A jeruzsálemi Sam Spiegel International Film Labot 2011-ben alapították, és máris eldicsekedhetnek azzal a szervezők, hogy a workshop egyik projektje Oscar-díjig jutott. Nemes Jeles László Jeruzsálemben fejlesztette a Saul fia forgatókönyvét.

Minden évben tizenkét, az első vagy a második filmjén dolgozó író-rendezőt hívnak meg a programba. Hét hónapjuk van a forgatókönyv befejezésére, ezalatt két workshopon vesznek részt Jeruzsálemben és három elismert filmes szakember segíti az írásban. Csujáékat alighanem az a statisztikai adat is felvillanyozza, hogy a Sam Spiegelről elnevezett filmlaboratóriumba bekerült filmtervek háromnegyede eljut a megvalósításig.

Csuja László, Nemes Anna és Muhi András a szófiai filmfesztiválon 2018 márciusában

Csuja László 2012-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakán, Virágvölgy című nagyjátékfilmjét idén ősszel mutatták be a mozik. Nemes Anna a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán végzett, Szép szörny címmel készít dokumentumfilmet a testépítőnőkről.

A teremtés koronája egy 34 éves profi testépítőnőről, Edináról szól, aki megpróbál autentikus kapcsolatot létesíteni saját testével, ami korábban idegen hellyé vált számára. Edina edzőjével, Ádámmal él együtt. A pár közösen készül a rangos Arnold Classic testépítő versenyre, de egy különös férfi feltűnése mindent megváltoztat.

A filmterv idén tavasszal ötezer eurós támogatást nyert a szófiai filmfesztivál részeként megrendezett pitch fórumon, majd ősszel a Magyar Nemzeti Filmalap 2 millió forintot szavazott meg a forgatókönyv fejlesztésére. A jeruzsálemi meghívás egy újabb fontos lépés afelé, hogy a forgatókönyv elnyerje a lehető legjobb formáját, és jövőre már le is forgathassák a filmet. A film két producere Muhi András és Ferenczy Gábor.