Kapcsolódó anyagok

Kis Klára, a filmrendezőnő, akinek már az édesapja is filmrendező volt

Sós Mari, a filmrendezőnő, aki nem szerette a feminista megkülönböztetést

Nordin Eszter, a filmrendezőnő, aki emigráns magyarként Londonban végzett, a rendszerváltás után pedig hazajött

„Operaénekes, balett-táncos, orvos, dizőz, színésznő, aztán író! Ez mind szerettem volna lenni 5 éves koromtól 16 éves koromig. De a gimnáziumban kísérleti osztály voltunk, és mi már tanultunk filmesztétikát is. Akkor láttam Fellini Országútonját. Kész. Ezzel minden eldőlt” – mesélte Felvidéki Judit a Városi Kurírban, 2018-ban, 67 évesen egy életútinterjúban.

2026 májusában én is beszélgettem vele. Sok egyéb kérdés mellett kíváncsi voltam rá, hogy melyik iskola volt olyan felvilágosult 1967-ben, hogy filmesztétikát tanított a tinédzsereknek? Judit válaszában egyből egy újabb történetbe vont be, amelyet nem tudok kihagyni, mert annyira jellemző a személyiségére: „Az Eötvös Gimibe jártam. 16 éves korunkban egyébként nálunk válogattak statisztákat Sándor Pál, Szeressétek Ódor Emíliát! című filmjébe. Én közöltem, hogy háttérszereplő nem leszek.”

Aki nélkül nem sikerült volna - Felvidéki Judit édesannyával, Spiegel Kornéliával 

Ezért Felvidéki Judit 18 évesen jelentkezett is színésznőnek. Nem vették fel a Színház-és Filmművészeti Főiskolára. „Érettségi után a sors irányította az utamat” – emlékezett vissza a továbbiakra egy 1974-es interjúban, a Magyar Hírek Kincses Kalendáriumában: „Amikor leérettségiztem, még nem gondoltam arra, hogy rendező legyek. Nyomdai fényképésztanuló lettem. Közben novellákat írogattam. A rádió egyik riporternője olvasta néhány írásomat, és megkérdezte: szándékos vagy akaratlan-e, hogy mindent képekben, jelenetekben látok? Akkor kezdtem a filmezéssel foglalkozni. Két év múlva indult a Főiskolán rendező szak, jelentkeztem. Első kísérletre fölvettek. Pedig nem nagyon hittem, hogy rendező leszek valaha.”

A pontosság kedvéért leírjuk, hogy 1969–1971 között tehát Felvidéki Judit a Nyomdai Szakmunkásképző Intézetben kemigráfus fényképészetet tanult, („Szerettem azokat az éveket. Megtanított látni.”) Közben amatőr filmkészítéssel foglalkozott. 1971–ben pedig jelentkezett, és felvették a Főiskolára, rendező szakra. Tanárai voltak Máriássy Félix, Gábor Pál, Szabó István, Illés György, Fábri Zoltán, Horváth Ádám, Petrovics Emil és Deme Gábor. Osztálytársai pedig: Bódy Gábor, Esti János, Kis Klára, Sántha László, Sós Mária, Surányi András, Vészi János.

Felvidéki Judit rendező és Hollós Olivér operatőr a Rádió-és Televízó Újság címlapján 1976-ban / Forrás: Fortepan

Volt-e a Felvidéki családban másik alkotó? – kérdeztem Judittól beszélgetésünkkor. Válaszában nemcsak családjáról mesélt, hanem egyből megfogalmazta gyorsan kialakult alkotói krédóját is. „A művészi vénám anyai ágról érkezett. Félzsidó édesanyám zongoratanárnő volt. Édesapám banktisztviselő. Bátyám képzőművész, állandóan múzeumokba cipelt. Én 13 éves koromtól megfigyelő lettem és mindent hihetetlen akkurátusan leírtam. Aztán Máriássy a Főiskolán azt mondta: maga nem író, hanem rendező! Közben Szabad élet címmel készítettem egy dokumentumfilmet, amit betiltottak. Konstatáltam azt is, hogy sajnos a dokumentumfilmek nem tudnak széles közönséghez eljutni, akkor sem, ha nem tiltják be őket. Akkor megfogadtam, hogy asztalfióknak nem dolgozom és engem a fikció érdekel.”

