A Łódź Filmiskola több mint hetven éve képez filmes szakembereket. Az alumni tagjai többek között Andrzej Wajda, Krzysztof Kieślowski, és Roman Polanski. A képzés gyakorlat-orientált, kritikus gondolkodásra és kreativitásra tanítja a hallgatóit rendező, operatőr, gyártásvezető és vágó szakon. Az egyetem rendkívüli felszereltsége és színvonalas oktatása mellett nemzetközi programokat is kínál a filmkészítés iránt elkötelezett diákoknak a világ minden tájáról.
Angelika és Varvara ötödéves filmrendező hallgatók, Jakub harmadéves, szintén filmrendezést tanul. Varvara Ukrajnából költözött Lengyelországba.
Az ötödik év az utolsó?
Angelika: Igen, most írjuk a diplomamunkánkat, nyáron lesz a forgatás.
Varvara: Azaz nem az ötödévünkben diplomázunk majd, mint ahogy kellene. Decemberre kell elkészülnünk, akkorra tűztük ki a vetítést, de meglátjuk, hogy ki hogyan áll a filmekkel és lehet, hogy tovább kell halasztanunk.
Angelika: Lényegében rajtunk múlik, egyrészt hogy elkészülnek-e a filmjeink, másrészt egy elméleti szakdolgozatot is meg kell írnunk.
Milyen kritériumok vonatkoznak a diplomafilmekre nálatok?
Varvara: Hivatalosan 30 perces filmet kell összehoznunk, de attól függ, hogyan alakul a projektünk. Igazából, ha valaki meg tudja csinálni, akár nagyjátékfilmet is forgathat. De leginkább a történettől függ, hogy mennyit igényel.
Jakub: Első és másodévben 10-15 perces filmeket kell készíteni, minden évben egy dokumentumfilmet és egy fikciós filmet. Harmadévtől már inkább várják a hosszabb filmeket, de nem kötelező szigorúan tartani magad a megadott hosszhoz.
Angelika: Negyedévben csak a dokumentumfilmre fókuszálunk és ötödévben ismét a fikció következik.
Jakub: A negyedéves dokumentumfilmet nem muszáj leforgatni. Az év egy pitch-csel zárul, itt mutatjuk be, hogy milyen témában forgatnánk, kikkel és hogyan. Ezután rajtunk múlik, hogy tényleg megcsináljuk-e.
Hogyan segít az egyetem a filmek elkészítésében?
Varvara: Minden filmhez, amit az egyetemen kell forgatnunk, rendelkezésünkre áll egy büdzsé, és persze használhatjuk az egyetem eszközparkját.
Jakub: Mindkettő attól függ, hanyadéves vagy: ahogy haladsz előre a tanulmányokban, egyre nagyobb lesz a költségvetés és egyre modernebb vagy drágább kamerát hozhatsz ki.
Varvara és Angelika, mindketten filmre forgattátok a rövidfilmeteket, amit a VFF-en bemutattatok. A filmre forgatás is könnyedén megvalósítható az iskolátokban?
Angelika: Elérhető, igen, de nem ész nélkül. A film nyersanyag és az utómunka plusz tétel a költségvetésben. Miután kész van a forgatókönyv, az alapján kell megnézünk, hogy beleférünk-e a büdzsébe ezekkel az extrákkal együtt is. Ha igen, akkor minden további nélkül választhatjuk a filmet, mert az operatőrök az egyetemen tanulnak filmre forgatni és biztos kézzel nyúlnak ehhez a technikához is.
Jakub: Úgy tudom, az operatőri tanszéken lehet pályázni valamennyi extra pénzre, ha filmre forgatsz.
Varvara: Igen, de azt csak a nyersanyagra és a szkennelésre költheted, és ezeket nem fedi teljesen, úgyhogy mindenképpen kalkulálni kell. Ráadásul nem mindenki kapja meg automatikusan ezt a pluszt, előtte elbírálják.
Kikkel kollaborálhattok még az egyetemről?
Angelika: Alapvetően a fő pozíciókba csak az egyetemről hívhatunk munkatársakat, arra gondolok, mint operatőr, gyártásvezető, vágó. És tavaly óta már hangmérnököket is képeznek nálunk, úgyhogy őket is.
