Női filmek

A heti paletta szép számmal bír női vonatkozásokkal. Bizonyítandó, hogy a gyengébb nem kreativitása celluloidon sem múlja alul az erősebb nemét, két olyan női filmkészítő munkáját is műsorára tűzte a televízió, akik letettek valamit a „vágóasztalra”. Péterffy Zsófia a 6. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nagydíját, illetve a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb európai rövidfilmnek járó díját nyerte el a Kalózok szeretőjével (augusztus 26. 00:45, DUNA Televízió). Az animátor keze alatt éledő Jenny ünneplőben várja a kalózokat, akik segíthetnek bosszút állni megalázóin. Ám a bosszú nem mindig édes… Az utolsó nyári napok last minute-ben a tengerre hívnak. Némi ízelítő a nagy víz rejtelmeiből Leni Riefenstahl Mélytengeri hangulatok (augusztus 26. 21:00, DUNA Televízió) című utolsó munkájában. A 101 évesen elhunyt német rendezőnő, aki az Olimpiáról készült példaértékű felvételeivel a filmtörténelembe, a Hitlerről készített propagandafilmjével pedig a történelem negatív figurái közé vonult be, jóval a nyugdíjkorhatáron túl merült először,  búvárfilmjét pedig 100 évesen forgatta le. Női vászon, csak másképp Bacsó Péter filmjében. A Hamvadó cigarettavég (augusztus 24. 00:45, TV2) a negyvenes évek búgó hangú díváját, Karády Katalint oltotta filmbe. Az ünnepelt szépség bőrébe ezúttal a törékeny Nagy-Kálózy Eszter bújt, míg az Amerikába disszidált sztár dalszövegíró barátját, Zsütit, a színésznő férje, Rudolf Péter alakítja.


Kultsarok

Ingmar Bergman a forrongó 68-ban furcsa víziókba bonyolódott. A Farkasok órája (augusztus 27. 21:45, m2) Max von Sydow, no meg persze Liv Ullmann segítségével meséli el a festő történetét, aki vakációja során találkozik egy fejetlen öregasszonnyal, rálő a feleségére, aztán megöl egy gyereket, aki a víz alatt folytatja életét. Kevésbé nézőpróbáló Dusan Makavejev egyetlen Ausztráliában készült filmje, amely noha nem nélkülözi a jugoszláv rendező kedvenc témáit, jelesül a kommunizmust és a szexet, a művész életművét tekintve szinte habkönnyű vígjátéknak minősül. A Coca Cola kölyök (augusztus 26. 21:45, M2) a szélesmosolyú Julia bátyjával, Eric Roberts-szel a főszerepben a címben említett üdítőital-márka kálváriáján keresztül mutat bájos fityiszt a fogyasztói társadalomnak és a hollywoodi filmkészítőknek. Klasszikusokról éjféltájban Scott Kalvert filmjében. Az Egy kosaras naplója (augusztus 26. 23:40, mtv) Jim Carroll Salinger  Zabhegyezőjéhez is hasonlított önéletrajzi regényéből készült. Az egykori drogos sikertörténetében Leonardo DiCaprio alakítja az önkritikus írót. Hogy az örök téma, nő és férfi viszonya, szerelem és féltékenység kényes egyensúlya se maradjon ki a nézhetőségekből, eljön A szerelem ideje (augusztus 24. 23:45, DUNA Televízió). Mohsen Makhmalbaf iráni-török filmdrámája egy klasszikus háromszögkapcsolat lehetséges kimeneteit elemzi. Ha nem a férj öli meg a szeretőt, s nem a szerető öli meg a férjet, akkor valamelyik enged. A boldogság csak egy röpke pillanat.


Aranyló prérik

Sokdíjas hollywoodi hősmozik nagyágyúkkal a hétvégére. Az örök cowboy, Clint Eastwood 1992-es rendezésében, a Nincs bocsánatban (augusztus 29. 2:55, TV2) a western-kultusz árnyoldalát mutatja be. Gene Hackman-nel Morgan Freeman-nel kiöregedett pisztolyhősök bőrébe bújik, hogy az aranykor letűntét kellő önkritikával és iróniával vegye filmre. A reál-western három Oscarra érdemesítette a színész-rendezőt. Szintén színész-rendezőként aratott annak idején Kevin Costner, aki a szintén vadnyugati témájú Farkasokkal táncoló sikere után olyan mozikban tűnt fel, mint például Kevin Reynolds Robin Hood, a tolvajok fejedelme című munkája (augusztus 29. 20:00, TV2). A klasszikus történet főbb szerepeiben Costner mellett az imént említett Morgan Freeman és egy egykori Robin Hood, Sean Connery. A díjlistán két golden Globe- és egy Oscar-jelölés, valamint két BAFTA-díj mellett a leggyengébb férfi színésznek (Kevin Costner) és a leggyengébb férfi mellékszereplőnek (Christian Slater) járó Razzie-díj is szerepel.