Judit, elmondása szerint, Horváth Ádám rendező egyik „kedvenc tanítványa” volt három évig. A tanár úr az akkor még egyeduralkodó Magyar Televízióba szerette volna magával vinni tanítványát a szórakoztató osztályra. Máriássy Félix osztályfőnök közben kiadta az ukázt: addig egy diákjának sem lesz diplomája, míg egy filmben nem asszisztenskedett. Innentől hadd mesélje Felvidéki Judit, már mai, hetvenöt éves szemmel, hogy mibe is keveredett ezügyben:

„Osztálytársammal és barátommal Vészi Jánossal megfogadtuk, hogy ilyet sose csinálunk, de hát nem volt kiút. Bementünk a Filmgyárba, engem Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjéhez osztottak be. Ez volt Koltai Lajos operatőr első játékfilmje, András Ferenc rendező, mint első asszisztens dolgozott benne. Na, az ő asszisztense lettem én. A főszereplőt, Berek Katit régóta csodáltam. A probléma ott kezdődött, hogy ezzel a filmmel párhuzamosan kellett elkészíteni egy vizsgamunkámat, Déry Tibor egyik novellájából egy tévéjátékot. Amikor az Örökbefogadás munkálatai során kihirdettek egy kéthetes leállást, abba a lyukba időzítették nekem ezt a vizsgát. Tudni kell, hogy akkoriban élőben vettünk fel egy ilyen tévéjátékot, nem volt utómunka, élőben kellett vezényelni, hogy melyik kamerát adjuk be és rögzítsük a felvételét. Egy ilyen feladat hihetetlen koncentrációt igényel. Munka közben egyszer csak betoppan Mészáros Márta egy üveg borral és a következő szöveggel: na mit csinálsz itt Felvidéki, jöttem megnézni! Máriássy Félix és Horváth Ádám kérte, hogy küldjem el Mártát, mert a jelenléte veszélyezteti a vizsgámat. Az indoklás a következő volt: ha Mészáros Márta itt marad, ő „rendezi” a filmet, nem maga. Én ezt az egész helyzetet nem értettem. Én küldjem el? Miért nem küldi el a Tanár úr vagy Horváth Ádám? Én a beosztottja vagyok Mártának az Örökbefogadás című filmben. Megtisztelt az érdeklődésével. Márta a műteremben meglátta az egyik szereplőmet, Földi Terit, bement hozzá, amíg mi világítottunk és jól elbeszélgettek. Márissy és Horváth nem tudta kezelni ezt a helyzetet. Én azt honnan tudtam volna, hogy a szakma megosztott, hogy Jancsó és Mészáros Márta a szakmában renitensnek számított akkoriban? Mivel én nem küldtem el Mártát, Horváth Ádám sértetten távozott, de még meghagyta a technikusnak, ha Felvidéki éjjel 12-ig nem végez, zárják le a gépeket, nem vizsgázhat. Ádámtól sokat tanultam, ha valakitől, tőle igazán lehetett tanulni, kulcsot adott a technikai mesterfogásokhoz. De itt elromlott köztünk valami és emiatt életünk végéig nem ittuk meg a pertut. Tetézte a bonyodalmat, hogy nem sokkal később, a végzésünk előtt fél évvel meghalt az osztályvezető tanárunk, Máriássy Félix.”

Vass Éva, Felvidéki Judit és Berek Kati a Rettenetes szülők forgatásán

Talán megállapíthatjuk, hogy szakmailag intenzív kezdés ez egy 23 éves lánynak. Hogy milyen volt Felvidéki Judit lelkülete ezidőtájt, azt egy korabeli újságcikkből megtudhatjuk. 1973-ban ugyanis interjút készítettek a filmrendező-aspiránssal a Főiskolán: „Felvidéki Judit másodéves, filmtanszakos. Rendezőnek készül. Vékony, filigrán, szinte gyermeklány — szavait azonban nagyon energikusan válogatja. Éppen vizsgafilmjének forgatása közben zavartuk — minduntalan fel-felugrált, az operatőrnek, a szereplőnek mondott egy-egy mondatot.”

Milyen filmeket csinált eddig? „Kisfilmeket kell készítenünk. Az első filmem két lány és egy hozzájuk véletlenül becsöngető fiú furcsa, tízperces kapcsolatáról szólt. Arról, hogy mennyire üresek, konvencionálisak az emberi közeledés formái. Most a Vidám Park-beli Játékteremben lézengő, unatkozó, züllő fiúkról, lányokról készítek kis dokumentumfilmet. Hogy mennyire megváltoznak, ha egy kis pénzhez jutnak (ez lett a már idézett, betiltott Szabad élet – a szerk.) A Főiskolán pedig most, például, mindannyiunknak meg kell csinálni Albee: Nem félünk a farkastól c. színdarabjának egy tetszés szerinti jelenetét. A részletes forgatókönyvet azután megvitatjuk, kipróbáljuk a beállításokat... és csináljuk a vizsgafilmjeinket.”

