Maggie (Marianne Faithfull) az 50 éves özvegyasszony unokája súlyos beteg. A kisfiú utolsó reménye egy ausztráliai kezelés, amit a család azonban nem tud megfizetni. Maggie, miután a hitelintézeteknél és a munkaközvetítőnél sem jár sikerrel, hamar egy szexklubban találja magát. A kirakatban hirdetett hostess munka azonban nem egészen kávéfőzésből és takarításból áll, ahogy azt Maggie gondolta. A pénzre azonban szüksége van, így lesz Maggie-ből Markos Irina (Irina Palm), aki férfiaknak nyújt „segítő kezet”. Maggie tudományának hamar híre megy Londonban, s mivel Maggie egy lyukon át érintkezik a kliensekkel, azok nem tudják, hogy az „isteni kéz” tulajdonosa valójában egy középkorú háziasszony.
Sam Garbarski (Rashevski tangó) sokféle filmet készíthetett volna a történetből: az önfeláldozás és az elszigetelődés drámáját, vagy egy bukástörténetet, ahol a szegény özvegyasszonyt elnyeli a szexipar kegyetlen világa. Annak ellenére, hogy egy nő prostituálódása alapvetően tragikus mozzanat, a rendező mégis úgy dönt, hogy egy középkorú asszony jelenléte egy szexklubban mégiscsak vicces, tessék nyugodtan röhögni. A hálás néző így önfeledten vigyoroghat például azon, amikor Maggie otthonkában, mint egy WC-s néni ül a lyuk mellett – előtte kis asztalkán termosz, papírzsepi és vazelin – s magazint olvasgatva unottan végzi a munkáját (a férfiak nem kis örömére). Miután Maggie szépen bekeretezett tájképekkel igyekszik otthonosabbá tenni a kabinját, a tulajdonos diszkréten megkérdezi, hogy ugye nem tervezi a lokál többi részének kicsinosítását.
 |
| Markos Irina (Irina Palm), aki férfiaknak nyújt „segítő kezet” |
A történet számos pontján felmerül a tragédia lehetősége, folyamatosan fenntartva ezzel a feszültséget, de az igazán katartikus fordulatok minden esetben elmaradnak. Az orosz maffiózó külsejű klubtulajdonos (Miki Manojlovic) egész nap nintendózik, a tanítómester kolléganővel (Gryllus Dorka) barátok lesznek, csak a kíváncsiskodó szomszédasszonyok elől kell szaladni egy kicsit.
Gaborskinak sikerül elkerülnie azt a csapdát, hogy geghalmazt csináljon a történetből: a rendező finom kézzel vezeti a filmet a melodráma és a komédia között, a film egy pillanatig sem lesz túl édes, vagy túl keserű. A humor inkább a dráma pátoszát hivatott enyhíteni, amivel azonban nemhogy hitelteleníti, hanem életszerűbbé és átélhetőbbé teszi a történetet.
A rendező nagy kockázatot vállalt akkor, amikor úgy döntött, hogy a dialógok helyett a gesztusok és a mimika nyelvén meséli el a történetet. Szinte teljesen ráhagyatkozott a színészeire, akiknek azonban a neve önmagában még nem jelentett garanciát a sikerre.
 |
| Marianne Faithfull élete első főszerepe a Markos Irina |
Marianne Faithfull élete első főszerepe a Markos Irina, pedig már a 60-as években sztár volt, csak épp nem a mozié, hanem a zenéé. Mick Jagger ex-barátnője, az egykor drogproblémákkal is küzdő popsztár azonban annyira hiteles az özvegy nagymama szerepében, hogy miközben megszeppent kíváncsisággal csodálkozik rá a „kézimunka” rejtelmeire, elképzelhetetlennek tűnik, hogy a valóságban nem kötögetéssel és ötórai teázásokkal töltötte az elmúlt 20 évet.
A filmben finoman szólva sem kergetik egymást az események, a kamera sokszor ráérősen időzik el a főhősnő arcán, ám annyi kifürkésznivaló van azon az arcon, hogy szinte hálásak vagyunk azért, hogy az események nem zavarják a színésznő kibontakozását.
A másik főszereplő, a klubtulajdonost alakító Miki Manojlovic méltó társa tud lenni Faithfullnak: a marcona külsejű, ám valójában félénk bonviván a film egyik legszerethetőbb figurája.
A film egyik fontos mellékszerepében feltűnik Gryllus Dorka (Maggie tanítómesterét játssza a filmben), akinek a karaktere pechjére talán túlontúl ismerős: a gyerekét egyedül nevelő bevándorló, akit miután az élettársa túl gyakran tévesztett össze egy bokszzsákkal, elhagyja, s egyéb lehetőség híján prostituált lesz. A színésznő okosan kerüli el a szerepből adódó kliséket, ám Faithfull mellett még így is kissé mesterkéltnek hat egy-egy jelenetben.
 |
| Gryllus Dorka okosan kerüli el a szerepből adódó kliséket |
A film másik nagy erőssége a családi kapcsolatok finom, angolosan visszafogott ábrázolásában rejlik. Maggie fia harmincegynehány éves családapaként sem képes kinőni „a mama pici fia” szerepből, a feleség féltékenységgel teli haragjában az anyósát hibáztatja mindenért, miközben igyekszik minta papucsférjet csinálni a fiúból. Mindezen viszonyokról persze nem az „Olyan vagy, mint egy gyerek” típusú felkiáltásokból értesülünk, ellenben ott rejtőzik minden gesztusban, nézésben, mimikában.
Sam Garbarskit a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjra jelölték, Marianne Faithfull és Miki Manojlovic pedig az Európai Filmdíjért szállhattak versenybe (amit végül Helen Mirren és Sasson Gabai vehetett át).
Sam Garbarski ezzel a jókedvűen komoly munkájával éppoly furcsának hat az európai filmek között, mint Maggie kissé megilletődött, mégis természetes eleganciája a szex klubban. Utóbb azonban kiderül, hogy nagy tehetségek mindketten. S ahogy Maggie kabinja előtt egy kisebb tömeg várja türelmesen a bebocsátást, úgy a film is megérdemelné, hogy hosszú sorok kígyózzanak az akár létező, akár virtuális mozipénztárak előtt.
