Átmeneti kabátban vagyunk

A tévéfilmes zsűri tagjai (Molnár György, Gelencsér Gábor, Bollók Csaba) is bevallottan furcsán érezték magukat, de megtettek mindent, amit lehetett. Sajnálkozásukat fejezték ki, hogy a sok színvonalas munkára csupán egy díjat oszthatnak ki. Idén - a Hajónapló sorozat, illetve egyéb tevéfilmes pályázati kiírások okán - kizárólag irodalmi adaptációk találhatók a szekció versenyprogramjában, amely a tévéfilmek talán legbiztosabban járható útja - tették hozzá.

Komolyabb interakció híján a zsűri végigvette a filmeket, mindegyikről szólva egy-két szót. A múlttal való szembenézés miatt egyaránt fontos munkának tartják a Babos Tamás rendezésében, Csaplár Vilmos művéből készült Fehér nyíl-t, illetve az Apacsok-at Török Ferenctől. A Fehér nyíl-ban a munkásember, a rendszerváltás vesztese jelenik meg, akit meglátogat a fejnélküli Kádár János. A zsűri szerint a szocializmus és a kis ember szenvedése felé sok tartozása van a magyar filmnek, ezért is szerették a filmet, továbbá pozitívumként emelték ki, ahogy az alkotás bemutatja az abszurd hétköznapokban való megjelenését. A zsűri elnöke Cserhalmi Sára "Vadhuss" című alkotásának értékelésében kiemelte a rendező atmoszféra teremtő képességét és finom érzékenységét a mai emberi sorsok iránt, valamint Nagy András erős operatőri világát, amely összhangban volt a rendezői gondolkodással. Az Apacsok kapcsán Molnár György a tévéfilm és tévéjáték különbségeiről, hagyományáról is beszélt: a tévéjáték általában egy helyszínen, több kamarával forgatott mű, erős színházi háttérrel, amely ugyan nem egy hagyományos színházi film, de mégis hasonló ahhoz, míg a tévéfilm a televíziónak készült rövidebb játékfilm. A zsűri véleménye szerint Török Ferenc alkotása húsz évvel a rendszerváltás után még mindig aktuális történet, kiváló színészi teljesítményekkel. Bollók Csaba hozzátette, ha lenne zenei díj, akkor azt rögtön odaadná Zságer Balázsnak.

Molnár György hosszan méltatta az Antigoné-t, egy olyan filmet, amire időt kell szánni, és „pont ez az, ami ma nem megy”. Ám a zsűritag azt gondolja, hogy a mű örök értékekről szól. Dettre Gábor filmjén látszik a komoly próbafolyamat, lenyűgöző színészi alakítások jellemzik, továbbá miközben hihetetlenül modern, mégis őrzi a klasszikus tévéjáték formáját. A fentiek mellett mindhárman kiemelkedő színészi munkát figyeltek meg Miklauzic Bence filmjében, a Mikszáth-novellákból született Éji séták és éji alakok-an, Molnár György szerint Fenyő Ivánt bármilyen korszakban imádta volna a közönség, Székely B. Miklós pedig annak ellnenére, hogy borotvaélen táncolt, magabiztosan oldotta meg a feladatot. A Karinthy-novellákból készült Szégyen-ben (Esztergályos Károly filmje) a kereskedelmi tévék sorozataiból ismert arcok okoztak meglepetést (például Kinizsi Ottó), a Botcsinálta doktorban (Zsigmond Dezső filmje) pedig az amatőr szereplők voltak nagy hatással a zsűrire. Horváth Lili a mai Magyarországról szóló, Garaczi László-műveit adaptáló pontos látleletében, a Hazafelé-ben Pokorny Lia és Lengyel Ferenc, a Titkos szám-ban pedig Rudolf  Péter jelenetét emelték ki.

Zárásként Bollók Csaba elmondta, ez a filmszemle egy régi és egy új rendszer közötti állapot, a magyar film "átmeneti kabátja", miközben valahol már tervezik az új divatot. Ki ki eldöntheti, hogy a divathoz vagy önmagához akar hű lenni. Molnár György kimelte a tehetséges alkotói munkákat, a kreativitást. A zsűri elnöke továbbá úgy gondolja, hogyha megfelelő időpontban, rendszeresen jelentkezhetnének tévéfilmek nézett televíziókban, akkor jogosan nagyobb érdeklődésre tarthatnának számot ezek a művek. Gelencsér Gábor szerint a tévéfilm a mozgóképkultúránk vitathatatlan része, és nem szabad hagyni, hogy csak egy lesajnált kategóriaként beszéljenek róla.

A kisjátékfilmes zsűri (Palotai Éva, Fillenz Ádám, Fésős András) nem ment végig tételesen a versenyprogramba beválasztott filmeken, amiket amúgy kilencvenhat munkából szűrtek meg huszonhatra. Így viszont több film esetében is csak a címe és a rendező neve hangzott el.

Előszóként Fésős András elmondta, hogy ő nem a kiszámítható történetekre vadászott, hanem főleg hangulatokra, képekre, majd hozzátette, a nem magyar nyelven forgott filmeknek is bizalmat szavaztak. Palotai Éva a beszélgetés későbbi részében megjegyezte, a történetmesélés nem szitokszó, főleg abban az esetben, ha értékeket és érzelmeket közvetít. A vágó a későbbiekben arra is kitért, nagy örömére szolgált, hogy a főiskolás filmekben kivétel nélkül érződött a komoly dramaturgiai munka.

Alkotói részről ezúttal sem volt nagy érdeklődés, ám Janisch Vera, a Közel rendezője jelen volt, Simonyi Balázst (Finálé) az érdekelte, hogy mikor mennek focizni Fésős Andrással, Juhász Kata pedig gyorsan elmondta, hogy a háromdimenziós technikával készült filmjét, a Mayá-t időközben újravágta, és a mostani változatot még nem látta a zsűri. Hamarosan persze az is kiderült, hogy ez így szabályellenes, de ez senkiben nem okozott megrendülést. A színészi alakításokról a zsűri elmondta, hogy mivel a legtöbb hazai színész színházi környezetben dolgozik, sokuk nem érzik a kamerát, nem tudják pontosan, hogy filmben hogyan kell játszani. A kisjátékfilmekben több alakítás is hatással volt a zsűri tagjaira, külön megemlítették például Rába Rolandot (Közel), Elek Ferencet és Kovács Lehelt (Finálé), Zomborácz Virág filmjének, a Valami kék-nek szereplőit, Thuróczy Szabolcs alakítását Till Attila Csicska című filmjében pedig pazarnak nevezte Fésős András.

A zsűri szerint a Csicská-nak a legjobb európai filmek között a helye, Dankó István és Keresztes Gábor munkája (Nekem lőttek) a legjobb humorú a kínálatban, a Kemény csajok nem álmodnak (Zsemberi Zsófia) kapcsán pedig mindannyian egyetértésüket fejezték ki abban, hogy a felhozatalnak feltűnően jót tett a sok női film.