok viselkedése a legemberibb? Mint kutya- és állatbarát, úgy gondolom, hogy az ember a legnagyobb állat, és gyakran ennek meg is felel a viselkedése. Szerettem volna ezt a rövid, de nagyon erős gondolatot filmre vinni három percben, csak tiszta filmes eszközökkel. A Csibészben a hagyományos játékfilmhez képest minden fordított, nincs dialóg, csak atmoszféra és állathangok, nincs zene, csak a vágás ad tempót és ritmust a filmnek, és így a film hangulatért csak az operatőr és a rendező a felelős. Ez egy nagyon nagy, de jó felelősség. Nagyon izgatott maga a helyszín, ahova egyszer véletlenül keveredtem Miskolcon, egy hatalmas szerelőcsarnok, ahol csak amerikai vagy veterán autókat szerelnek. Igazából a helyszín adta az első lökést a filmhez.
filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
G.Z.: A történetet 6. Celluloid Workshop pályázatára írtam, ahol az volt az egyetlen feltétel, hogy Miskolcon kell leforgatni egy nap alatt a filmet. Tőlük kaptuk a kamerát, a (másfél tekercs) nyersanyagot, és egy segédoperatőrt. Köszönet érte Lóth Balázsnak és Borsos Miklósnak. Lámpát a Miskolci Városi Televíziótól, füstgépet egy diszkóból kaptunk, és a Miskolci Kutyaiskola és a gimnazisták pusztán lelkesedésből segítettek. A helyszínen pedig Kitta Zsolt és Gácsi Attila garázstulajdonosok figyelték halálsápadtan, hogyan randalírozik 30 ember és öt kutya a féltett veteránautók között. De valószínüleg az egész film nem lett volna ennyire erős, ha nem Fillenz Ádám fényképezte volna a filmet, aki szerintem az utóbbi évek legtehetségesebb operatőre a főiskolán, bocs az egyetemen. A filmet video assist nélkül forgattuk (mint a régi nagyok), amihez ellengedhetetlen hogy a rendező bízzon az operatőrben, és másnap remegő gyomorral várja a mustert. A szervezésben és a film létrejöttében sokat segített Füleki Bettina társíró és rendezőasszisztens, aki pszichológusi diploma mellett K2-es kutyakiképző oklevéllel is rendelkezik, ami elengedhetetlen volt a forgatási sorrend kialakításánál. Amikor sikerült Kovács Zoli és az én szabadidőmet egyeztetni, akkor vágtuk is a filmet. Szerintem ebből is látszik, hogy anyagiak helyett a lelkesedés volt a film háttere. Végül, de nem utolsósorban emlékezzünk meg Miklós Péterről a film főszereplőjéről, aki hosszú évek gyártásvezetői rutinjával, valószínüleg belülről hozta azt a gyilkos ösztönt, ami a vásznon a tekintetében villog. Köszönet a sok segítségért mindenkinek....
filmhu: Mi tette emlékezetessé a forgatást?
G.Z.: Iszonyú gyorsan dolgoztunk, mert a kutyások csak 2 órát értek rá. Ezért az egész napra betervezett kb. 40 beállítást 5 óra alatt le is forgattuk. Szerintem ez világrekord. A filmben szereplő argentin dog, ami egyébként nem harcikutya, szereplése kétséges volt mert egy nappal a forgatás előtt nekirohant egy targoncának. Állítólag kicsit indiszponált volt, na, ez egyáltalán nem látszott rajta. A miskolci fiatalok iszonyú lelkesek voltak a forgatás alatt, először a fesztiválon csak csajok jöttek oda hozzánk, ami egy kutyaviadal és verekedés felvételéhez nem feltétlen egézséges. Aztán befutottak srácok is, akik megkérdezték, hogy hozhatnak-e fegyvereket otthonról, mert amúgy civilben ők polgárőrök. Hát a forgatás ideje alatt biztosan megnőhetett Miskolcon az ismeretlen elkövetők száma. A filmben egyébként mindenki verekedni akart, a felvétel során párokra osztottuk a szereplőket, és megbeszéltük, hogy amikor elüvöltöm magam, hogy tessék mindenki a párjához rohan és verekedni kezd. Olyan jól működött az egész, hogy a felvétel végén teli torokból üvöltöttem, hogy „Ennyi!” és mégsem hagyták abba. Még most is előttem van az egyik szereplő arca, aki teljes erőből sorozta a társa hasát, és akkor sem hagyta, amikor csalódottan nézett rám, hogy miért sikoltozom azt, hogy „Ennyi”, amikor, ő még csak most kezdte. Jól éreztük magunkat...
filmhu: Milyen hatását érezted eddig a tavaly elfogadott Filmtörvénynek a filmkészítés során?
G.Z.: Miért, kellett volna? Remélem, ami késik, nem múlik.
