A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Televízió (MTV), a Kecskemétfilm Kft. és a Docler Video Productions koprodukciójában készült részeket bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm vezetője, a sorozat kitalálója felidézte: a Magyar népmeséket 35 éve, Jankovics Marcell tervezői, rendezői, szakértői segítségével indította útjára az MTV.

A sorozat nem jöhetett volna létre a "kor és a hely szelleme" nélkül, az első epizódok 1977-es bemutatását ugyanis megelőzte a táncházmozgalom kialakulása, a népdalkincs gyűjtése, a népi kultúra felértékelődése - mutatott rá a stúdióvezető, hozzátéve, hogy a sorozat elkészítéséhez személyes motivációk is társultak: meg szerette volna menteni a pusztuló paraszti kultúra kincseit.



"Azt üzente a felséges király, hogy menjél fel hozzá Budára, de se ruhába, se meztelen, akkor se lóhátom, se kocsin, se az úton, se az út mellett, ajándékot vigyél is meg ne is."


Mikulás Ferenc kitért arra is, hogy a rajzfilmek elkészítését gyűjtés előzte meg, amelyben a Magyar Tudományos Akadémia egykori Néprajzi Kutatócsoportja is a segítségükre volt. Mint fogalmazott, evidens volt, hogy nem írók átdolgozásait fogják használni, és megtartották az összes archaikus nyelvi elemet is, amelyek még nem rontották a mesék közérthetőségét.

A kecskeméti stúdió vezetője méltatta Szabó Gyula színészt, aki összesen 81 mesét mondott fel. Hozzátette: a sorozat formanyelvét főként Jankovics Marcell alakította ki, aki a népi motívumokat helyezte előtérbe.


"Akadt is vevő, meg is csinálta a vásárt a fiú, elcserélete a tehenet egy szem paszulyra."

Mikulás Ferenc arról is beszélt, hogy a kezdetek óta eltelt mintegy 35 évben a sorozat számos sikert aratott külföldön, vetítették Ausztráliától az Egyesült Államokig, több fesztiválon pedig első díjat nyert, például 2009-ben a Chicagói Nemzetközi Gyermekfilm-fesztiválon a televíziós kategóriában.

Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője kiemelte: a Magyar népmeséken több generáció nőtt fel, ezek a mesék nemcsak szórakoztatnak, hanem tükröt is tartanak a magyar társadalom elé. Tuba Mariann, az MTV Zrt. Gyermek és ifjúsági produkciós irodájának vezetője az MTV legnemesebb feladataként beszélt a gyermekeknek szóló mesék készítéséről. "Méltó ez a sorozat a kecskeméti stúdió és az MTV hagyományaihoz" - hangsúlyozta a televíziós szakember, emlékeztetve arra, hogy az eltelt 35 évben számos rendező működött közre a Magyar népmesék sorozatban: Nagy Lajos például 19, Horváth Mária 35, Jankovics Marcell 26 részt rendezett.


"Hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én vagyok a Kacor király, minden állat fél tőlem!"


Görög Athéna, az MTVA gyermek- és ifjúsági főszerkesztője arról beszélt, hogy az év utolsó napján, a december 31-i Csudaszombaton számos epizódot levetítenek a Magyar népmesék sorozatból.

Mikulás Ferenc bejelentette: egyelőre nem folytatják a Magyar népmeséket, hanem cigány népmesékből készítenének sorozatot. Az MTI kérdésére elmondta, jelenleg a tervezett új sorozat anyagi feltételeinek megteremtésén fáradoznak. Egyelőre csak Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárának támogatásával számolhatnak, ebből állnak neki az anyaggyűjtésnek, ami a tervek szerint hasonlóan fog zajlani, mint a Magyar népmesék esetében. Úgy tervezi, hogy 13 hétperces epizód készülne, percenként körülbelül 1,5 millió forintból.