Kapcsolódó anyagok

Dokumentumfilmek a Szemlén

Erdélyi János: Uborkázók

Filmhu: Nem feszélyezte a 12 éves Andrist a stáb jelenléte?
Erdélyi János: A gyerekek általában jól veszik a filmezést. Kovács Gáborral, az operatőrrel tudunk normálisan viselkedni, de elég vicces emberek vagyunk. Andrisnak van humorérzéke, jó haverságban voltunk. Mint művészek már az elejétől kezdve tegeztük egymást.


Filmhu:Tartják a kapcsolatot?

E. J.: Nem vagyok barátkozós típus, de a legjobb barátaim a filmjeim szereplői. 1985-ben forgattam első filmemet, a Jelölöm magamat, és két hete hívott fel a szereplője, hogy menjek el hozzájuk. Tehát tartom a kapcsolatot a dokumentumfilmjeim szereplőivel és erre büszke is vagyok.




Filmhu:A film után sokan kíváncsiak lehetnek, hogyan alakul majd Andris karrierje, mint énekes. Lesz esetleg a filmnek folytatása?

E. J.: Egy vak kisfiú sorsa elég behatárolt, bár az informatika elképesztő fejlődése miatt azért több lehetősége van. Mindenképpen meg tud majd élni. Abban bízom, a zenei világban is fenn tud maradni, megvannak az emberi képességei. Sok sztárocska van, akikben nincs meg az emberi tartás, kibukfenceznek a nyákos média világból. Andris képes lesz megmaradni, kapott annyi tartást a szüleitől. Nem féltem.


Filmhu:Bevallom, könnyeztem a film közben, megható volt. Ilyen sírós fogadtatásra számított?

E. J.: Igen. Az én filmjeimen szoktak sírni. Én is gyakran sírok, nyilván azért. Örömünkben sírni,  jól simítja a lelket. Akiknek a lelke nem elég kérges, azokat megérinti Andris története.


Filmhu:Eljön a Filmszemlére?

E.J.: Holnap ígértem egy interjút, de nagyon elkezdett esni a hó itt Vas megyében, ezért nem biztos, hogy fel tudok menni.