Csípős hidegben, egy borongós decemberi délutánon néztünk be a Minden rendben forgatására a Zugligeti úton, ahol a MOME egyik épülete alakította a filmbeli rendőrséget. A stábnak pont erre a felhős, szürke égboltra volt szüksége, olyannyira, hogy amikor előbukkant a nap a felhők közül, a forgatásnak le kellett állnia – a film egységes képi világát pont ez a szürkeség szavatolja.

Egy baleset, ami mindenki életét megváltoztatja

Egy özvegy, kétgyermekes férfi, Sándor (Hajdu Szabolcs) megismerkedik egy elvált nővel, Klárával, (Háy Anna) akinek szintén van egy kislánya. Ők hárman együtt játszanak, amikor súlyos baleset történik a kislánnyal, amit úgy tűnik, hogy az egyik fiú okozott. Ebben a bizonytalan helyzetben kell egy pillanat alatt döntenie az apának arról, hogy mit képviseljen ebben az ügyben, amelynek a részletei még az ő számára is homályosak.

A forgatókönyvön Sós Bálint Dániel rendező és Nagy V. Gergő közösen dolgoztak, de az ötlet inkább a rendező személyes tapasztalatából ered. „Amikor a játszótéren a gyereked csinál valami rosszat mások előtt, ott vagy mint szülő, hogy igazságot tegyél. Egyrészt védened kell a gyerekedet, másrészt persze dolgoznak az erkölcsi igazságok is, így két tűz között találod magad. Egyáltalán nem tiszta, hogyan kéne viselkedni, miközben a gyermeked szeme rád tapad, hogy milyen mintát adsz. Tök mindegy mit mondasz, semmi nem megy át, viszont ahogy viselkedsz, az mindig. A viselkedési mintáink sokkal fontosabbak, mint amit mondunk, de azok sokszor önkéntelenek, reflexből, a gyerekkorunkból jönnek. Erről a témáról akartam filmet csinálni, de egy nagyobb kaliberű történettel.

Az alkotók úgy gondolják, ez a történet sok olyan szülői, emberi dilemmát felvet, amelyek bizonyára sokakat megmozgatnak majd. „Azt gondolom, hogy ezek az erkölcsi döntések pont az a terület, amiről mindenkinek nagyon szilárd véleménye van, ami pont addig tart, amíg nem sodródik maga is ehhez hasonló helyzetbe” – fejti ki a rendező.

Sós Bálint Dániel 

Nagyon könnyű magas lóról mondani, hogy ne viccelj, hát az őszinteség az mindennél fontosabb, de pont ez alól akarjuk egy kicsit kirántani a szőnyeget, és árnyalni ezt az egészet. Úgy van megírva a történet, hogy ez egy klasszikus tragédia, ahol bármilyen döntés rossz döntés.” Sós Bálint azt reméli, a nézők majd a moziból távozva megvitatják, ők hogyan viselkedtek volna az adott helyzetben, hogy reflektálhassanak saját magukra, személyes történeteikre is a filmen keresztül.

Az Inkubátor határainak feszegetése

A Minden rendben az Inkubátor program keretében készül, ami a mozifilmekhez képest jóval alacsonyabb költségvetést biztosít a filmek számára, így az alkotók nem gondolkozhattak tömegjelenetekben. Ugyanakkor a film gyártója a CineSuper, egy eredetileg reklámfilmgyártással foglalkozó cég, akik a covid alatt kezdtek el saját tartalmat fejleszteni. Az egyik producer, Mártonffy Zoltán emellett egy rental cég tulajdonosa is (Kraft Rental), és így a stáb olyan eszközökkel forgathat, amelyeket a normál költségvetésű magyar filmnek sem mindig engedhetnek meg maguknak

Így feszegeti az Inkubátor szabta határokat a CineSuper csapata, és ilyen feltételek mellett képzelte el Sós Bálint filmjének sajátos vizuális világát is. „A stilizációnak egy olyan módját találtuk meg, ami nem önkényes. Ez a sztori egy erkölcsi történet, bármilyen korban, bárhol megtörténhetett volna. Ezért akartuk elemelni a mai Budapest világából, és olyan filmet csinálni, ami egy bárhol-bármikor érzetet ad. Ez a stílus nagyon letisztult, inkább elvesz, mint hozzáad. Még a belsőkben is csak pár alkotóelemmel dolgozunk, kevés kellékkel, kevés berendezési tárggyal.”

