A háború lélektanát Nobel-díjas írók és rendezőzsenik egész sora választotta témájául és készített belőle letaglózó erejű remekműveket. Leírni is félelmetes, de Csuja László tulajdonképpen Ernest Hemingway, vagy mondjuk Terrence Malick nyomába szegődött, amikor a fejébe vette, hogy megörökíti azokat a mélyreható változásokat, amik egy háborúba bedobott fiatal srác lelkében bekövetkeznek. Hatalmas harci tett, hogy a Kilenc hónap háború ennek ellenére nem redundáns alkotás. Hozzá tudta adni a magáét a háborús művekben felhalmozott tudáshoz, tapasztalathoz és bölcsességhez.
Csuja László dokumentumfilmje a hitelesség olyan magas fokára lép fel, amit a legtöbb háborús mű, már csak a fikciós volta miatt is, képtelen elérni. Pedig igazából semmi újat nem mond el: van a Jani, aki kalandvágyból, vagy talán az otthontól való függetlenedés szándékából, de elmegy háborúzni. Rögtön látszik rajta, hogy nem fogta fel, mire vállalkozik. A fronton fokozatosan fagy le az arcáról a mosoly, fokozatosan foszlik le róla a vagányság álcája, és veszi át a helyét a frusztráció, az apátia.
Rengeteg ilyen történetet láttunk már, de az alkotók a formai invencióival eléri, hogy érdekeljen minket ez a kárpátaljai srác. Az is fontos persze, hogy Csuja remek érzékkel választott főhőst, Jani mellett nagyon gyorsan azt lehet érezni, hogy egy haverunk mesél arról, hogyan kenték össze borotvahabbal a részegen hortyogó katonatársát, vagy hogy milyen monoton és lélekölő tud lenni a frontszolgálat. Vagy hogy milyen érzés, ha melletted hal meg valaki. Sokszor még beszélnie sem kell, az arca elárulja, hogy milyen érzések kavarognak benne.
A Kárpátalján felvett jeleneteket jó minőségben rögzítették, a kelet-ukrajnai frontról szóló beszámolók viszont rázkódó mobilvideók. A képminőség és a képarány állandó váltakozása még szemléletesebbé és átélhetőbbé teszi azt a nagy földrajzi és érzelmi távolságot, ami a fiú és az anyja között tátongott.
Képkocka a Kilenc hónap háború című filmből (fotó: ELF Pictures)
A mobiltelefonos felvételek a fronton szolgáló Jani egyszerű narrációjával megnevettetnek, máskor szíven szúrnak, és végig az a bizsergető érzés kíséri őket, hogy ez most bizony a valóság, nem pedig egy hollywoodi forgatókönyvíró fantazmagóriája. Sokszor a pillanat hevében született mondatokat hallunk, Jani frissen, keresetlen őszinteséggel reagál a katonai bázison vagy a fronton történtekre.
„Szép az élet, inni kell, máshogy nem lehet kibírni” - mondja lemondóan Jani otthon várakozó menyasszonya, és ez is egy olyan mondat, amely annyira találó, annyira igazi abban a helyzetben, hogy egy forgatókönyvíró alighanem odaadná érte a fél kezét.
Érdekes módon Csuja egyszer sem ülteti le Janit, és nem teszi fel azokat a kérdéseket, amik a legtöbb nézőben bizonyára meg fognak fogalmazódni, Például azt, hogy „megbántad, hogy elmentél a háborúba?” Helyette be kell érnünk Jani frusztrált és ingerlékeny ábrázatával, és azon töprenghetünk, miért érzi magát ilyen rosszul, annak ellenére, hogy hazaengedték pár hétre a frontról.
Képkocka a Kilenc hónap háború című filmből (fotó: ELF Pictures)
Végül megértettem a rendező döntését. Nem akart kiszakítani Jani, az anya és a menyasszony természetes közegéből. Ha jött volna egy-két pszichologizáló kérdés a külső világból, a varázs megtörik. Így viszont feldolgozatlan formában, nyers valójukban élhettük át a szereplőkben dúló, ritkán kimutatott érzelmeket.
Az egyéni dimenzió hatásos kibontásán túl fontos kordokumentum is a Kilenc hónap háború. Csak egy aprócska részletét mutatja meg az orosz-ukrán konfliktusnak, de így is értelmezhető képet ad arról, mi is folyik egy velünk szomszédos országban, hogyan is néz ki a posztszovjet térség legújabb befagyott konfliktuszónája.
A Szovjetunió összeomlása után az orosz külpolitika előszeretettel nyújtott segítséget szakadár régióknak (Abházia, Dél-Oszétia stb), erősítve ezzel a hatalmi pozícióját és destabilizálva a környező, frissen függetlenné vált országokat. Donbasszban is ezt történt az elmúlt években. Oroszország nem hivatalos módon támogatta a szakadár fegyveres erőket, így azok gyakorlatilag függetlenedni tudtak Ukrajnától.
A Kilenc hónap háború stábja és szereplői a szarajevói filmfesztiválon (fotó: Nine Month War Facebook)
A hatalmi érdek lehetővé tette, hogy kialakuljon egy ütközőzóna, Donyecki Népköztársaság a neve, ahol a háború takaréklángon ugyan, de a mai napig tart. Ez az elhúzódó konfliktus a helyi lakosságnak a legrosszabb, de egyre több Janihoz hasonló srác életét is megkeseríti, vagy még rosszabb, kioltja. Dühítő egy történet ez. Csuja László és alkotói csapata nagyon jól tette, hogy minderre emlékeztet minket.
A tavaly nyáron megjelent kritikánk újraközlése.
