Vizuális családból származik, a képek, a filmek iránti vonzalom hamar utolérte. Nem akart tudatosan a szülei fotográfus pályájára lépni, helyette az operatőr szakmát tűzte ki maga elé. Azonban a felvételi rostán második próbálkozásra is kiesett, se Kende János, se Gózon Francisco osztályájába nem került be. Kende János olyan tanácsot adott neki, amiért a mai napig hálás, és bár másodjára sem vették fel (mondván már túl sok tapasztalata van), ezen a felvételin találkozott Fliegauf Bencével, akivel közösen kezdtek el filmeket csinálni.

Hamarosan elkészült a Rengeteg. A film kijutott Berlinbe és elsőfilmes díjat hozott nekik, ez elég nagy lökést adott a karrierjén, tudta, hogy jó irányba tart a pályája. A két felvételi között filmelméletet hallgatott és forgatásokon kezdett dolgozni: videós volt, ült a rendező és a scriptes mellett és 80 napon keresztül szívta magába a tudást. Sok szakmát kitanult, scriptestől a focus pullerig nagyjából mindent, és belekerült azokba a körökbe, amikben akkor is mozgott volna, ha felveszik a főiskolára.

Rajna Gáborral 2016-ban / Forrás: Vienna Film Awards

Fliegauf vitte magával az Inforgba, és az ottani projektek mellett három éven keresztül megállás nélkül együtt dolgoztak. Elkészült a Dealer, vele jött a második berlini díj is, aztán befutott Vranik Roland Fekete keféje, ami a Filmszemle fődíját kapta meg. A fekete-fehér, HD-kamerával felvett furcsa film sikeréről és a Filmszemléről is nosztalgiával mesél, nagy hiányosságnak tartja, hogy jelenleg nincs ilyen kaliberű fórum itthon, ahol a szakma találkozhat, beszélgethet, együtt gondolkodhat.

Az Inforg után a Laokoonba szegődött és azóta is ott dolgozik Sipos Gábor és Rajna Gábor oldalán. Megtalálta velük a közös hangot, az üzleti oldalt is mellettük tanulta ki. 2010-ben leállt az MMK, miközben a filmgyártás újraindulását várták, ő elment egy nemzetközi produceri képzésre egy andalúz kisvárosba. Több dolgot szeret egyszerre csinálni, elmondása szerint nem tudna az életéből hosszú éveket áldozni egyetlen projektre. A gyártásvezetést nagyon szereti, “az extrémsportot helyettesíti az életében”, önmagában viszont nem elég kreatív munka neki, a producerségben viszont megvan az a plusz, amit keres.

Fenyvesi Zoltánnal és Fekete Ádámmal a Tiszta szívvel forgatásán / Fotó: Laokoon Filmgroup

Aztán feltettünk egy látszólag egyszerű kérdést: az egy dolog, hogy pénzzel foglalkozik, de tulajdonképpen mit csinál egy producer? Szerinte a pénz mozgatása csak egy része az egésznek, de egyáltalán nem az a legfontosabb összetevő. Abban is segített eligazodni, hogy miben különbözik egymástól a line-, az executive- és a kreatív- producer.

A Laokoón legutóbbi két nagy dobása a Saul fia és a Napszállta volt, amikben ő producerként a háttérben maradt, helyette az Aranyéletet vitte végig és nem utolsósorban született közben egy gyermeke is. Néhány éve még elég férficentrikusnak tartotta a magyar filmszakmát, de az utóbbi években ő is észleli a változásokat a nemek arányában. Szerinte egy nőnek egy film készítése közben egyszerre kell gyógypedagógusnak, pszichológusnak és excel-zsonglőrnek lennie, és azért a buliban is tartania kell a tempót, hogy a fiúk befogadják.

Fotó: Laokoon Filmgroup

Fliegauf mellett egy másik rendező karrierjét is beindította és azóta is közösen alkotnak: Till Attillával a Cannes-t is megjárt Csicska után a Pánikot és a Tiszta szívvelt is együtt csinálták és új filmtervével is egyre közelebb kerülnek a megvalósításhoz: a Börtönanya című kész forgatókönyv történetét is elmesélte nekünk. Ahogy mondja, fantasztikus, hogy egy ilyen kemény női filmet rendez, Tillának ugyanis saját bevallása szerint “női lelke van”.

Legújabb munkája jelenleg is forog, Grosan Cristina az Inkubátoros támogatással készíti első nagyjátékfilmjét A legjobb dolgokon bőgni kell címmel, amit sok producer megpályázott, de végül ő lett a befutó. Ennyi év tapasztalat és film után még mindig nem volt alkalma női rendezővel, egy női filmen együtt dolgozni, de most ezen a tűzkeresztségen is átesik.

A teljes beszélgetés itt alább (Mixcloudon) meghallgatható, de Audiomack-en, Soundcloud-on és Spotify-on is elérhető.