Farkas Ádám

A filmben meghatározó a brutalizmus mint építészeti irányzat, amelynek ugyan Budapesten is vannak szép darabjai, de a stáb Nógrád megyébe is elutazott, hogy megtalálják az elképzeléseikhez leginkább illő épületeket. „Salgótarjánnak a főtere egy olyan építészeti komplexum, amiről nem tudod megmondani, hogy ez most tulajdonképpen Chicago, Kanada, Peru vagy Dél-Korea” – mesélte Farkas Ádám producer. Az alkotóknak fontos volt, hogy ne egy nyomasztó kelet-közép-európai kontextusban képzeljük el a történetet, hanem ennél szabadabban, egy morális dilemma egyetemes megfogalmazásaként.

Azért persze kiderül majd a filmből, hogy a történet Magyarországon játszódik, a brutalizmus és a hozzá társuló minimalizmus azt segíti, hogy az alkotók a közeg helyett inkább az emberi viszonyokra tudjanak koncentrálni, ennek érdekében pedig egy, a kortárs magyar filmben ritka döntést is készek voltak meghozni. „A cseresznye a habon az lett, hogy ez a film igazából nem kér a színekből. Ettől először persze dobtunk egy hátast” – mesélte a producer.

Hajdu Szabolcs

Fehér habon a fekete cseresznye

Az „adys, Edgar Allan Poe-s” hangulattól először Farkas Ádám is megrettent, de azt is mondta, hogy ma már nem tudná másképpen elképzelni a filmet. Bár Sós Bálint rendező kitartott az ötlete mellett, az ő kétségei is csak az első forgatási napon oszlottak el teljesen: „Amikor először gondolkodtunk egy letisztult, minimalista, látványvilágban, a látványtervezőnek, Takács Eszternek, az operatőrnek, M. Deák Kristófnak és nekem is érdekes volt, de azért megijedtünk, működni fog-e, nem tűnik-e majd úgy, hogy nem volt pénz semmire, vagy pont az ellenkezője, hogy túl skandináv. De az első nap láttuk, hogy ez érdekes és működik.

A fekete-fehér látványvilág minden stábtag elé új kihívást állított, M. Deák Kristóf, a film operatőre például egy külön bookletet hozott létre, egy írásos, képekkel teletűzdelt, sokoldalas dokumentumot, hogy könnyebben belőjék a fekete-fehér skálát. „A tónusokban és az árnyalatokban legalább annyi lehetőség van, mint a színekben. Olyan fekete-fehér filmet akartunk csinálni, amilyen még nem volt korábban” – mesélte a producer. „Erre mindenkinek másképp kellett készülnie, és ez motiválta az embereket. Amikor bedobsz egy olyan dolgot, amit nem csinál az ember minden nap, akkor az egy új motivációs hálót dob le.”

A monokróm képi világ a formákat is kiemeli, így a brutalista, minimalista látványelemek is jobban érvényesülnek majd, és ez a producereket is meggyőzte. „Síkok, egyenesek, párhuzamosok és merőlegesek mentén gondolkoztunk. Ettől az egész filmnek lesz egy szinte grafikai látványvilága. Ez produceri szempontból egy félelmetes dolog volt, de megértettük, hogy ha erre van szüksége a filmnek, akkor ezt kell csinálni.”

Annak ellenére, hogy a film egy súlyos morális dilemmát mutat meg minimalista, monokróm képi világgal, azért felvesz majd különböző tónusokat – a rendező és a producer elmondása alapján gegekkel és a humor különböző árnyalataival is játszanak majd a karakterek. Ahogy a főszerepet alakító Hajdu Szabolcs fogalmazott, ezekben a bonyolult érzelmi helyzetekben „a humor sokszor abból fakad, hogy mennyire balfasz az ember.”

