Amint arról sorozatunk előző részében beszámoltunk, a Magyar Mozgókép Közalapítvány április 23-án tette közzé az idei filmes rendezvények támogatási listáját. Korábbi cikkünkben megkérdeztük a Mediawave, az Alba Regia, a Titanic és a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál szervezőit, hogy állnak az előkészületekkel, miként fogadták az MMK döntését, és pénzügyileg hogyan értékelik helyzetüket. Jelen írásunkban a Pécsi Filmünnep, a Miskolci Cinefest, a Moziünnep, a BuSho, valamint a Diákfilmszemle képviselőinél érdeklődünk, hogy állnak a szervezéssel.

2007. augusztus 3 - 8: BuSho, Budapest

Augusztus 3-án kezdődik, és öt napon keresztül szórakoztatja a rövidfilmek készítőit, rajongóit a BuSho, Budapest legnagyobb rövidfilm-fesztiválja. A nemzetközi esemény félmillió forintos MMK-támogatásban részesült, ami körülbelül megfelel Gábeli Tamás főszervező várakozásainak. „Azért nem tudok még érdemben nyilatkozni erről az összegről, mert további MMK-pályázatokon is érdekeltek vagyunk; ha majd a többi döntést ismerjük, tisztábban látjuk, mennyit ér az itt elnyert pénz.”

Gábeli korrektnek tartja a közalapítvány eljárását, hogy évről évre emelik a támogatási összeget, hiszen szerinte ezzel díjazzák, hogy egy nemzetközileg is sikeres eseményt rendeznek Budapesten – immáron három éve. Az NKA-pénzek esetében viszont Gábeli nem lát hasonló következetességet, ugyanis a Kulturális Alapprogram évek óta egy forint támogatásban sem részesíti a BuSho-t; eddig a szervezők úgy gondolták, még bizonyítaniuk kell alkalmasságukat, ami Gábeli szerint megtörtént – erről az NKA-t még nem sikerült meggyőzniük. Ahogy a Fővárosi és a VII. kerületi Önkormányzatot sem, hiába érkezik közel száz külföldi vendég, és jelent egyre nagyobb turisztikai vonzerőt a fiatalok körében az esemény. (Horváth György előző cikkünkben szintén a főváros passzivitásáról ejtett szót.)

Gábeli kiemelte: nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél több külföldi fesztivállal, filmessel tartsák a kapcsolatot, aminek eredményeképp több rangos nemzetközi esemény igazgatója ellátogat az augusztusi eseményre. A BuSho hozzávetőlegesen 10 millió forintos költségvetésből készül, ezt az MMK-pénzeken kívül az ORTT, valamint a nemzeti kulturális intézetek támogatásával sikerül előteremteni.

Honlap: http://www.busho.hu/



2007. augusztus 21-26. : Országos Diákfilmszemle

Egy nemzeti filmkultúra fontos része a fiatal, potenciális profi filmes tehetségek ápolása, mozgóképes próbálkozásaik áttekintése, legalább évenként egyszer. Ráadásul a téma annál is inkább aktuális, mivel a közelmúltban középiskolás tananyaggá vált a mozgókép és médiaismeret – aki akar, érettségizhet is belőle.
Az augusztus 21–26. között megrendezésre kerülő Országos Diákfilmszemle szervezői ezzel szemben nem érzik, hogy az eseményt súlyának megfelelően kezelnék a döntéshozó szervek. Merza Gábor főszervező – Gábeli Tamáshoz hasonlóan – elsősorban az NKA elutasítását kifogásolja: „az előző évektől eltérően idén egy fillért sem kapunk a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól. Az MMK-tól kapott 500 000 forint sem sok, de ismerem a helyzetüket, tőlük mindig ennyit kapunk, tehát ezen nem lepődöm meg” - vázolta a helyzetet a filmhu-nak Merza. Az NKA-támogatás hiánya mintegy 3 és félmillió forint kiesést jelent a Diákfilmszemle amúgy is szűkös költségvetésből.

