Dogma-workshop

Láthattuk Jargil három filmjét, az úgynevezett trilógiát; A hihetőség birodalmát (Troværdighedens Rige). A trilógia  -- A kiállítottak (De udstillede,1998), A megalázottak (De ydmygede, 2000) és A megtisztultak (De lutrede 2002) -- Trier 1996-os múzeumi performansz tervezetétől kezdve az Idióták-on keresztül a Dogma-testvérek és munkájuk bemutatásáig az északi filmes hullám eddig számunkra kevésbé ismert, olykor szinte talán túlzottan is intim tereire kalauzolt minket.

film.hu: Hogyan kerültek kapcsolatba Lars von Trierrel?

Peter Schepelern: A hetvenes évek végén, az akkor 21 éves Lars a frissen alakult koppenhágai filmelmélet szakon a tanítványom volt. Egy sikertelen képzőművészeti és színházrendezői felvételi után Trier nem adta fel alkotóművészi ambícióit, ezért hamarosan felvételizett a Koppenhágai Filmfőiskola rendező szakára, ahova elsőre be is jutott. Amíg hozzánk járt, egyetlen dolgozatot nem írt meg, viszont annál aktívabban gyártotta - édesanyja finanszírozásával - a 16 mm-es kísérleti rövidfilmjeit, amelyek egyik első kritikusa én voltam. Sohasem felejtem el egyik korai kisfilmjét, az Orchidea-kertész-t (Orchidégartneren), amelyben Trier nőnek öltözött náci katona, és miután a kamera előtt kicsavarja egy galamb nyakát, annak vérét arcpirosítóként használva sminkeli ki magát.

Jesper Jargil: Triert még a főiskolai időkből ismerem. Első közös projektünk, amely a most Budapesten bemutatott filmes trilógiám első része is, egy múzeumi performansz volt, amelyre 1996 őszén került sor, amikor is Koppenhága kulturális főváros volt. A „Kunstforeningen” galéria 19 termében 53 színész improvizált két hónapon keresztül. Mozgásukat „közlekedési lámpák” irányították, amelyek különleges alabamai hangyabolyok tevékenységét követték. (A dán és az amerikai helyszín között élő telefonos kapcsolat volt.) Trierre jellemző, hogy vagy könyörtelenül véghezviszi a kezdetben megálmodott tervét, vagy az idők folyamán valami miatt érdektelenné válik iránta és teljes mértékben ejti azt. E Pszichomobil – Világóra (Psychomobile-Verdensuret) projekt során ez utóbbi történt; Lars megálmodta, majd elvetette az egészet, végül Morten Arnfrednek kellett levezényelnie a performanszot, aki amúgy Trier első asszisztense volt már a Birodalom-ban, majd a Hullámtörés-ben is. Én pedig inkább a performansz dokumentálásának szenteltem magam, mintegy 120 órányi anyagot forgattam, amelyből aztán megvágtam A kiállítottak-at.

Jesper Jargil, rendező, operatőr

film.hu: Ennek köszönhetően készíthette el a trilógia második munkáját, az Idióták werkfilmjét is?

Jesper Jargil: Igazából ez inkább úgy kezdődött, hogy Lars felkért, legyek asszisztense a filmben, illetve kamerázzak is. Végül aztán a kézikamera könnyűségének is köszönhetően annyira élvezte annak a kezelését, hogy szinte kizárólagosan ő lett a filmje operatőre. Miközben én megint a werkfilmezéssel foglalatoskodtam. Egy részét egyébként az ekkor forgatott anyagnak, a harmadik filmemben, A megtisztultakban is felhasználtam: ebbe azonban már három másik Dogma-filmet és azok rendezőit is bevontam. (Vinterberg: Születésnap, Kragh-Jacobsen: Mifune utolsó dala, Levring: A király él).

film.hu: Az Idióták forgatásán készült filmben láthattuk, igencsak feszült, pszichológiailag kiélezett volt a hangulat. Erre még rájött az is, hogy ön is szinte minden pillanatban ott volt a stáb nyomában. Hogy fogadták ezt a színészek? Mit szólt hozzá Trier?

Jesper Jargil: Ez igencsak kényes kérdés volt. Bár az elején mindenki beleegyezett a jelenlétembe, olykor előfordult, különösen Trier részéről, hogy nehezményezte az ottlétemet. Egy-egy lelkizősebb jelenetben (mint Karen és Susanne megható párbeszéde az ablakban), még a lépéseim zaja is idegesítette a forgatásban résztvevőket. Én azonban nem adtam meg magam, annyira „nyomakodtam” előre a kamerámmal, amennyire csak lehetett.

Peter Schepelern: Nem véletlen, hogy a dokumentaristákra alkalmazott „légy a falon” helyett Trier Jesperre e filmet követően a „rinocérosz a falon” elnevezést használta.

Film.hu: Igen, a filmből igencsak mélyrehatóan megismerhetjük, milyen is volt a forgatás. Trier látta az elkészült werkfilmet? Ha igen, mit szólt hozzá?