Miközben emlékeket idéztünk Judittal, fontosnak tartott megjegyezni még egy dolgot az osztályközösségükről: „Először indítottak ilyen fiatalokból rendezői osztályt, állítólag azt gondolták, hogy majd befolyásolni tudnak minket… De ez az elmélet nem jött be, igazi dacos nagykamaszok voltunk! Őszinték. Segítettük egymást a Főiskolán, sokan pedig azon túl is. Az is igaz, hogy volt, aki a diplomaosztó után jelezte nekem, hogy most már versenytársak vagyunk.”

Felvidéki Judit diplomafilmje Franz Kafka Koplalóművész című novellájából készült. A németül Ein Hungerkünstler elnevezésű elbeszélést 1922-ben írta a szerző, a történetben egy hivatásos böjtölő tragikus történetét mutatja be. A mű a művész öncélú elszigetelődését, a közönség közönyét és a meg nem értettséget ábrázolja: miközben a főhős a koplalást a legmagasabb művészi szintre emeli, akciója senkit sem érdekel igazán. Kispolgári attitűd a művészettel szemben.

Felvédéki Judit testvérével, Felvidéki András grafikussal 1969-ben 

Felvidéki Judit kisjátékfilmjében a főszerepet Huszárik Zoltán játszotta. A diploma (1975) után Felvidéki Judit egyből a Magyar Televízióba került. Hogyan? – tettem fel a kérdést. „Schulze Éva dramaturg elolvasta a Koplalóművész forgatókönyvét, mert a férje, Hollós Olivér volt a film operatőre. Tetszett nekik. Szóltak Esztergályos Károlynak, aki a Magyar Televízió rendezője volt, aki szólt Szinetárnak. Hát így.”

Főhősnőnknek nem volt televíziós tapasztalata, nem tudta mire számíthat az intézményben. Így emlékezett vissza az entréera: „Annak idején Zsurzs Éva úgy fogadott a drámai osztályon: Na végre egy nő! Már nem vagyok egyedül! Évike mindig mindenben támogatott. Sokat köszönhetek neki. Az egyik utolsó filmem sugárzásánál is –1997-ben – ő akkor már nem rendezett, visszavonult, elsőnek hívott fel telefonon, hogy gratuláljon és megköszönje az élményt. De a férfi kollégák nem mindegyike örült nekem. Volt, aki azt is zokon vette, hogy kezdő rendezőként címlapfotón szerepeltem a rádióújságban, s, hogy ’93-ban Balázs Béla díjas lettem. 42 éves voltam akkor.”

Visszatérve a kezdetekre: 1976-ban Felvidéki Judit tehát a Magyar Televízió drámai osztályának rendezője lett. De miért nem a Filmgyárba ment? „Mert azonnal dolgozni szerettem volna és ezt a Televízióban lehetett.” Az ifjú rendezőnő első filmje a Negyedik forduló, (27 évesen!) amely egy 1978-ban bemutatott, Keller Zsuzsa novellájából készült színes magyar tévéjáték. A forgatókönyvet Schulze Éva és a tévéjáték rendezője Felvidéki Judit közösen írták.

A történet dióhéjban egy korabeli újság kritikusa szerint: „A Színművészeti Főiskolán a filmrendezők több fordulós felvételije hónapokig tart. A harmadik fordulón már átjutott fiatalok: Rita, Zsolt, Lőrinc, János, Péter, István és András, a felvételi negyedik fordulójáig egy nagyszerű csapatot alkotnak. Közös céljuk elérésében, egymásért éltek, együtt dolgoztak, mindenki mindenkiért. Rita fotósként vett részt a közös munkában és fotóin megörökítette az együtt megtett út minden mozzanatát, a közös forgatások élményeit. Zsolt frissen érettségizett. Lőrinc filmgyári asszisztens, harmincéves, neki ez az utolsó lehetősége, hogy bejusson a Főiskolára. János egyetemistaként, a jogi karról jelentkezett filmrendezőnek. Péter SZTK orvosként dolgozik, István pedig, kilépett a gyárból, mert döntenie kellett, ottmarad-e vagy pedig biztosra veszi a felvételt. A csapatból Lőrincen kívül András is, félig-meddig a filmes szakmában van, hiszen segédoperatőrként dolgozik. A felvételizős filmes csapat tagjai, András lakásszentelőjét megünnepelni jönnek össze. Ezen az estén még reménykednek, hogy a negyedik fordulón továbbjutva, a leendő filmrendező osztály tagjai lesznek. A „jóbarátok” tehát már túl vannak a felvételin, de még nem ismerik a döntést. Reggel Ritát telefonon hívják, hogy menjen beiratkozni, mert felvették a Főiskolára. Boldog, és azt hiszi, hogy mind bekerültek. Azután a Főiskolán a beiratkozásnál találkozik Zsolttal, kiderül, hogy csupán kettejüket vették fel. Kérdés: mi legyen este, András lakásszentelőjén, ahol összejön a csapat? Miután csak kettejüket értesítették, Zsolt nem akar elmenni a találkozóra, de Rita ragaszkodik hozzá és arra kéri Zsoltot, hogy hallgassanak erről a többiek előtt. A jó hangulatban induló esti összejövetel András lakásán, feszültségekkel ér véget...”