Varvara: Nálunk például nincs látványtervező tanszék, ezért a képzőművészeti egyetemről kérünk fel embereket, vagy olyanokat a mi egyetemünkről, akiket érdekel ez a terület és szívesen kipróbálnák magukat benne annak ellenére, hogy nem ezt tanulják.
Hogyan támogatja az egyetem az elhelyezkedéseket a filmszakmában?
Varvara: A tanáraink közül sokan aktívak a filmiparban, például producerek vagy rendezők. Workshopokat tartanak, amelyeken elmondják, hogyan érdemes hozzákezdeni egy produkcióhoz, de ezek csak esettanulmányok, így is, úgy is nekünk kell készen állni egy forgatókönyvvel, ha filmet akarunk csinálni. Lengyelország filmgazdasági értelemben szerintem szabad piac. Csak az ismeretségeid miatt nem juthatsz könnyebben munkához, filmhez, pozícióhoz. A lengyel Filmintézethez pályázol, és vagy kapsz lehetőséget, vagy nem. Előfordul olyan, hogy valaki első próbálkozásra megkapja a támogatást, máskor viszont sokszor kell próbálkozni, fejleszteni, változtatni, újra beadni, és csak akkor lesz pozitív az elbírálás. Ez mindenkinél egyedi történet.
Angelika: Igen, nincs két ugyanolyan szcenárió. Olyanokkal is vannak találkozóink, akiknek sikerült a debütáló filmjüket megcsinálni. Megosztják a tapasztalataikat, és a saját példájukon keresztül igyekeznek tippeket adni, hogyan lehet az iskolából a filmpiacra eljutni.
Jakub: Van olyan óránk, ahol kifejezetten azt tanuljuk, hogyan pályázzunk a Lengyel Filmintézethez, hogyan működik ez az intézményi struktúra, mire kell figyelni amikor beadunk egy tervet. Tehát amikor elvégezzük az egyetemet, elméletben van erről tudásunk.
Varvara: Mindezekkel a kurzusokkal és workshopokkal együtt azt gondolom, hogy nekünk kell tudatosnak lenni abban, hogy megtaláljuk a debütáló filmhez vezető egyéni utunkat. Rájönni arra, hogy kikkel és hogyan szeretnénk dolgozni, egyáltalán, hogy milyen fajta filmezés érdekel minket. Ha megvan az elképzelés, meg kell találnunk hozzá a megfelelő munkatársakat, és akkor pályázhatunk. Minden helyzetben lehet többet várni egy intézettől vagy iskolától, de a nap végén úgyis te leszel az, aki elszenvedi, hogy nem teljesültek az elvárásai vagy aki profitál abból, hogy saját maga fedez fel különböző lehetőségeket.
Gondolkoztatok azon, hogy esetleg külföldön is kipróbáljátok magatokat?
Angelika: A magam nevében azt tudom mondani, hogy nyitott vagyok bármilyen nemzetközi lehetőségre. Analizálni szoktam a munkáimat, megvizsgálom, hogy Lengelország-e a legmegfelelőbb hely a létrejöttükhöz, vagy valahol máshol is rezonálhatnak az adott történettel. Azt tudom mondani, hogy egyelőre Lengyelországban maradnék, de keresni fogom a koprodukciós lehetőségeket, potenciális külföldi producereket, és meglátom, mi tesz a legjobbat a filmtervemnek. Nemzetközi filmiparban gondolkozni már csak azért is megéri, mert nem zárkózol be a saját világodba.
Varvara: Én Ukrajnából származom, a háború kitörésekor költöztem Lengyelországba. Jelenleg nincs egyértelmű elképzelésem arról, hogy mit csinálok később, de nem vagyok elkeseredve a jövő miatt. Vannak ötleteim, például szívesen tanulnék máshol is külföldön, csak hogy szélesítsem a látóköröm. Hiába bizonytalanok a körülmények körülöttünk és bennünk is a mai világban, valahogy mégis reménykedem.
Segít az egyetem a külföldi együttműködések kialakításában?
Varvara: Külföldi diákok is tanulnak az egyetemen, velük rendszeres a kollaboráció, hogy magabiztosan tudjunk egy forgatási helyzetben angolul kommunikálni.
Jakub: Ezen kívül nemzetközi workshopokon veszünk részt, illetve fesztiválokra is van lehetőségünk utazni.
