Március 20-ától hetente háromszor - kedden, szerdán és csütörtökön - rendeznek filmvetítést a gödöllői Trafo Clubban. A Mi Mozink elnevezésű filmklub célja, hogy minden arra érdemes magyar film a közönség elé kerüljön. A filmklub műsorának összeállítói elsősorban "közönségbarát művészfilmeket", valamint dokumentumfilmeket mutatnak be, de rendszeresen vetítenek majd a honi filmforgalmazásból kimaradt és joglejárat előtti alkotásokat, és természetesen - ha úgy adódik - a közönség kívánságait is teljesítik. A vetítésekre gyakran hívják majd meg az alkotókat, hogy a nézők megbeszélhessék velük a látottakat. A "Mi Mozink" mindössze negyven férőhelyes, de a szűk helyért kárpótol különös hangulata: ugyanis minden kellék, a vetítőgéptől a vászonig az ország különböző bezárt filmszínházaiból érkezett, a 40 darab széket pedig még a második világháború előtt a Zeneakadémián vették először használatba.