Felvidéki Judit a Rettenetes szülők díszletében 1981-ben

Röviden tehát: mi történik, ha megszűnik az érdekszövetség? Ha véget ér a közös cél? Ha egy csapatból nyertesek és vesztesek is kerülnek ki közösen? A filmet fiatalos, univerzális mondanivalója miatt sokan méltatták. A Lobogó című újság interjút közölt a 27 éves rendezőnővel, 1978-ban:

„— Mikor végzett a Főiskolán?

— Két éve kaptam diplomát.

— Szívesen jött a televízióba?

— Boldogan. Nálunk az a gyakorlat, hogy a filmgyárban körülbelül tíz évet kell várni, amíg valaki önálló feladathoz jut. Ez volt ugyan az első filmem a tévében, de már rendeztem Nyitott könyvet, s más, kisebb műsorokat.

— Melyik osztályon dolgozik?

— A drámain. Ez is szerencsésen alakult. Sok lehetőséget kapunk, sokféle műfajban.

— Eddig ritkán találkoztunk a nevével.

— 16 hónapos lányom van, Juli.

— Legközelebbi munkája?

— Most fejezem be Radványi Ervin Gyümölcsoltó boldogasszony című dokumentum-játékfilmjének forgatását.”

1978-ban az Esti Hírlap így összegzi a film történetet: „A vád: erős felindulásban elkövetett szándékos emberölési kísérlet. Súlyos bűntett: a törvény több évi börtönbüntetéssel sújthatja az elítéltet. A vádlott: törékeny, szép arcú fiatal parasztasszony. A bíró kérdéseire halkan, értelmes egyszerűséggel válaszol. Azon az éjszakán, Gyümölcsoltó Boldogasszonykor, a kocsmából hazafelé a férje ittasan összeverekedett a legjobb ivócimborájával. Gúnyolták, gyalázták egymást, s a jóval erősebb Gál Antal a vádlott férjét súlyos öklével a földre terítette. Ekkor ő, Kismárton Lajosné a lármára kirohant a házból, s a férje védelmében — a keze ügyébe kerülő — vasvillát a támadóba szúrta. Így adja elő a történteket a vádlott, és így vallanak a tanúk is..." A rendező szerint nem bűnügyi filmet készített, mert a bírósági tárgyalás csak mintegy összegzése a történetnek, „a film az előzményeket kutatja, s a szereplők pszichológiai drámáját vázolja. Bár a történet nem az Őrségben játszódik, a film nagy részét egy elnéptelenedő faluban vettük fel. Engem csak a napjainkról s a napjainkhoz szóló történetek tudnak igazán magukkal ragadni. Ezért is nyúltunk szívesen ehhez a témához.”

Felvidéki Judit 1986-ban a Magyar Televízió vezető rendezője, 1991-ben főrendezője lett. („Ekkor lettem rákos, negyven évesen, de ezt akkoriban le kellett tagadni, szerencsére túléltem.”) Huszonkilenc év alatt harmincöt tévéfilmet, tévéjátékot, portréfilmet és dokumentumfilmet készített, de forgatott irodalmi műsorokat és sorozatokat is a Magyar Televíziónak. 1983-ban a Veszprémi Tévéfesztiválon nyert Cocteau-adaptációjával (Rettenetes szülők), 1990-ben a Fagylat tölcsér nélkül című filmjével ugyancsak nyert itt.

