Filmhu: Nagypapád Erdély Miklós képzőművész, építész, filmrendező, filmteoretikus. Különleges miliőben nőhettél fel. Mennyire volt szerves része gyerekkorodnak a film?


Erdély Mátyás: Tíz éves voltam, amikor meghalt a nagypapám, így nem voltam még igazán észnél, nem fogtam fel, hogy kik vesznek körül. De a közeg fontos volt. A Virágárok utcai kertben minden héten megjelent a ’80-as évek meghatározó magyar művésztársadalma: a pocakos, szakállas, kertésznadrágos nagypapámat ezek az emberek vették körül és csüngtek a szavain, én pedig közben rohangáltam körülötte. Nem tudom, hogy pontosan mit ad az embernek ez a miliő, de így utólag visszagondolva biztos, hogy nagyon különleges, ha egy ilyen közegben nő fel az ember. Bár tudatosan nem befolyásolta a pályaválasztásomat, de talán a genetika benne van, hiszen tudtam, hogy nem érdekelnek a reál tudományok, és elég hamar a fényképzés fele fordultam. Az Iparművészeti Egyetemen szerettem volna tanulni fotózást, de ott rajzból volt a felvételi és elég hamar kiderült, hogy nem tudok rajzolni.

Erdély Mátyás a Saul fia forgatásán (fotó: Hermann Ildi)


Filmhu: Bár a fényképezés érdekelt, mégis dráma tagozatra jártál a gimnáziumban. Hogy fordultál vissza a kép felé?

E. M.: Soha nem gondoltam, hogy színész leszek, de jót tett a dráma tagozat, mert a segítségével le lehetett vezetni a sok kamaszkori feszültséget és bizonytalanságot. Nagyon szerettem oda járni, mindig történt valami, előadásokat csináltunk, országos diákszínjátszó fesztiválra mentünk. Mégis a színészet lökött a film felé. Gimis koromban szerepeltem Pacskovszky József Esti Kornél csodálatos utazása című filmjében (ő alakította a fiatal Esti Kornélt - a szerk.), ott találkoztam Gózon Franciscoval, és amikor az első forgatási napon megláttam őt dolgozni, azt mondtam magamnak, hogy én is azzal szeretnék foglalkozni, amit ez az ember csinál. Hálás vagyok Francisconak, Takács Józsi focus pullernek és Szaladják István operatőrnek, aki ezen a forgatáson standfotósként dolgozott, mert hagyták, hogy figyeljem őket, és csak kicsit mosolyogtak, amikor azt mondtam, hogy majd én is operatőr leszek. Vicces fordulat, hogy két év múlva tényleg felvettek az SZFE-re.

Esti Kornél csodálatos utazása


Filmhu: Sok színész megemlíti, hogy jóban kell lennie az operatőrökkel, hiszen rajtuk múlik, hogy ők milyenek a vásznon. Te kipróbáltad a másik oldalt is. Másképp viszonyulsz a színészekhez, mint a többi operatőr?

E. M.: Lehet, hogy csak magamnak hízelgek, de azt gondolom, hogy nagyon figyelek a színészekre. Pont amiatt, hogy álltam már kamera előtt, tudom, hogy nagyon-nagyon kemény az ő munkájuk. Fontos, hogy képesek legyenek koncentrálni és nekem, mint több department (kameracsapat, világosítók stb.) fejének, dolgom, hogy számukra nyugodt közeget teremtsek, hogy amikor készen állnak a jelenetre, akkor mi is el tudjunk indulni.

Fontos odafigyelni, hogy egy felvétel után mit mondok nekik, és azt hogy mondom. Minden vizuális, vagy technikai ötletbe próbálom bevonni a színészeket, mert pontosan értik, hogy mit akarok és hogy ez hogy fog működni a filmben. Ráadásul ezek mind nekik is eszközök arra, hogy ők jobbak lehessek.

Erdély Mátyás (fotó: Pozsonyi Janka)


Filmhu: Hajdu Szabolcs szintén játszott filmben, ti pedig már a Főiskola elején egymásra találtatok, együtt csináltátok a vizsgafilmjeiteket, majd az első nagyjátékfilmeteket, a Macerás ügyeket is. Kívülről úgy tűnt, hogy ez egy sikeres közös pályakezdés, mégis elszakadtatok egymástól, te pedig elmentél tanulni Amerikába.

