Gigor Attila: „Elfelejtettünk beszélgetni"

Gigor Attila: Igen, a Terápiának ebben is nagyon nagy hatása volt. Értem, hogy a prostitúció, mint konkrét téma, nagyon jól néz ki a bulvárban, de hogy erről szólna a film, az körülbelül annyira igaz, mintha azt mondanánk, hogy a mozgássérültekről szól. Nagyon komoly problémák vannak Magyarországon a mozgássérült-ellátásban, épp úgy, ahogy a prostitúcióban is, de a film célja nem lehet az, hogy ezekre a konkrét ügyekre megoldást keressen és találjon, még ha vannak benne prostituáltak és van benne egy mozgássérült, akkor sem.

filmhu: Akinek a figurája szintén a kiszolgáltatottság témáját hozza be.

G.A.: Ugyanúgy, ahogy a többi férfi karakter is. Elfelejtettünk beszélgetni, és mindenki erőből igyekszik megoldani dolgokat, illetve azzal az eszközzel, amit a saját erősségének gondol – ez mindenkit kiszolgáltatottá tesz. Nagyon sok nő a vonzerejét tartja a fő erősségének, sok férfi pedig azt gondolja, hogy az agresszióval érhet el valamit. Egy ilyen mini-társadalmat próbáltam ábrázolni a filmben, mert sok helyzetben a nagy képet is ilyennek érzem.

filmhu: Ezzel együtt nekem a szerb lány karaktere egy kicsit kilóg a többiek közül, mintha ő egy másik szintről szemlélné az eseményeket.

G.A.: Igyekeztem négy nagyon különböző típust ábrázolni. A prostitúcióból a kiszolgáltatottság mellett más fontos dolgok is kivehetők, például az, hogy hogy viszonyul valaki ehhez az alaphelyzethez. Mindenki kitalál valamiféle stratégiát, hogy megmagyarázza magának: ez miért nem probléma, mitől lesz teljesen elfogadható. Ott van az újonnan érkezett, aki tulajdonképpen még büszke is arra, hogy minden megmozdulásával a férfiak elvárásai szerint viselkedik.

A szerb lány egy beépített embernek tartja magát, a legfontosabbnak négyük közül. Van egy furcsa, eljátszott szerelem a lányok és gazdájuk, Dzsoni között, amit Irma Milovic karaktere, Dragica valószínűleg úgy él meg, hogy a többi lánnyal csak szórakozik Dzsoni, de őt egyfajta feleségként kezeli, ezért hagyja neki, hogy irányítsa a dolgokat. Ő ebben találja meg a személyiségét.

Irma Milovic, Pokorny Lia, Trokán Nóra és Gigor Attila a Kút forgatásán (fotó: Sághy Tímea)

filmhu: Amit te eljátszott szerelemnek nevezel, azt a lányok alapvető szükségleteként is értékelhetjük. Kell valaki, akihez kötődhetnek, aki biztonságot vagy munkát ad nekik.

G.A.: Igen, de teljesen eltérően viszonyulnak ehhez a kötődéshez. Hajni karakterével például, akit Trokán Nóri játszik, elsősorban arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy valószínűleg meglepően sokan nőnek fel az országban olyan környezetben, ahol egy ilyen fajta védelemmel járó munka elérése egy álom beteljesülését jelenti. Hajni annyira megérkezettnek tartja magát, hogy ő ezt nem csak, hogy tökéletesen elfogadhatónak tartja, de gyakorlatilag úgy érzi magát, mint ha egy hollywoodi világsztár lenne. Neki minden jó.

filmhu: Van ugyan főszereplője, sőt főszereplő párosa is a filmnek, mégis úgy tűnik, hogy több karakter majdnem ugyanolyan súllyal van jelen a történetben, hasonlóan mondjuk egy Coen-filmhez. Mennyire beszélhetünk itt hagyományos értelemben vett fő- vagy mellékszerepekről?

G.A.: A forgatókönyv írásakor igyekszem mindig felrajzolni egy klasszikus szerkezetet, aminek utána feszegethetem a kereteit. Itt is el tudnám mondani, hogy ebben a filmben ki a főszereplő, ki a legfontosabb mellékszereplő, ki a supporting karakter és így tovább, hogy aztán a film végén ezt az egészet fölrúgjam egy szándékolt főszereplőváltással. Az eltérő lehet, hogy ez kinek hol derül ki, de a végén válik tökéletesen egyértelművé.

Tzafetás Roland a film egyik poszterén

filmhu: Megnevezhetjük a főszereplőt, de ettől még ugyanolyan erősek lesznek a mellette állók.

G.A.: Azért érezheted ezt, mert folyamatosan ott van mindenki a történetben. A 33 forgatási napból mindenkivel együtt töltöttünk minimum 20-at, és hiába van relatíve kis szerepe mondjuk Pokorny Liának, akkor is jelen van. Ezzel együtt persze igyekeztem súlyozni, és egyértelművé tenni, hogy kinek a történetével szeretném, ha együtt menne a néző.

filmhu: Emlékezetes jelenete volt A nyomozónak, amikor Malkáv Tibor egy előadóteremben összefoglalja az addig történteket. A Kútban is van egy hasonló pont, igaz, itt nem egy szürreális jelenetként, hanem a történetbe ágyazva. Elkerülhetetlen ez a lépés?