Miként lehetséges ennek az összegnek a pótlása?  - tettük fel a kérdést: Merza elmondása szerint többek között azzal, hogy idén mindenki társadalmi munkában végzi feladatát. „Ezt egyszer el lehet játszani, de éveken keresztül nem, tehát ha így marad a helyzet, jövőre igen kérdéses a Diákfilmszemle sorsa.” A piac szereplőit Merza elvi okokból nem szeretné bevonni, hiszen véleménye szerint ez olyan kulturális esemény, amelynek megrendezése állami kötelesség. EU-s pénzekre pedig azért nem pályázhatnak, mert – dacára annak, hogy határon túli fiatalokat is fogadnak – alapvetően magyar érdekeltségű rendezvényről van szó, amelyre uniós támogatások nem hívhatóak le. Merza reményét fejezte ki az iránt, hogy a kulturális szféra döntéshozói felismerik: a Diákfilmszemlének prioritást kell kapnia, hiszen ellenkező esetben ellehetetlenülésük a filmszakma, a kultúr-és oktatáspolitika közös szégyenévé válhat.

Honlap: http://diakfilmszemle.polifilm.hu/


2007. augusztus 31 - szeptember 3: Moziünnep

Az MMK támogatási listáján az egyik legkülönösebb tétel a Moziünnep – amelyet augusztus 31. és szeptember 3. között látogathatnak a mozirajongók - 8 milliós támogatása, hiszen az esemény egyértelműen piaci alapon működő kezdeményezésnek tűnik. Azonban Dajka Krisztina, a rendezvényt szervező Upper Stúdió munkatársa a filmhu-nak cáfolta, hogy különösebb piaci potenciál rejlene az eseményben – vagy legalábbis a cégek még nem ismerték fel azt. (A kijelentés csak a Moziünnep honlapjának „Partnerek” menüpontjára kattintva hangzik kissé különösnek, ahol számtalan multi mellett a legnagyobb sajtóorgánumok szerepelnek.)

Kérdésünkre, hogy mi olyan célja lehet a Moziünnepnek, amiért MMK támogatásra érdemes, Dajka elsők között az emberek filmszínházba csábítását nevezte meg; „A mozik folyamatosan csökkenő látogatottság mellett üzemelnek, ezért meg kell győzni a közönséget, hogy ne csak a tévé meg a dvd előtt üljenek otthon, hanem mozduljanak ki, és közösségi élményként gyakorolják a filmnézést”. Az esemény - Dajka szerint - lehetőséget nyújt továbbá a szerényebb jövedelemmel rendelkezőknek, hogy eljussanak moziba - tény, hogy ilyenkor sokan olyanok is beülnek, akik amúgy nem tipikus mozilátogatók. 

A Moziünnep legkomolyabb költségvetési tétele a promóciós anyagok elkészítése és terjesztése – ezek alatt szórólapokat, plakátokat, tévéspotokat, mozielőzetest kell értenünk. Dajka a támogatási összeg kapcsán elmondta, mindenért hálásak, amit a Közalapítványtól kapnak, ráadásul hasonló nagyságrendű összegre számítottak. Az MMK-n kívül a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz, valamint a Fővárosi Önkormányzat Turisztikai Hivatalához pályáznak további támogatásért.

Honlap: http://www.moziunnep.hu/




2007. szeptember 16-23: Cinefest, Miskolc

6 millió forintos MMK-segítséget kapott a Miskolci Cine-Fest, azaz a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja. A többségtől eltérően Bíró Tibor fesztiváligazgató elégedett az elnyert összeggel: „Tavaly is ennyit kaptunk, bár kicsivel több pénzre pályáztunk, mégis ennyivel számoltunk.” Bíró szavai alapján nem túlzás kijelenteni, Miskolcon folyik a legnyugodtabban a szervezés - „Az összes pályázatot rendben beadtuk, minden szerződést sikerült megkötnünk, rendben haladunk a fesztivál nyitónapja felé.”