E. M.: A Macerás ügyek forgatása nagyon nehéz volt, Szabolccsal mindketten sokat sérültünk. 23-24 éves voltam, nagyon fiatal, az első nagyjátékfilmünkről volt szó, hatalmas nyomás volt rajtunk, és ebben a filmben nem csak olyan emberekkel dolgoztunk együtt, akik a javunkat akarták volna. Ez engem nagyon megviselt. Szabolcs a következő filmjét már nem velem csinálta, nekem pedig egy nagyon rossz időszak következett. Közben forrt ki bennem a gondolat, hogy akarok még tanulni, és leginkább egy olyan helyen tanulnék tovább, ahol teljesen más perspektívából ismerhetem meg a filmkészítést. Akkor passzíroztam ki az életből az amerikai ösztöndíjat és ez jó döntésnek bizonyult.

Részlet a Macerás ügyekből


Filmhu: Milyen pluszt adott az amerikai iskola az SZFE után? Miben volt más a szemlélete?

E. M.: Magyarországon nagyon nehéz bekerülni a Főiskolára, abban az időben pedig még inkább így volt, hiszen négy évente indítottak operatőr osztályt, és csak nyolc ember vettek fel. Ha viszont már bent voltál, nagyon laza szisztémával találkoztál. Ehhez képest az amerikai iskola nagyon strukturált és átgondolt rendszerben működött, stúdiórendszert szimulálva. Nekem nagyon jól jött, hogy amit itthon tanultam és amit operatőrként már megtapasztaltam, ott rendszereződni tudott. Ráadásul olyan emberekkel találkozhattam, olyan oktatókat kaptam, amit csak Los Angelesben tapasztalhat meg az ember.

Filmhu: A két iskolaév leteltével viszont hazajöttél. Ez volt a terv?

E. M.: Amikor kimentünk a feleségemmel, nem zártuk ki, hogy hosszabb ideig maradunk, de nem ez volt a cél. De a két év közötti nyáron leforgattam Kenyeres Bálinttal a Before Dawn-t, majd Mundruczó Kornéllal én fejeztem be a Johannát, így két rendezővel is elkezdődött itthon egy munkafolyamat. Rögtön az iskola végén hozzáláttunk a Delta előkészítéséhez, ami számomra sokat jelentett, így nem is volt kérdés, hogy hazajövök-e.

Az amerikai élet egyébként is nagyon nehéz, a helyi osztálytársaim sem kaptak hamar munkát. Reálisan láttam a helyzetem: ha mázlim van, akkortájt megcsinálhattam volna egy ZS-kategóriás zombi filmet. Ennél sokkal izgalmasabb feladatok vártak rám itthon.

Johanna - előzetes

Filmhu: Az amerikai két év mintha cezúra lett volna az életedben. Előtte Hajdu Szabolccsal dolgoztál, aki játékosabb, mesésebb világot teremt a filmjeivel, utána pedig megtaláltál egy olyan vonalat Mundruczó Kornéllal, Kenyeres Bálinttal, Nemes Jeles Lászlóval, akik a Fehér György, majd Tarr Béla által megkezdett utat követték, akikre nagy hatással volt a fekete széria.

E. M: Fehér György és Tarr művészete nagyon fontos nekem, és jó, hogy bizonyos filmes szemléletet fiatal rendezők tovább visznek. Az első Delta számomra döbbenetes élmény volt (A film mintegy fele már elkészült, amikor a főszerepet játszó Bertók Lajos hirtelen halála miatt a forgatást meg kellett szakítani, és teljesen újra kellett forgatni Lajkó Félix főszereplésével. - a szerk.), nagyon egyedinek és hihetetlenül erősnek gondolom, amit Kornél abban a fél filmben létrehozott. Ez azóta közelebb áll az én szemléltemhez, mint Szabolcs akkori filmjei. Nem gondolom jobbnak vagy rosszabbnak egyiket sem, csak az én filmes gondolkodásom akkor inkább Kornél felé húzott. Nagyon érdekes volt egyébként, ahogyan váltottuk egymást Nagy Andrással: a kezdetekben András dolgozott Kornéllal, én pedig Szabolccsal, aztán cseréltünk.

Filmhu: Az első Delta tragédiáján hogyan lehet túllépni? Hogy lehet, teljesen újrafogalmazni egy félig kész filmet?