Angelika: Ezek persze nem jelenti azt, hogy támogatást kapunk csak úgy és bekerülünk a nemzetközi vérkeringésbe. Ha ez érdekel minket, belevághatunk, de meg kell küzdenünk a helyünkért. Ahogy korábban említettem, szerintem sok múlik egyrészt a törétneten, másrészt a stábon: ha nemzetközi a stáb, akkor talán lehetőség van koprodukciókra.
Varvara: Engem nagyon érdekelne egy ukrán-lengyel koprodukció. Úgy érzem ki kellene alakítani egyfajta kölcsönös kapcsolatot a két kultúra között. Mindenkinek jót tesz, ha nem szűkíti le a látókörét csak az egyik szemszögre.
Mit szerettek a legjobban az egyetemetekben?
Jakub: Nagyon hálás vagyok az iskolánknak, hogy nem jó filmeket tanítanak csinálni, hanem olyan filmeket, amik nekünk jók, nekünk tetszenek. Łódź előtt én jártam egy másik lengyel filmes képzésre, és hatalmas a különbség a két iskola között. Ott a tanárok fesztiválokra csináltatták a filmeket, ez volt a lényeg. Łódź-ban a tanárok nyitottak rám, arra tanítanak, hogyan kerüljek közelebb önmagamhoz, hogy aztán képes legyek kifejezni magam.
Angelika: Én is nagyon jól érzem magam az iskolánkban, és teljesen egyetértek: itt nem veszítjük el a saját nézőpontunkat, nem akarják a személyiségünket és az értékeinket átalakítani. Amikor felvettek, még soha nem csináltam filmet, nem voltam forgatáson. Olyan embereket ismertem meg, akiknek a segítségével fejlődni tudtam személyesen és szakmailag is, mert hagytak kibontakozni. Ezen kívül egyszerűen kényelmes nálunk filmeket készíteni: technikailag nagyon jól felszerelt az iskolánk, van költségvetés a filmjeinkre és kollaborálhatunk az évfolyamtársainkkal. Valószínűleg az egyetem után sokkal nehezebb lesz, de ez majd kiderül.
Varvara: Szerintem sok múlik a személyiségeden, hogy mennyit kapsz a filmiskolától. Mindig lehet többre, jobbra vágyni, de ha ehhez ragaszkodsz, elégedetlen maradsz. Mert akármennyire is szuper egy képzés, azt soha nem zárja ki, hogy iszonyatosan nehéz időszakokat élj meg egy projekttel vagy saját magaddal kapcsolatban. Én a legértékesebbnek a tanáraink érzékeny tekintetét és figyelmes iránymutatásait tartom. Ezek segítenek megérteni a sebezhetőségünket, felfedezni a saját hangunkat és kifejezni a bennünk rejlő értékes gondolatokat.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet a 19. században alapították. Fennállása alatt meghatározó szerepet játszott Magyarország és a régió színházi- és filmkultúrájának kialakításában és formálásában. Jelenlegi oktatási megközelítése hangsúlyozza a gyakorlati képzés fontosságát, a művészi kísérletezést, az interdiszciplináris kollaborációkat, és a szoros mentoráló együttműködést tanárok és diákok között. Az egyetem az európai művészeti oktatási hálózat részeként aktív nemzetközi kapcsolatokat ápol számos színházi-, film- és művészeti kutatásban résztvevő partner intézménnyel.
Betti, Lilla és Angelika másodévesek a dokumentumfilm-rendező mesterszakon.
Milyen projekttel fogtok diplomázni? Milyen támogatást kaptok a megvalósításhoz?
Betti: Egy 26 perces dokumentumfilmmel fogunk diplomázni és egy elméleti szakdolgozatot kell készítenünk.
Lilla: A technikai oldalon széleskörű segítséget nyújt az egyetem, a forgatáshoz kölcsönözhetünk felszerelést és használhatjuk a vágó stúdiót is az utómunka során. A financiális támogatásra nem emlékszem pontosan.
Betti: A Nemzeti Filmintézet minden évben kiír egy pályázatot, amire leadhatjuk a projektjeinket, majd azokat elbírálják, és kiderül a támogatottság kérdése. A tendencia azt mutatja, hogy nagy eséllyel megkapjuk a terveinkre a támogatást.
