Noha csak két és fél nap leforgása alatt játszódik, az nem kifejezés, hogy lassú égésű, magabiztosan ráérős film a Kút. Feliratban elmesélt, lejárt szavatosságú, „annyira rossz, hogy már jó” zsidó viccel nyit, aztán olyan részletgazdagon mutatja be a kamara-helyszínként szolgáló izolált, zárt mikrokozmoszt, hogy az már-már régi magyar művészfilmet ígér. De persze végül kiderül, hogy minden apró részletnek fontos szerepe van egy lassan, de biztos kezekkel felépített bűnügyi történetben, aminek kiváltó incidense még azelőtt történt, hogy mi, nézők bekapcsolódtunk volna a cselekménybe. A továbbiakban a történetet nem nyaktörő fordulatok és pergő tempó teszik izgalmassá, hanem az egytucat karakter közötti dinamika, amiből nincs hiány, köszönhetően a fele-fele arányban megoszló nemeknek, hála a Laci és Marcsi közötti szexuális feszültségnek.
A négy prosti karaktere kellőképpen különböző ahhoz, hogy izgalmas helyzetek alakuljanak ki közöttük: sminkjük alapján lerí, hogy a fiatalabbak közül Marcsi láthatóan a Rózsadombról jön, Hajni (Trokán Nóra) pedig a nyóckerből. Pokorny Lia egy kirúgott anyukát alakít, Irma Milovic pedig egy talpraesett szerbet. Noha a Kút kétségtelenül pontos látlelet a Magyarországról való kivándorlásról és a Nyugat agyelszívásáról, kimondott, szájbarágós üzenetet nem kell keresni benne, ez csak egy igényesen szórakoztató, jól elmesélt bűntörténet, aminek jót tettek a kamara-keretek. Nem olyan fantáziadúsan csavaros a cselekménye, mint A nyomozónak, Gigor egyetlen főhősét sem elemzi ki olyan mélyen, mint a debüt alkalmával Anger Zsolt figuráját, de az eredmény egy feszültségtelibb, ezért aztán intenzívebb film.
És persze a csavaros fantázia ebből sem hiányzik, csak immár nem a bűntörténetbe ölte Gigor a kreatív energiáit. Az időközben a Terápián edződött író-rendező mozgássérült főhőse az egyik első jelenetben elkezd mesélni egy történetet Lacinak. Amit aztán csak a film végére sikerül befejeznie, és egészen addig nem tudjuk, lesz-e valami értelme az egésznek, vagy csak posztmodernista blöff Tarantino és a Coenek után szabadon. Viszont az elmesélt történet rejtélyt teremt, a késleltetett konklúzió elvárásokat szül, a film ezzel nézeti magát. A fináléban zseniálisan fonódik össze a mesélt történet a filmbeli világ eseményeivel, amivel Gigor a történetmesélés metódusára és megbízhatatlanságára világít rá önreflexív iróniával. A játékidő múlásával a film csak egyre jobb és jobb lesz, emelkednek benne a tétek és nő a feszültség, a finálé pedig A nyomozóval egyenrangú alkotássá teszi a Kutat.
A rendezés, a stáb és színészgárda munkája pedig felér Gigor forgatókönyvéhez. A Kútból lehetett volna a világ legunalmasabban fényképezett filmje is, Herbai Máté operatőr azonban lassú, de vészjósló kameramozgásokkal járja be a helyszínt, a véres jeleneteket pedig nem explicit hatásvadászattal, hanem csak sejtető szögekből mutatja, a néző képzeletére bízva a borzalmakat. A kép és a hang vágása is ráerősít a film szuggesztív stílusára (vágó: Kiss Wanda). Ami a zenét illeti, a film egy fiatalosan klippszerű jelenetet is felvonultat, melyben Jankovics, Kurta és Trokán a Neoton Família Holnap hajnalig című klasszikusának remixére szexelnek alkoholmámorosan.
A maffiózók által Botsáskának elkeresztelt Jankovics találó választás a főszerepre, önmagában markánssá teszi karakterét. A partnerét alakító Kurta Niké már a Terápia 2. évada alkalmával is kipróbálta magát egy flörtölős, szexi szerepben, debütáló mozifilm-szerepét alighanem sok követi majd. Trokán Nóra és Horváth Csaba egyszerre a film leghitelesebb és legkomikusabb karakterei, de a pontot az i-re László Zsolt teszi fel, aki csak a fináléban lép be a képbe. Legfeljebb arról juthat eszünkbe Keanu Reeves, hogy László épp annyira uralja a vásznat, mint ahogy a Mátrix-szal nevet szerzett amerikai világsztár szokta.
Gigorra nagy nyomás nehezült briliáns elsőfilmje után, talán ezért is kellett ennyit várnunk a folytatásra, de megérte. A Kút semmiképpen nem jobb film, mint A nyomozó, de nem is marad el tőle, pedig egy másodéves produkcióval szemben ösztönösen nagyobbak az elvárásaink, mint egy diplomamunka esetében. A Kútból nem lesz magyar klasszikus, de összességében egy jól sikerült mozi, minimális forrásból (helyszínből, díszletből) megvalósítva. Gigor egy meg nem valósult filmtervvel (Az ember, akit nem lőttek le) is sok időt töltött az eltelt nyolc év alatt, tehát nem a Kúton dolgozott ilyen hosszadalmasan, ezt sokkal inkább lendületből, gyors tempóban készítette el, miután álomprojektjével nem tudott zöld ágra vergődni. Pálfi György Szabadeséséhez vagy Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című új dolgozatához is hasonlítható minimalizmusa okán, és Gigor tehetsége is ki tudott bontakozni egy low budget kamaradarab keretein belül. Reméljük, az író-rendező tartja a tempót, és a következő Gigor-opusz hamar érkezik majd.
