Simlis ékszertolvajok, csúnyácska vénlányok és New York-i banditák követelik július utolsó hetében a tévénézők figyelmét. De lesznek még nyomozó kiskamaszok, és pánikba esett szépasszonyok is. A heti tévékínálatból szemezgettünk.
Nézz bele a Pánikba!
A heti krimiadagról a francia Szemfényvesztés gondoskodik kedden, amely Agatha Christie Nem csalás, nem ámítás című művét dolgozta fel. Ugyanezen a napon vetíti az m2 Till Attila 2008-as filmjét, melyben Gubík Ági önként bevonul a Pánik Klinikára, miközben Hajdufy Miklós 1977-es Császárlátogatásában Lukács Sándor Napóleonként Győr városát ostromolja.
Részlet a Szamárköhögésből
A Só Mihály kalandjaiban Bodrogi Gyula asszonynézőbe indul, Gárdos Péter Szamárköhögésében pedig - október egy bizonyos napján - éppen, hogy nem indulnak sehova a gyerekek. Maár Gyula az Első kétszáz évemben egy szerencsétlenül időzített hazatérés, Mamcserov Frigyes az Alfa Rómeó és Júliában egy közel sem hétköznapi szerelem történetét meséli el. A Bernáth Zsolt rendezte Sherlock Holmes nevében című filmben kiskamaszok nyomoznak, Ranódy László klasszikusában pedig Pacsirta idős szülei élvezik a vénlánymentes szép napokat.
Így nyomoznak a kamaszok - Sherlock Holmes nevében
Vasárnap Barry Levinson az amerikai spin doktorok világába enged betekintést (Amikor a farok csóválja...), miközben a New York bandái című Scorsese-filmben a fiatal Leonardo DiCaprio áll bosszút apja gyilkosán.
Július 28., hétfő
Három csengő (Podmaniczky Félix, Apáthi Imre, 1941), Duna World, 20:00
Simon Menyhért születése (Várkonyi Zoltán, Makk Károly, 1954), Duna World, 21:25
Otthonról haza (Németh Gábor Péter, 2010), Duna Televízió, 22:10
"A korán jött polgár" (Medgyesi Gabriella, 2008), Duna Televízió, 22:45
Pompadour bikiniben (Seregi László, 1967), m3, 15:45
Július 29., kedd
Vérrel és kötéllel (Erdélyi János, Zsigmond Dezső, 1989), Duna World, 21:20
Szemfényvesztés (Eric Woreth, 2013), Duna Televízió, 21:25
Pánik (Till Attila, 2008), m2, 21:45
Július 30., szerda
Császárlátogatás (Hajdufy Miklós, 1977), m3, 9:15
Gulágtörténetek (Szalkai Zoltán, 2005), Duna Televízió, 23:20
Sosem lehet tudni (Ádám Ottó, 1974), m3, 21:15
Július 31., csütörtök
Só Mihály kalandjai (Zsurzs Éva, 1969), m3, 17:25
Augusztus 1., péntek
Holt vidék (Gaál István, 1972), Duna Televízió, 22:35
Első kétszáz évem (Maár Gyula, 1985), Duna World, 2:25
Szamárköhögés (Gárdos Péter, 1987), m3, 22:55
Augusztus 2., szombat
Alfa Rómeó és Júlia (Mamcserov Frigyes, 1968), Duna World, 13:55
Sherlock Holmes nevében (Bernáth Zsolt, 2011), m1, 14:40
Egyszeregy (Kardos Ferenc, 1978), Duna Televízió, 16:30
Augusztus 3., vasárnap
Pacsirta (Ranódy László, 1963), Duna Televízió, 13:10
Amikor a farok csóválja... (Barry Levinson, 1997), Viasat3, 21:55
New York bandái (Martin Scorsese, 2002), m1, 23:35
Még több magazin
magazin
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó…
tovább
magazin
Az egyéni hang megőrzése sokszor nem könnyű feladat egy alkotó számára. Az ötlet magjától a kész filmig hosszú út vezet a kételyek magányos…
továbbFriss
20. kiadását ünnepli a Bukaresti Magyar Filmhét
Ipari thriller készül Nagy Katicával
Magyar-marokkói kaland mutatkozik be a marrákesi filmfesztiválon
Újra nyomoznak Pasolini meggyilkolása ügyében
Olasz osztálykirándulást és LMBTQ történelmi eposzt díjaztak a III. BIFF-en
Tíz nappal a forgatás előtt esett kútba Molnár Áronék új filmje
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni
Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus
Kiválasztották a 11. Inkubátor program döntőseit
a teljes dosszié
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Néha az öregezős csaló hozza össze a családot
Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén
Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember
a teljes dosszié
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk
Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF
Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót
a teljes dosszié
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.
November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője
a teljes dosszié