A 20. századi magyar filmművészet kiemelkedő alakjának nevét a Pécsi Tudományegyetem médiatudományi tanszéke Zsolnay-negyedben található E25-ös épületének nagyelőadó terme kapta, az alkotó emléktábláját Bognár Szilvia, Pécs alpolgármestere leplezte le a terem bejáratánál.

Emlékeztettek arra, hogy Fejér Tamás 1920. december 29-én Pécsett látta meg a napvilágot. Gyermek- és ifjúkorát szülővárosában töltötte, 1938-tól a Hunnia Filmgyárban dolgozott, 1943-ban megjelent a Film című szakkönyve, amiben elméleti és gyakorlati szempontból ír szakmájáról.
Több mint negyven filmet készített, rendezőként egyik első nagy sikere a Bogáncs című, Fekete István-regényből készült alkotása volt, aminek több jelenetét szülővárosában, a Tettye környéki kis utcákban vették fel 1958-ban - tették hozzá.

Kitértek rá, hogy a különböző televíziócsatornákon máig műsoron van az 1965-ben Siklóson forgatott A Tenkes kapitánya című sorozat és az 1967-ben bemutatott Tüskevár is. Fejér Tamás nevéhez fűződik még a Ballagó idő, az Utánam srácok, Az öreg bánya titka, és egyebek mellett a Székács a köbön című, szintén nagy sikerű film is. A filmrendező 2002-ben hunyt el.

Forrás: MTI / Borítókép forrása: PécsMa.hu