Hétfőn rögtön a kultikussá vált Sergio Leone spagettiwesternnel indít a Film+, A Jó, a Rossz és a Csúffal. Délelőtt a Duna World leadja Moliére A nők iskolája című darabjjából készült 1982-es magyar tévéfilmet Fehér György rendezésében, Kállai Ferenc és Csonka Ibolya főszereplésével. Este kilenctől újranézhetjük, vagy ha eddig még nem láttuk volna, akkor megnézhetjük Reisz Gábor kultikussá vált filmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant.

Kedden hajnalban, a korai pacsirták, a vizsgákra készülő egyetemisták, vagy az éjjeli baglyok egy remek magyar dokumentumfilmet, Az én Amerikámat tekinthetik meg, amelyben Hegedüs Péter rendező bemutatja, miképpen viszonyul Amerikához, az amerikai álomhoz, az amerikai politikához, a saját apjához, a történelmi nagyapjához és a hazai politikához, azaz a világ helyzetéhez. Az esti műsorkínálatból Markos Miklós 1982-es, Rohanj velem! című alkotását ajánljuk az M3 műsorán. Imre állami gondozott, tüdőbeteg. Egy bükki iskolaszanatóriumba kerül, ahol beleszeret Katica nővérbe, aki alig idősebb nála. Katica pajtási szeretettel fordul a nagykamasz fiú felé, de Csikós tanár úrba szerelmes.

Szerdán délelőtt megtudhatjuk Turgenyev regényének filmadaptációjából, hogy milyen is Egy hónap falun. Aztán este az M3 műsora igazi Ranggal és móddal csábít minket csatornájuk elé. Hortváth Tibor filmjében, Pásztor Erzsi és Bánsági Ildikó főszereplésével, Bannay Gábort, az alacsony sorból felkerült főtisztviselőt a felesége költekező életmódjával nehéz helyzetbe hozza. Az urhatnám asszony által összekuszált szálakat végül a derék vidéki rokon és annak felesége bogozza ki.

Csütörtökön itt lesz velünk Woody Allen legendás Manhattan-je Woody Allen, Diane Keaton és Meryl Streep kultikus alakításaival. Azoknak, akik inkább a megrázó drámákat szeretik, itt lesz Thomas Vinterberg Vadászat című filmje Mads Mikkelsen főszereplésével, este pedig felhőtlen szórakozásnak és kifinomult képi orgiának adhatjuk át magunkat Wes Anderson Grand Budapest Hoteljének nézése közben. Pénteken itt lesz nekünk Örkény István egyperces novellájából írt, Az ember melegségre vágyik című 1973-as tévéfilm Esztergályos Károly rendezésében, Kállai Ferenc és Bilicsi Tivadar főszereplésével. Kicsit később a fiatal magyar közönségnek is kedveskedik az M2, méghozzá egymás után két filmmel is. Berkes Gábor és Bujtor István szerepel a gyerekek mellett a Barátom, Boncában, illetve annak folytatásában a Legyél te is Bonca!-ban.

Szombaton indul az igazi filmes dömping. Lesznek itt pisztolyforgatók, gengszterek, pikáns vígjátékok és még operafilm is, mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt. A TV2 például műsorra tűzi Bujtor István Az elvarázsolt dollár című magyar vígjátékot 1985-ből. Vasárnap is folytatódik a remek filmes felhozatal, egészen biztos, hogy mindenki megtalálhatja a számára ideálisat. Itt lesz például Csang Ji-mou legendás Hőse, láthatjuk Reese Witherspoon-t is a Vadon-ban, Jávor Pál és Karády Katalin fog minket újból elbűvölni és rabul ejteni a kultikus Halálos tavaszban, vagy akár belepillanthatunk, milyen is Egy hét Marilynnel. A hét vasárnap este Nemere László filmjével, a Fekete macskával búcsúzik tőlünk, ez pedig sokkal inkább nagy szerencse, mint balszerencse.