G.A.: Ha az ember próbál egy olyan filmet csinálni (direkt kerülöm a krimi kifejezést), amiben igyekszik kíváncsivá tenni a nézőt, hogy mi történt és mi van ennek az egésznek a hátterében, akkor dramaturgiai szükségszerűség, hogy valaki egy adott ponton elmondja, hogy igen, most erről van szó és indulhat a film lezárása. Ez az összes, suspense-re épülő filmben megtörténik.

„Mindenki erőből igyekszik megoldani a dolgokat”

filmhu: Igen, de ez nálad nagyon direkt, mintha a megszokás, vagyis a hagyományos dramaturgia elé tartanál vele görbe tükröt.

G.A.: Azért választottam ezt a formát, mert nagyon jónak, szellemesnek tartottam, hogy az egyetlen ember, aki összefoglalja a cselekményt – és kiegészíti az addig látottakat egy fontos elemmel –, alig beszél magyarul. Nagyon kell rá koncentrálni, hogy mit mond, ami jól illeszkedik az imént már említett kommunikáció-képtelenséghez, és tényleg van benne egy szándékosan ironikus gesztus, mert az egész történet olyan idiótának tűnik tőle.

Nagyon hozzá vagyunk szokva, hogy ha kiderül valami (mondjuk egy filmben), akkor annak valami óriási balhénak kell lennie. Sokkal igazabbnak érzem az életünkre azt, hogy magánmítoszokat gyártunk és elhisszük magunkról, hogy baromi fontosak vagyunk. Én is mióta beszélek itt egy filmről, ami tulajdonképpen csak egy film a sokmillió közül. Persze, a nagy durranás (valójában pukkanás) után rá lehet jönni, hogy az életben egyébként fontos dolgok is vannak.

Kovács Zsolt és Udvaros Dorottya

Ez derül ki a filmből is, hogy emberek halnak meg egy valójában teljesen pitiáner dolog miatt, de ott van az ezzel járó kettősség is, amit igyekeztem minden karakterben ábrázolni, hogy már-már gyermekien tudunk rajongani is ugyanennyire pitiáner dolgok miatt. Én ezt nagyon szeretem az emberekben, és ennek a tárgyalását valószínűleg soha nem fogom megunni.

filmhu: A négy lány közül Mária karaktere a legfontosabb, őt Kurta Niké játssza, akivel már a Terápiában is együtt dolgoztatok. Eleve őt szeretted volna a szerepre?

G.A.: A Kút forgatókönyvét a Terápia forgatása idején írtam, vagyis az ő személye erősen ott volt a fejemben. Viszont a sorozatban annyira jól ment a közös munka és civilben is annyira jóban lettünk, hogy egyáltalán nem voltam benne biztos, jó ötlet-e megint együtt dolgozni. Annak ellenére csináltunk castingot Mária szerepére, hogy az egy ponton túl már gyakorlatilag Nikére íródott. Végül sikerült meggyőznöm magam, hogy nem feltétlenül csak az új ismeretségből adódó energiával lehet jó dolgokat létrehozni.

Kurta Niké és Trokán Nóra

filmhu: Jankovics Péterről viszont a kezdettől fogva lehetett tudni, hogy főszerepet kap. A nyomozó címszerepét játszó, filmszínészként is vérprofi Anger Zsolt után nem volt nehéz együtt dolgozni az ezelőtt a színház mellett csupán néhány kisfilmben feltűnő, a Terápiában egyébként pizzafutárként feltűnő színésszel?

G.A.: Már dolgoztunk a Szputnyikban, amikor felkértem őt, hogy vállalja el a pizzás srác szerepét. A Kút esetében nála tényleg nem volt casting, mert elkövettem azt a tipikus, rendezői lelkesedésből adódó hibát, amit mindig megfogad az ember, hogy nem szabad: idő előtt azt mondtam, hogy van egy sztori a fejemben, aminek az egyik szereplőjét rá írom. Ezt sokszor megbánhatja az ember, én tartottam magam ahhoz, hogy ezt a karaktert végig Petire írtam.

A színházból már ismertem őt, tisztában voltam a képességeivel, így nem az volt a kérdés, hogy el tudja-e játszani, amit szeretnék, hanem az, hogy az adott karakter mennyire passzol a személyiségéhez. Annak idején Anger Zsolttal már az első hét után azt hitte mindenki, hogy országos cimborák vagyunk, pedig a forgatás előtt nagyon keveset tudtunk beszélgetni. Erdélyben rendezett valamit, még próbálni sem tudtunk. Mégis gyorsan megtaláltuk a közös hangot, amiben nyilván vastagon benne van, hogy a korosztályának az egyik, ha nem a legjobb színészéről van szó.