A színészvezetés nagyon egyszerű: jó színészeket kell választani

A főszereplőt sokáig keresték, de amikor Hajdu Szabolcs neve felmerült, a stáb egyből egyetértett abban, hogy neki kell játszania az apa karakterét. Ahogy a rendező fogalmazott, „olyan karakter kellett, akivel lehet menni, akiről el tudom fogadni, hogy kicsit negatív, de közben szerethető is. Fontos volt, hogy ne billenjen el nagyon az egyik irányba, hogy a döntések, amiket hoz, azok ne a priori az ő karakteréből fakadjanak, hanem hogy elhiggyem, hogy egy ilyen szituáció bárkit hasonló helyzetbe keverhet.

Hajdu Szabolcs számára nem idegen ez a szerepkör, hiszen már többször, például az Ernelláék Farkaséknál vagy a Melegvizek országa című filmekben is apaként láthattuk. „Egy mérlegen kiszámított forgatókönyvvel dolgozunk, amiben nem sok improvizáció van, de mivel Bálint is belülről írta, könnyen tudok azonosulni ezekkel a helyzetekkel, az én életemben is lejátszódtak hasonló helyzetek.” A színésznek a filmbeli fiával egyidős a saját fia is, így a gyerekszínészekkel való kapcsolódás is könnyen ment.

Hajdu Szabolcs 

Hajdu arról is beszélt, hogy színészként teljesen rá meri bízni magát a rendezőre. „Ha azt látom, hogy jól irányít, és az instrukciói egyeznek az én megérzéseimmel, akkor megbízom benne. Bálinttal minden olajozottan ment” – mesélte a közös munkáról, majd hozzátette, hogy a film vizuális világát is nagyon izgalmasnak találja. „Sok esetben csak egy üres teret látunk egy-két berendezési tárggyal, melyek között a színészek nagyon naturalista módon mozognak.”

Sándor új szerelmét Háy Anna alakítja, aki rögtön megtalálta a közös pontokat Klára karakterével: „Nagyon könnyű volt hozzá kapcsolódni, mert az ő életében felmerülő kérdések mindannyiunkat érintenek. Klára egy érzékeny, társra vágyó nő, de elkezdődik egy bizalmi herce-hurca, amiben senkinek nem sikerül őszintén kommunikálnia.

Egy másik fontos mellékszerepében Szamosi Zsófi is feltűnik, aki így végre kipróbálhatja egyik álomszerepét: „Mindig is szerettem volna játszani egy olyan filmben, vagy sorozatban, ahol én vagyok a főnyomozó és kinyomozok mindent. Ezt a szerepet még sajnos nem írták meg nekem, de addig is ebben a filmben kipróbálhatom magam rendőrnőként. Itt inkább csak kifürkészhetetlen vagyok, mint zseniális.”

A filmnek három fontos gyerekszereplője is van, Sándor két fia és Klára lánya, de főleg a fiúk, Sáfrány Ágoston és Zikkert Milán kerülnek a történet fókuszába. Bárkitől is kérdeztünk róluk a stábból, tehetségüket és munkabírásukat dicsérték, és a rendező is elragadtatással mesélt róluk: „Ez egy isteni szikra, amit csinálnak a kamera előtt, én csak próbálok kikerülni az útjukból, és néhol terelgetni őket.

Szamosi Zsófia

De a rendező a színészvezetésről általánosságban is úgy gondolja, hogy egyszerűen csak „jó színészeket kell választani. Amint látni a színész szemében, hogy érti, és már színészkedni akar, akkor már nem is szólok semmit. A próba alatt persze átbeszéltük a karaktereket, a forgatás alatt nem adok egy-két mondatnál bővebb instrukciót. Lehet kreatívan játszani, kipróbálni bizonyos dolgokat. De nem hiszem, hogy az én instrukcióim lennének azok, amiktől egy karakter megszületne.”

A forgatáson rövid beszélgetésünkből az is kirajzolódott, hogy Sós Bálint Dániel rendezői önképében a saját víziója színrevitele mellett legalább olyan fontos az is, hogy egy olyan kreatív csapatot teremtsen, amelyben az alkotók csapatként is kreatívan tudnak együttműködni. „A lényeg, hogy ez a sok fantasztikus ember sajátjának érezze a dolgokat, és hozzá tegye a magáét, és akkor kétszáz százalékkal jobb lesz az egész. Az én feladatom, hogy tápláljam bennük a szikrát, és behozzam őket a kreatív folyamatokba, és legfeljebb itt-ott beleszólni, hogy mit ne és mit igen.”

Fotó: Pozsonyi Janka