Jesper Jargil: Természetesen látta. És nagyon meghatódott. Számára ugyanis nagyon személyes ez a film: Trier ugyanis A megalázottak-ban felhasznált naplóját, a diktafonnal rögzített hangfelvételeket saját maga bocsátotta a rendelkezésemre. Ezzel valamiféleképpen ellenőrzése alá is vette a filmem tartalmát, ugyanakkor jobban megismerhettük a forgatás során felmerült aggodalmait, kétségeit, örömeit is; ambivalens viszonyát színészeihez és azt, hogy mennyire nehezen viselte második felesége mintegy hat hetes távollétét. A megalázottak tehát nem csupán egy forgatás, hanem egyben egy érzékeny rendezői lélek és psziché naplója is.

Peter Schepelern, Trier életrajzírója

film.hu: Térjünk vissza egy általánosabb témához, a Dogmához. Mit jelentett, és jelent-e még ma is a dán filmművészetben? És személy szerint Trier életében?

Peter Schepelern: A dán filmiparra, Triert leszámítva, a kilencvenes évek elején a konformizmus volt jellemző, szükség volt tehát egy olyan friss és erőteljes lépésre, mint a Dogma 95. A szigorú szabályok különösen Trier számára voltak fájdalmasak, aki korábbi filmjeit hatalmas betűkkel szignálta, most a neve nem is szerepelhetett a főcímen. De Lars szereti a nehézségeket, ezért is tartotta izgalmasnak ezeket az önfegyelmező szabályokat, amelyek számára különös kihívást jelentettek, hiszen szinte mindennek, amely Trier korábbi filmjeit jellemezte; egész formalizmusának a tagadásai voltak. Ezt leginkább ahhoz hasonlíthatjuk, mintha először arról kérdeznének egy olasz szakácsot – mi az öt legalapvetőbb eleme az itáliai konyhának, majd arra kényszerítenék, hogy pont e hozzávalók -- parmezán, origano vagy mozzarella -- nélkül főzzön valami finomat.

Jesper Jargil: Én a Dogmában a legfontosabbnak a kézikamera bevezetését, és ezzel a filmkészítés demokratizálását tartom. Egy kis videókamerával bármilyen történetet meg lehet fogalmazni. Amikor A kiállítottak forgatását követően Lars látta, mennyire jól lehet a DV-kamerát használni, ő is kedvet kapott hozzá az Idióták-ban. A forgatott anyagot később nagyították fel 35 mm-re, hogy azért a Dogma-Tízparancsolat 35 mm-t előíró 9. pontjának is megfeleljen a film.

Peter Schepelern: Igen, a filmezés ma már mindenkié, egyetértek. Vegyük csak a Dogma 95 honlapját. Bár a tíz dán Dogma-film a Zentropa és a Nimbus cégek felkérésére készült el, mellettük az első 25 külföldi alkotás gyártói egyszerűen „megvásárolták” a Dogma-oklevelet 1000 amerikai dollárért. 2005 óta pedig már fizetni sem kell, ha valaki készít egy új Dogma-filmet, ingyenes a regisztráció. Így most 189 filmnél tartunk. Mindez persze igencsak megkérdőjelezi a filmek színvonalát. Ugyanakkor Dániában, ma már közel sincs úgy, hogy mindenki „Dogmázni” akar. A mainstream uralkodik, tisztelet a kivételnek (mint Pernille Fischer Christensen és tavalyi berlini díjazott filmje, az Egy szappan). Ami Larsot illeti, ugyan sokan Dogma-szerűnek tartják legutóbbi filmjét, a Főfőnök-öt is; azért például már a kamerakezelésre se mondhatnánk, hogy megfelel a szabályoknak. Hiszen e filmben pont az az újdonság, ahogy Trier kiiktatta az operatőrt az automatikus, számítógép által vezérelt, a véletlen által irányított kamerák használatával.

Film.hu: Ez után mi lehet Trier következő projektje?

Peter Schepelern: Most készül Jacob Thuesen Eric Nietzsche fiatal évei (Erik Nietzsche – de unge år) filmje, amelynek forgatókönyvét Trier írta; a film igazából Lars filmfőiskolai éveinek paródiája. Ugyanakkor az, hogy más rendezi, jobban kiemeli a történetet és annak komikumát a kultikus trieri univerzumból. Lars egyébként mostanában kisebbfajta alkotói válságon ment keresztül. Volt egy Antikrisztus-története is talonban, de mivel Pater Aalbæk Jensen producer elszólta magát a filmötletről tavaly Cannes-ban, Trier már nem olyan lelkes a téma iránt. A rendező, aki már szinte mindent kipróbált pályafutása alatt, újabb kihívásra vár. Mivel tudom, szereti megvalósítani a lehetetlent is, tanácsoltam neki, ha már forgatott úgy, hogy nem volt operatőr, most megpróbálhatna filmet csinálni kamera nélkül is....Az eredmény biztos érdekes lenne.