Jankovics Péter a forgatás helyszínén (Fotó: Sághy Tímea)

Petivel viszont már túl voltunk ezen a szakaszon. Együtt dolgoztunk az Antigonéban, ahol egy nagyon fontos mellékszerepe volt, a Rosancrantz és Guildensternben pedig ő volt Guildenstern. Ha mi a Rosencrantz próbái után nem sörözgetünk együtt arról beszélgetve, hogy Peti mit és hogyan gondol a világról, a Kút sem úgy alakult volna, ahogy. Az ő titokzatosságának, vagy zártságának van egy olyan, melankolikus szépsége, amit a filmben is használtunk.

filmhu: Malkáv Tibor figurájához hasonlóan a Kút Lacija is próbál rendszeren kívül maradni, amire annak rendje szerint rá is fázik. Ez tényleg ennyire reménytelen próbálkozás?

G.A.: Az én tapasztalataim a felé mutatnak, hogy igen. Bárhova mész ma Magyarországon, mindenképp fogsz szolgálni olyan dolgokat, amiket adott esetben nem szeretnél. Sokat hivatkozom mostanában arra a Schubert idézetre, hogy ami nem szomorú, az nem is zene. Ha kellő tudatossággal éli az ember az életét, akkor nem lehet megkerülni néhány, nem annyira vidám témát. Nem biztos, hogy jó ezeken agyalni, de én nem tudom azt gondolni, hogy fölösleges.

Nagyon fontosnak tartottam vallástalanként is betenni azt a bibliai idézetet a szamariai asszonyról, mert azon túl, hogy nagyon szeretem az újszövetségi történeteket, gyönyörű szép felvetés, hogy mi az a víz, amit ha egyszer ittál, akkor soha többé nem leszel szomjas. Létezik-e olyan szerelem, ami után nem fogsz egy másikat kívánni? Létezik-e olyan hivatástudat, olyan életcél, ami után nem fogsz egy másik után vágyni? Ezek azok a fő kérdések, melyekről beszélni szerettem volna a filmmel.

„Mi az a víz, amit ha egyszer ittál, soha többé nem leszel szomjas?”

filmhu: Itthon egyre többen gondolkodnak alternatív forgalmazási technikákban, hogy még a premier előtt, vagy a mozi után is felszínen tartsák a filmjüket. Egy másik módszer erre épp A nyomozóhoz kapcsolódik, amely évek óta elérhető online, de fontos szerepe lehet azoknak a moziknak is, ahol hagyják kifutni a filmet, mint A nyomozót vagy legutóbb a VAN-t. Mit gondolsz erről?

G.A.: A mai napig hálás vagyok Szabó Mártonnak, a Művész mozi akkori vezetőjének, hogy majdnem egy évig vetítette A nyomozót, mert én is azt gondolom, hogy idő kell egy magyar filmnek, amíg rátalál a közönség. A nyomozó sikeréhez, ismertségéhez ez nagyban hozzájárult, de jó példa a VAN, ahol ugyanez történt: az emberek elkezdték mesélni egymásnak, hogy ezt a filmet érdemes megnézni, és amikor ez eljutott hozzájuk, akkor volt is hova elmenni miatta.

Nem értek hozzá, és nem az én tisztem, de az biztos, hogy nagyon át kellene gondolni a forgalmazás kérdését, többek között azt, amit említesz: mi történik a filmmel a mozi után. A nyomozó ingyen nézhető, de ha egy online rendszerben fizetni kellene érte mondjuk 300 forintot, amiért cserébe legálisan juthatsz hozzá, szerintem úgy is sokan kíváncsiak lennének rá.

filmhu: A nyomozó támasztotta elvárásokat hogyan tudtad és tudod kezelni?

G.A.: Nyilván azt szeretném, hogy a Kút (azon túl, hogy korrekt darabnak gondolják) érzelmileg is megindítsa a nézőket. Ugyanazzal a szenvedéllyel és őszinteséggel csináltam, mint annak idején A nyomozót. Azt viszont megtanultam azóta, hogy ami nekem tetszik, és amit erősnek érzek, az nem feltétlenül kell, és nem is lehet, hogy egybeessen mindenki más érzelemvilágával.

Ha van valami pozitív hozadéka a két film között eltelt idő hosszának, az az, hogy nyugodtabb vagyok ilyen téren. A nyomozóval kapcsolatban is jöttek negatív visszajelzések, általában indirekt módon, amitől eléggé kétségbeestem. Most igyekszem úgy hozzáállni, hogy csináltam egy valóban nem könnyű filmet, amit én szeretek, de ez nem jelenti azt, hogy másnak is kell. Ugyanakkor eddig számomra meglepően jó a visszhang, aminek nyilván nagyon örülök, mert azt igazolja, hogy egy fontos dologról tudtam őszintén kommunikálni. Ez volt a szándék.

Címlap: Gigor Attila (Fotó: Bodnár Boglárka, MTI)