E. M.: Nem lehet rajta túllépni. Tragikus volt. Az első Delta nagyon erős képi világgal rendelkezett, markáns stilizált környezetben játszódott, rengeteg mozgással, végig steadicam-mel, rengeteg éjszakai felvétellel, és olyan technikai megoldásokkal, amellyek nagyon különlegessé tettek. Amikor kiderült, hogy újra kell forgatni, elkezdtünk eltávolodni ettől a világtól és teljes fordulatot vett a képi világ is, az előző teljes ellentéte lett. De Kornél és Petrányi Viktória producer a legjobb döntést hozta meg, ami abban a helyzetben lehetséges volt.

Delta


Filmhu: Stabil párosokat alkottok rendezőkkel. Mundruczó Kornéllal, Kenyeres Bálinttal, vagy Nemes Jeles Lászlóval mennyire forrtok össze a munkák alatt?

E. M.: Nekem nagyon fontos, hogy a rendező fejével tudjak gondolkodni, hogy közel engedjen magához. Ha ez nem történik meg, akkor azt érzem, hogy nem tudom elég jól végezni a munkám.

Hogy ez mennyire sikerül, rendező-függő. Kornél fő alkotótársa Petrányi Viki, nagyon nehéz harmadikként beférni, ott egy kicsit kívülálló voltam emiatt. Lászlóval viszont fantasztikus volt dolgozni. A Saul előtt három kisfilmet csináltunk együtt, és már akkor is jó kapcsoltunk alakult ki, de most igazan tisztelem őt. Attól, hogy én több nagyjátékfilmet leforgattam már, neki viszont nem volt még ilyen tapasztalata, fura egyenlőtlenség alakult ki, ami nem volt jó. A Saul előkészítése, forgatása és az utómunka alatt viszont azt éreztem, hogy elképesztő, amit csinál: a vízió, amivel nekiállt ennek a filmnek, ahogy elsőfilmesként végigvitte a finanszírozási rendszeren, vagy hogy úgy tud kompromisszumokat hozni, hogy tényleg csak addig engedjen, ameddig nem sérti a film lényegét. Ezek mind csodálattal töltöttek el. Úgy érzem, hogy igazán elmélyült a viszonyom Lászlóval.

A Saul fia forgatásán (fotó: Hermann Ildi)


Filmhu: Mikor kapcsolódtál be a Saul készítésébe? Mikortól tudtatok együtt gondolkodni a rendezővel?

E. M.: Nagyon korán, és ezt is nagyon fontosnak tartom. Igényelem, hogy minden szót értsek egy forgatókönyvben, pontosan tudjam, hogy azzal a szóval, azzal a mondattal, mi a rendező szándéka. Amikor minden egyes mondat esetében értem, hogy mi van mögötte, a praktikus megvalósítás számomra már rövidebb és sokkal könnyebb folyamat: ha értem a gondolatot, akkor képbe tudom önteni, ha nem értem, akkor csak leteszem a kamerát és lesz egy pofás kép, de ez nem is érdekel és nem is élvezem.

Filmhu: Nézőként máshogy fogadjuk be a Sault, mint a klasszikusabb filmeket. A forgatás mennyiben különbözött egy hagyományosabb film elkészítésétől?

E. M.: Tudtuk, hogy ez hatalmas vállalás, hogy nagyon vékony jégen próbálunk járni, de afelől nem volt kétségem, hogy ebbe a harcba érdemes beleállni. Már az elején megfogalmazódott bennem, hogy ez vagy irgalmatlan bukta lesz, vagy hatalmas fegyvertény. Az első snittnél kiderült, hogy milyen is lesz a film valójában, és megnyugtató volt. Előtte évekig beszélgettünk arról, hogy milyen lesz és főleg arról, hogy milyen nem lesz a Saul. Nem a film befogadhatóságában kételkedtem, hanem hogy a furcsa információ adagolás, ahogy a térrel meg az idővel bánik, annak tényleg olyan hatása lesz-e, amit én gondolok erről. Amikor az első snittnél kiderült, hogy még jóval többet tud, mint amire gondoltunk, bátorságot is adott.

Saul fia - előzetes


Filmhu: Gyakorlatban hogyan képzeljük el a forgatást? Hasonlóan, mint egy Jancsó-filmben a megkoreografált jeleneteket?

