A podcast elején rögtön az X - A rendszerből törölve egyik rejtélyéről kérdeztük a Ujj-Mészárost, hogy miképpen is kell kiejteni a film címét. Két megoldás létezik, ugye. Aztán visszakanyarodtunk a Liza, a rókatündér-hez, ami akkor sikert aratott elsőfilmként, amiről a legtöbb rendező csak álmodhat. Egyszerre hódította meg a hazai nézőket és a külföldi fesztiválokat, kaptunk is egy friss adatot, hány díjat nyert és hány fesztiválon járt eddig. A felvétel helyszínén ott volt a rendező kutyája, Liza is, meghallva a nevét, természetesen rákérdeztünk, hogy mi volt meg előbb, a kutya vagy a film.

Vendégünk elmesélte, melyik a két kedvenc díja, amit a fekete komédiáért kapott. Mindkettőt a brüsszeli fantasztikus filmfesztiválon érdemelte ki, ahol a közönség együtt él a filmekkel, „bekiabálnak, vicceskednek, ha Holdat látnak, tutúlnak, mint a farkasok", neki énekelnie kellett a Liza felvezetésekor, majd élete legviccesebb díjkiosztó ünnepségén vett részt.

Balsai Móni a Liza, a rókatündér című filmben (fotó: A Company Hungary)

Aztán persze az X-nek is nekiugrottunk. Elárulta, hogy számára melyik a leglélekpróbálóbb szakasza a filmkészítésnek, mesélt arról, hogy miért szeret együtt dolgozni Hegedűs Bálint forgatókönyvíróval, aki már a Lizá-n is otthagyta a keze nyomát, illetve elmondta, melyik sikeres hazai krimiíró segítette szakértőként a munkát. Akik látták a filmet, erre biztosan fel fogják kapni a fejüket: rengeteget változott az X írás közben, Balsai Móni eredetileg dupla szerepet játszott volna el, egy ikerpárt.

A rendező és a színésznő az életben egy párt alkotnak, arról puhatolóztunk, hogyan is folyhat otthon a beszélgetés egy készülő filmről. Móni "próbálja lábujjhegyen mondani a kritikai megjegyzéseit", mert tudja, hogy Ujj Mészárost ez érzékenyen érinti. Az X pánikbeteg rendőrnője egy kicsit mindkettőjük életéből táplálkozik. „Gyerekkoromban volt egy pánikrohamom, ami meghatározó élmény volt” - emlékezett vissza a rendező, aki aztán elárulta, hogy ebből a megélt félelemből kiindulva mi lett a kulcsmondat a filmhez.

Ujj Mészáros Károly és Kulka János az X - A rendszerből törölve című film forgatásán (fotó: MTI)

A beszélgetés Kulka János említésével drámai fordulatot vett. A forgatás a stroke-on átesett színésszel érzelmekkel telített volt, egy különös véletlen folytán a rendező eleve egy jóformán beszéd nélküli szerepre nézte ki őt. Különös véletleneket, „misztikus, furcsa párhuzamokat az élet és a film között” már többet is megtapasztalt Ujj Mészáros. A bizarr halálesetekkel teli Liza forgatása például döbbenetes volt: „Meghalt a nagynéném, aztán meghalt az anyukám és végül az apukám, Az apukám aznap halt meg, amikor azt vettük fel, hogy Móni a Halállal beszélget a Mekk Burgerben.

A valóság és a film összefonódására más tragikus vagy csak furcsa példát is felhozott, de szerencsére ezek már nem érintették a családját. Ti már éreztetek olyat, hogy a vásznon ugyan véget ér a film, de a valóságba kilépve mégiscsak folytatódik? Ujj Mészáros ugyanis már ilyet is átélt, többször is.

Az alkotói csapat a magyar közelmúlt több feldolgozatlan ügyét és az országot sújtó korrupciót is beleszőtte az X – A rendszerből törölve történetébe, adta magát tehát a kérdés, hogy céljaik között szerepelt-e a politikai vita generálása. Ujj-Mészáros hosszasan válaszolt, érdemes meghallgatni, írásban legyen elég annyi, hogy ő azt szeretné, hogy pártállástól, politikai hovatartozástól függetlenül nézze meg mindenki, és szűrje le belőle magának azt, amit tud. És ha a film „kapcsán egyes dolgok beszédtémává válnak”, annak ő örülni fog.

A podcastet a film bemutatója előtt vettük fel, A teljes beszélgetés meghallgatható itt, vagy az alábbi lejátszóra kattintva:

Portréfotó: Pozsonyi Janka