Január 18., hétfő
- A jó, a rossz és a csúf (r.: Sergio Leone; fsz.: Clint Eastwood, Eli Wallach) Film+; 9:00
- Moliére: A nők iskolája (r.: Fehér György; fsz.: Kállai Ferenc, Csonka Ibolya) Duna World; 11:40
- Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (r.: Reisz Gábor; fsz.: Ferenczik Áron, Horváth Miklós) Film Café; 21:00
- Ananász expressz (r.: David Gordon Green; fsz.: James Franco, Seth Rogen) Super TV2; 22:00

Január 19., kedd
- Az én Amerikám (ausztrál-magyar dokumentumfilm) (r.: Hegedűs Gábor; fsz.: Andrew G. Vajna, George Friedman) Film+; 04:30
- Vissza a jövőbe 2 (r.: Robert Zemeckis; fsz.: Michael J. Fox, Christopher Lloyd) Paramount channel; 7:00
- Sztyepancsikovo falu és lakói (r.: Mihályfy Sándor; fsz.: Gyurcsek Sándor; Gálfy László) Duna World; 11:20
- Rohanj velem! (r.: Markos Miklós; fsz.: Jámbor Árpád, Töreky Zsuzsa) M3; 22:30

Január 20., szerda
- Egy hónap falun (a Vorösmarty Színház előadása)(r.: Kolos István; fsz.: Juhász Illés; Xantus Barbara) Duna World; 11:30
- Rang és mód (r.: Horváth Tibor; fsz.: Szabó Gyula, Bánsági Ildikó) M3; 22:30
- Véres gyémánt (r.: Edward Zwick; fsz.: Leonardo DiCaprio, Jennifer Connelly) Viasat 3; 21:00
- Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (r.: Steven Spielberg; fsz.: Harrison Ford, Sean Connery) TV2; 21:20

Január 21., csütörtök
- Havasi selyemfiú (r.: Kabay Barna; fsz.: Kovács Mária, Fazekas István) Duna World ; 11:35
- Manhattan (r.: Woody Allen; fsz.: Woody Allen, Meryl Streep)Cinemax; 21:35
- A vadászat (r.: Thomas Vinterberg; fsz.: Mads Mikkelsen, Thomas Vinterberg) Film Café; 16:50
- Grand Budapest Hotel (r.: Wes Anderson; fsz.: Ralph Fiennes, Bill Murray) HBO 2; 22:00

Január 22., péntek
- Az ember melegségre vágyik (r.: Esztergályos Károly; fsz.: Kállai Ferenc Bilicsi Tivadar) Duna World; 11:35
- Barátom, Bonca (r.: Katkics Ilona; fsz.: Berkes Gábor, Bujtor István) M2; 12:05
- Legyél te is Bonca!(r.: Katkics Ilona fsz.: Berkes Gábor, Páger Antal) M2; 13:10
- A félszemű (r.: Ethan Coen – Joel Coen; fsz.: Hailee Steinfeld, Jeff Bridges) Paramount Channel 22:00

Január 23., szombat
- Hétszilvafa (r.: Podmaniczky Félix; fsz.: Turay Ida, Szilassy László) Duna World; 11:30
- Egy pikoló világos (r.: Máriássy Félix; fsz.: Ruttkai Éva, Bitskey Tibor) Duna; 15:30
- Idegölő (r.: Fonyó Gergely; fsz.:Gesztesi Károly, Molnár Piroska) Film+2; 17:05
- Az elvarázsolt dollár (r.: Bujtor István; fsz.: Bujtor István, Kern András) TV2; 19:00
- Csak szex és más semmi (r.: Goda Krisztina; fsz.: Schell Judit, Csányi Sándor) RTL+; 20:30
- A keresztapa (r.: Francis Ford Coppola; fsz.: Marlon Brando, Al Pacino) Duna; 21:55
- Erkel Ferenc: Bánk bán (r.: Vámos László; fsz.: Simándy József, Szoboszlay Sándor) M3; 23.05

Január 24., vasárnap
- Csángó misszió (magyar dokumentumfilm; 2014; r.: Balogh Gábor) Duna World; 06:45
- Egy nyári nap percei; (portréfilm: Látogatás Györökön Simándi Józsefnél;1973; r.: Gali László) M3; 10:00
- Halálos tavasz (r.: Kalmár László; fsz.: Jávor Pál, Karády Katalin) Duna; 12:50
- Hős (r.: Csang Ji-mou; fsz.: Jet Li, Donnie Yen) AMC; 20:00
- Vadon (r.: Jean-Marc Vallée; fsz.: Reese Witherspoon, Laura Dern) HBO; 20:00
- Fekete macska (r.: Nemere László, fsz.: Dajka Margit, Major Tamás) M3; 23:00
- Egy hét Marilynnel (r.: Simon Curtis; fsz.: Michelle Williams, Eddie Redmayne) Duna; 23:45