E. M.: Pontosan. Külön rendező, Krasznahorkai Balázs instruálta a hátteret. Az ott szereplők mindent tudtak a jelenetről, hogy mi történik benne, hogy ők mit csinálnak, de azt is, hogy miért pont azt csinálják. A nulladik napon, amikor az első snittet vettük föl, az egész stábnak meg kellett értenie, hogy ez a rendszer miképpen működik, meg kellett érteni, hogy az a férfi, aki most éppen a háttérben látszik, a snitt közepére közelibe kerül, majd amikor megint több száz métert mentünk a kamerával, akkor olyan dolgok is képbe kerülnek, amiket addig nem láttunk. A legtöbb forgatás esetében felvesznek egy közelit, totált, majd átállnak egy másik snittre. Itt ez nagyon másképp működött és ezt az egész stábnak meg kellett tanulnia.

Filmhu: Neked ez fizikailag is megterhelő lehetett. Készültél rá valahogyan? Eljártál előtte gyúrni?

E. M.: Igen, fizikailag is kellett készülnöm. Ennek ellenére volt egy balesetem a forgatáson, ami miatt nem tudtam járni, teljesen szétment a bokám. Két kollégám, Réder György és Lovasi Zoltán húzott ki minket a pácból, akiknek azóta is hálás vagyok, hogy beugrottak.

"Tudtuk, hogy ez hatalmas vállalás, hogy nagyon vékony jégen próbálunk járni." (fotó: Hermann Ildi)

 

Filmhu: Mikortól kezdtétek ti is érezni, hogy a Saul iránt a szokásosnál sokkal nagyobb az érdeklődés?

E. M.: Először annak örültünk, hogy beválogatták a Berlinale Panorama szekciójába. Ekkor Cannes is jelzett, először az Un Certain Regard-ot ajánlották, majd meglepetés volt, hogy a versenyprogramban szerepelhetünk. A lavina a premier napjának délelőttjén indul el, amikor a sajtóvetítésen, még a végefőcím alatt a Variety kritikusa feltett a Twiterre egy mondatot a filmről. Fantasztikus látni, hogy 2015-ben ez így működik: egy pillanattal a film után egy fontos kritikus ír 25 karaktert a neten, és onnantól kezdve felrobban a film körül minden. Fantasztikus élmény volt a premier.

Filmhu: Nem először használtad a Saulban is látható megoldást. A szintén Nemes Jelessel készített Türelemben, illetve egy amerikai független filmben, a Saul előtt néhány hónappal korábban forgatott James White-ban is hasonló kamerakezelést láthattunk.

E. M.: A Türelem című kisfilm a James White esetében referencia volt. Nagyon érdekes, hogy egyszerre talált meg a két hasonló nagyjátékfilm, és a Saultól teljesen függetlenül a James White forgatókönyvében pontosan le volt írva ez a kamerahasználat. Bár első ránézésre hasonló a kettő, mégis sok különbség van a két film felvétele között.

James White - előzetes


Különleges élmény volt az amerikai forgatás: egy nagyon tökéletlen forgatókönyvet kaptam és egy teljesen bizonytalan rendezőt. Az előkészítés két hónapja azzal telt, hogy szinte pszichológusként terápiát tartottam, azzal viccelődtem, hogy Dr. Erdély rendel. Nagyon személyes első filmről van szó, érdekes folyamat volt a rendezőt és az általa írt karaktert szétválasztani, de sütött a filmből az őszinteség, attól volt átütő, hogy ez fiú teljesen kinyitotta a lelkét. Az az igényem, hogy meg kell értenem a rendezőt és a pontos szándékát, az ennél a filmnél csúcsosodott ki leginkább.

Filmhu: A Saul sikere milyen hatással van a karrieredre? Másféle felkéréseket kapsz? Tudod már, hogy merre mész tovább?

E. M.: Egyelőre nem. Próbálok olyan projektet, könyvet, filmet találni, ami a Saulhoz hasonlóan vakmerő és ambiciózus. Végtelenül tisztelem az olyan rendezőket, akik valódi vízióval rendelkeznek, akik bátran merik használni a filmnyelv végtelen eszköztárát egy erős koncepció szolgálatában. Ilyen filmeket szeretnek csinálni.