Az MMK-pénz a költségvetésük egynegyedét teszi ki, a maradékot Miskolc önkormányzata, az NKA, valamint az ORTT segítségével rakják össze a szervezők. Bíró kérdésünkre elmondta, a piac szereplőitől anyagi támogatást eddig nem sikerült szerezni, de különböző eszközökkel, díj-felajánlásokkal segítették a szervezőket bizonyos cégek.  A fesztivált szeptember 16-tól 23-ig kereshetik fel a filmrajongók Közép-Európa leghosszabb sétálóutcájában.

Honlap: http://www.cinefest.hu/


2007. szeptember 30 - október 7: Pécsi Filmünnep

A Pécsi Filmünnep a negyedik olyan esemény, amelynek MMK támogatása eléri a 10 millió forintot – ez évben éppen ennyit kaptak a közalapítványtól. Az idén harmadik alkalommal, szeptember 30. és október 7. között megrendezésre kerülő fesztivál célja, hogy az európai elsőfilmes rendezőknek biztosítson fórumot, emellett számtalan kísérőprogram – koncertek, kiállítások – színesítik a Filmünnepet.

Gyimesi Kinga főszervező kétségbeesésének adott hangot a kuratórium döntését követően, hiszen – ahogy a filmhu-nak elmondta – pontosan háromszor ekkora összegre pályáztak, hogy a mintegy 100 millió forintos tervezett költségvetésükhöz tartani tudják magukat. Gyimesi hozzátette: az, hogy Pécs 2010-ben Európa (egyik) Kulturális Fővárosa lesz, kétélű fegyver számukra; „a közvélemény és a döntéshozó szervek egy része ugyanis úgy tartja, aki a közeljövőben Pécsett bármilyen eseményt szervez, az milliárdos EU-s pénzekből gazdálkodhat, ezért a legtöbb pályázati kuratórium nem ítéli meg számukra a magasabb összegeket” – holott az uniós pénzek 2007-ben még nem árasztják el Pécset, ami pedig érkezik, az rengeteg esemény között oszlik el, tette hozzá Gyimesi.

A Filmünnep főszervezője nem lát komoly esélyt arra, hogy a piac szereplői vagy a helyi vállalkozók jelentősen be tudjanak szállni a büdzsébe, inkább csak szponzorációs megállapodások keretében tudják segíteni az eseményt. Ettől függetlenül a szervezők optimisták: a szakmai programokból nem engedhetnek - hiszen a Filmünnep presztízse nem csorbulhat -, ezért valószínű, hogy a kísérőprogramok karcsúsításával tudják a költségvetést helyrehozni.

Honlap: http://www.filmunnep.hu/

                                                     ***

Összeállításunkból kitűnik, hogy - bár a filmes események szervezői kevés kivételtől eltekintve elégedetlenek, és temérdek gonddal küzdenek - szerencsére egyik fesztivál megrendezése sincs idén komoly veszélyben, kivéve az ARIFF-ét, amely idén anyagi problémák miatt elmarad. Miután a közeljövőben az állami támogatások bővülésére nincs komoly esély, így pár éven belül a verseny szelektálhat – elsősorban a komoly, nagy költségvetésű fesztiválok esetében, hiszen ennyi eseményt előreláthatólag nem fog tudni eltartani a szakma. Ebből pedig  az következhet, hogy a fesztiváloknak minél pontosabban meg kell tudniuk határozni, miben különböznek a többiektől, hogy a kulturális szervek, a piac és a filmszerető közönség eldönthesse, melyiküket támogassa a jövőben. Addig sem ártana megfogadni Horváth György tanácsát, aki szerint a felgyülemlett, kibeszéletlen problémák nyilvános megvitatására minél hamarabb sort kell keríteni.