Ötven év nagy idő, az egykor apácazárdába kényszerített Philomena azonban elhatározza, hogy megkeresi titokban megszült, majd Amerikába adoptált gyermekét. Judy Dench és Steve Coogan párosa a Philomena - Határtalan szeretet című alkotásban kontinenseken és generációkon átívelve igyekszik felgöngyölíteni egy eltitkolt, majd az anyjától elszakított gyerek történetét. A horvát-boszniai filmdráma, a Halima sorsa szintén egy különleges asszonyi történetet mutat be. A címszereplő Halima férjét és fiát a boszniai háborúban elhurcolták és meggyilkolták, holttestük soha nem került elő. Egy újabb tömegsír feltárása után az asszony azt reméli, végre lezárhatja a múltat. A titkok hálója azonban egyre sűrűbb lesz.

Philomena - előzetes

A habkönnyű magyar filmek sorát A papucshős kezdi a héten, melyben Kabos Gyula bolondozik, míg a 2x2 néha 5-ben (rendezte Révész György) Zenthe Ferenc és Ferrari Violetta emelkednek a fellegek fölé. A héten több adaptációt is láthatunk: A Sipsirica (rendezte Katkics Ilona) Mikszáth Kálmán művét dolgozta fel, a főbb szerepekben Pécsi Ildikóval és Őze Lajossal, míg a Zsurzs Éva rendezte A falu jegyzője Eötvös József azonos című regényén alapul. Molnár György 1997-es tévéfilmje, a Sok hűhó Emmiért Aszlányi Károly szerelmi történetét gondolta újra, Gubás Gabival, Kulka Jánossal, Garas Dezsővel és Benedek Miklóssal a főbb szerepekben.

Az Új Eldorádó című többszörös díjnyertes dokumentumfilmben Kocsis Tibor a verespataki aranybányászat környezeti és kulturális hatásaira figyelmeztet. Kabay Barna és Petényi Katalin Stigma (2013) című dokumentumfilmje a Tőkés család történetén keresztül, a családtagok megfigyelését feltárva és bemutatva nyújt bepillantást a romániai Securitate machinációiba. A megfigyelési akták megnyitását, illetve azok tragikus utóhatását, és egy barátság megroppanását mutatja be Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című nagyjátékfilmje is, melyben Cserhalmi Györgynek kell újraértékelnie évtizedes barátságát Derzsi Jánossal.

Nézz bele Cserhalmi Sára filmjébe!

Egészen friss alkotás a Székelyföldi betyárok című dokumentumfilm, melyben Zsigmond Attila három olyan fiatalembert mutat be, akik az ötvenes években fegyverrel a kézben szálltak harcba a kommunista hatalom kiszolgálóival, annak hűséges pribékjeivel és eszközeikben nem válogatva igyekeztek megakadályozni a szocialista eszmék terjesztését, a kollektivizálást. A Székelyföldi betyárokhoz hasonlóan ugyancsak 2014-es alkotás a Szeretettel, Jane. Kormos Gyula rendező ebben a dokumentumfilmjében Jane Hainingnek állít emléket, aki a Skót Misszió Vörösmarty utcai leányiskolájának nevelőjeként a második világháború alatt számos zsidó származású lány életét mentette meg. Ezen a héten külön film jut a magyar moziknak is, melyek történetét a Csukás Sándor rendezte Tűnt idők mozija mutatja be.

A komornyik - előzetes

A jelenleg Magyarországon forgató Ridley Scott ezúttal az Oscarral (és egyéb rangos filmes díjakkal megszórt) Gladiátorral képviselteti magát. Lee Daniels A komornyik című filmjében Forest Whitaker révén nyerünk bepillantást az amerikai nagypolitika működésébe, míg Kathryn Bigelow a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza című filmjében a terroristavezér kiiktatásának történetét meséli el. A hetet egy klasszikus mese felnőtt változatával zárhatjuk: Robert Stromberg a Demónában a Csipkerózsika történetét álmodta vászonra, a gonosz bőrébe ezúttal Angelina Jolie bújt.

Február 23., hétfő

Philomena - Határtalan szeretet (Stephen Frears, 2013), HBO, 12:30
Halima sorsa (Arsen Anton Ostojić, 2012), Cinemax, 12:30
A papucshős (Vaszary János, 1938), Duna World, 20:00
Kínzó közelség (Neil LaBute, 2008), FEM3, 21:00
2x2 néha 5 (Révész György, 1954), Duna World, 21:20
Új Eldorádó (Kocsis Tibor, 2004), DUNA Televízió, 22:25

Február 24., kedd

Székelyföldi betyárok (Zsigmond Attila, 2014), Duna World, 22:00

Február 25., szerda

A Sipsirica (Katkics Ilona, 1980), Duna World, 2:25
Szeretettel, Jane
(Kormos Gyula, 2014), m1, 9:50
Sok hűhó Emmiért
(Molnár György, 1997), m3, 21:05
A vakond
(Rafael Lewandowski, 2011), DUNA Televízió, 21:55

Február 26., csütörtök

Stigma (Kabay Barna, Petényi Katalin, 2013), DUNA Televízió, 0:00
Aurélie Dupont, avagy a kegyelem pillanatai (Cédric Klapisch, 2009), DUNA Televízió, 0:55
Tűnt idők mozija (Csukás Sándor, 2014), m1, 9:50
Drága besúgott barátaim (Cserhalmi Sára, 2012), DUNA Televízió, 21:15

Február 27., péntek

A falu jegyzője (Zsurzs Éva, 1986), Duna World, 2:25
Szerelem, vagy amit akartok (Alan J. Pakula, 1973), Cinemax, 10:55
Gladiátor (Ridley Scott, 2000), VIASAT3, 21:00
A papa szolgálati útra ment (Emir Kusturica, 1985), DUNA Televízió, 22:55

Február 28., szombat

A komornyik (Lee Daniels, 2013), Cinemax, 9:50
Miért rosszak a magyar filmek? (Fejér Tamás, 1964), m3, 14:40
Fészkes fenevadak (Fred Schepisi, Robert Young, 1997), TV2, 16:10
Köszönöm, hogy elgázolt (Martonffy Emil, 1935), DUNA Televízió, 16:30
Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza (Kathryn Bigelow, 2012), HBO, 20:00

Március 1., vasárnap

Demóna (Robert Stromberg, 2014), HBO, 20:00
A hasonmás (Richard Ayoade, 2013), Cinemax 2, 20:30