Milyen kollaborációs lehetőségeitek vannak a többi hallgatóval?
Lilla: A dokumentumfilmes szak kicsit elszigetelt a többi osztálytól, mi nem veszünk részt a korábban 6x6-os, most 8x8-as stábokban. A diplomafilmünknél viszont már mindannyian dolgozhatunk stábbal, de eddig a szempont az volt, hogy egyedül, de legfeljebb egymásnak segítve készítsük el a vizsgafilmjeinket.
Betti: Igen, a terepmunka gyakorlatokon párban dolgoztunk az osztálytársakkal. Az itt megtapasztalt csapatmunka hasznos tapasztalat lesz a későbbiekben is, mert nagyon gyakori, hogy sokszor ketten, vagy egyedül forgatják a dokumentumfilmeket. Különösen igaz ez az intim helyzetekre. De az osztályunkban volt már rá példa, hogy az egyetemről hívtak hangmérnököt vagy operatőrt.
Angelika: A közös munka elősegítésére viszont nincs kitalált rendszer, ezért ez egyéni döntés. A mi képzésünk arra fókuszál, hogy egyedül is nagyon hatékonyan tudjunk dolgozni, ez a megközelítés abból a rendszerszintű helyzetből is fakad, hogy általában a dokumentumfilmek büdzséje igen kicsi, ezért muszáj egy szakembernek egyszerre több pozícióban is helytállnia.
Hogyan segít elhelyezkedni a pályán az egyetem?
Betti: Dokumentumfilmes szempontból szerintem ez nehéz kérdés. Leginkább a MADOKE biztosít olyan lehetőségeket, amelyeken belekóstolhattunk a szakmába. Van olyan tanárunk, aki szervez magyar és külföldi rendezőkkel workshopokat, masterclassokat, ezek szerintem hasznos alkalmak, ahhoz, hogy belelássunk a dokumentumfilmes világba.
Angelika: Igen, de kifejezetten gyakornoki lehetőségekről én például nem tudok. Rendezőként szerintem ez mindig nehezebb egy fokkal, mint a többi szakon szerezhető végzettségekkel.
Lilla: Illetve egészen mostanáig a DocNomads [Erasmus Mundus mesterképzés] programjain is részt vehettünk. Terepgyakorlatokra jártunk egy nemzetközi osztállyal közösen, rengeteg kapcsolatot szereztünk, de sajnos ez a lehetőség nemrég megszűnt. Hálás vagyok, hogy a részese lehettem.
Mik a terveitek a diplomázás után? Gondolkodtok külföldi lehetőségekben?
Angelika: Gondolkodtam a doktori képzésen, de egyelőre nem döntöttem. Kizárólag rendezőként valószínűleg nem tudnék elhelyezkedni, ezért a vágás felé kezdtem gondolkodni, és szívesen tanítanék. Nem feltétlenül rendezést, de valamilyen formában szeretnék részt venni az oktatásban, a részvételi dolgok érdekelnek. Korábban volt szerencsém egy kicsit megtapasztalni a tanítást: kreatív médiagyakorlatot tartottam, ahol például a filmes technikai eszközök használatába vezettük be a hallgatókat, amelyekkel nem feltétlenül filmeket készítettünk.
Lilla: Az én terveim elég hasonlóak, szeretnék egyetemen tanítani, ehhez pedig doktori képzésre van szükség. El tudom képzelni, hogy külföldön végzem el. Emellett a drámapedagógia érdekel, de nagyon szívesen részt vennék kisebb dokumentumfilmes projektekben is. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy jelenleg, főleg friss diplomásként, nem lehet teljes állásban elhelyezkedni a szakmában. Ez a nyomás mindannyiunkra hatással van, mert felmerül a kérdés, hogy bár lesz egy diplomám, de miből lesz jövedelmem?
Betti: Engem nem motivál különösebben a tanítás, a diploma után szeretnék filmet készíteni és mellette kutatni. Magyarországon a filmes karrier szerintem jelenleg elég bizonytalan, ennek ellenére nem mennék külföldre. Idegen nyelven egy idegen kultúrában dokumentumfilmet forgatni hatalmas kihívás, sokkal nagyobb, mint egy fikció esetében.