Hollós Olivér és Vass Éva a Mauriac: Az éjszaka vége forgatásán 

Utóbbi filmmel az Arany Prága Nemzetközi Tévéfesztiválon is. 1993-ban a Pá, drágám! című filmjével a Balaton Fesztiválon különdíjban, a római Prix Italia Nemzetközi Televíziós Fesztiválon a zsűri különdíjában részesült. 1997-ben, az Irány Kalifornia! című művével nemcsak a Filmszemlén, hanem a Monte Carlo-i Nemzetközi Televíziós Fesztiválon is szerepelt és oklevelet kapott. 1998-ban meghalt másik mestere, Gábor Miklós. 1999-ben, 48 évesen munkanélküli lett, a Magyar Televízió létszámleépítés miatt megszüntette munkaviszonyát.

Szabadúszóként rendezett akkoriban újdonságnak számító sorozatot (Família Kft.), dolgozott színházban, majd hosszú csend következett. 16 év után színházi rendezéssel tért vissza a művészeti életbe. (Toprongyozó – Ó, azok a boldog ’90-es évek!) Ekkor több interjú is készült vele. Sok minden emlékezett vissza ezekben a beszélgetésekben. Az egyik legfontosabb talán, hogy édesanyja segítsége nélkül nem sikerült volna a karrierje. Sajnálta, hogy párszor túl hamar dühbe gurult, meggondolatlanul döntött (például felmondott a Shakespeare Színitanodában és nem ment el az induló RTL-hez próbaforgatásra). Tizenkét megírt forgatókönyv lapul az íróasztalában, például Mikszáth Kálmán Gavallérok című művének átdolgozása, a Vadkörték című ifjúsági sorozat pár epizódja, Füst Milán-adaptáció. Utolsó filmje kétrészes dokumentumfilm lett (Életke 1-2.), bár fiatalon megfogadta, hogy nem készít többet dokumentumfilmet (emlékeznek még a betiltott Szabad életre?).

Több pofont kap-e egy nő, ha ezt a szakmát választja? – tettem fel az évtizedek óta levegőben lógó kérdést Felvidéki Juditnak. „Nem éreztem. Fontos, hogy az ember bízzon magában. Ha határozott, akkor tisztelik. Szerencsés vagyok, mert engem sosem érdekelt, hogy ki mit mond. Szinte mániákusan, rögeszmésen mentem az utamon. Filmrendezőnek lenni olyan, mintha az ember élsportoló lenne versenyen vagy színész egy színházi előadáson: akkor, ott, abban a pillanatban úgy kell dönteni, hogy a legjobbat hozza. Színésznőben ilyen volt Vass Éva, akivel nem kellett próbálni és ismételni: egyszer vettük fel a jelenetet és akkor a legjobb formáját hozta. Visszatérve az eredeti kérdéshez: egy különbséget láttam a saját koromban a férfi és a női filmrendező között: ha egy férfi nyert díjat vagy kapott elismerést, azt jobban ünnepelte a szakma, mint a női díjazottat.”

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Portrésorozatunkban a magyar filmrendezőnőket mutatjuk be, szándékaink szerint a kezdetektől a rendszerváltásig. Szederkényi Olga kutatásának nem titkolt célja, hogy a magyar filmtörténet első száz évét más megvilágításban tárja az olvasók elé.

A sorozatban szereplő filmrendezőnők közül alighanem mindegyiküknek megérne egy regényt az élete. Jelen kutatás fókusza az, hogy bemutassa, honnan jöttek ezek az úttörő nők és miért szerettek volna filmet rendezni? Hogy érték el, hogy filmet készíthessenek? Miért nem adták fel álmaikat vagy éppen miért hagytak fel a szakmájukkal? Mi volt a specialitásuk? Hova jutottak el?

Amit biztos ne várj a sorozattól: az életmű teljes részletezését, értékelését vagy bármely film kritikáját. Történeteket mesélünk el, amelyek főhősei közül egyesek eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg másokra emlékezünk. Viszont ők együtt taposták ki az utat a későbbi generációknak. Hiszünk abban, hogy érdemes megismerni a történetüket. A portrék nem lesznek egyformák, nem is törekszünk az uniformizálásra, hiszen szerencsére a szereplők élete, életműve sem egyforma.

 

A sorozat korábbi részei:

Szederkényi Olga Rendezőnők a magyar filmtörténetben című kutatását az NKA és az NFI Filmarchívum támogatta. Eme sorozat részeinek vagy egészének átvétele, valamint továbbközlése a szerző, a kutatás címe és az első közlés platformja (Filmhu) feltüntetésével jogszerű.