A mell, mint jellemábrázoló eszköz
Amikor egy-egy filmest megvádolnak, hogy pornográf műveket készít, zsigerből kérdezi a következőt: miért van az, hogy míg a gyilkosság és az erőszak bűn, ábrázolni nem az. A szex pedig nem bűn, sőt, meglehetősen kellemes tevékenység, de megmutatni ahogy két vagy több ember örömét leli egymásban, az már bűn. Nesze neked, nyugati civilizáció. A válaszolók általában az erkölcsön kezdik, az elmúlt kétezer év morális és nevelési vívmányait dícsérik, majd oda jutnak, hogy azért, mert csak.

Russ Meyer életműve azt példázza, hogyan lehet a hipokrita tabukat elegánsan megkerülve, gyilkos gúnnyal megsemmisíteni a képmutatást, és mindezt olyan profin elővezetni, hogy még csak bele se tudjanak kötni. Bár Russ Meyer megérdemelne egy alapos életműbemutatást (lesz!) ehelyütt most leghíresebb és leghírhedtebb filmjét vizsgáljuk csak: az 1965-ös Faster, Pussycat! Kill! Kill!-t.

Kezdjük a címmel. Russ Meyer filmcímei hol a metaforikus költőiség tartományában mozognak (Túl a babák völgyén), hol gátlástalanul célratörőek (Az erkölcstelen Mr. Teas), hol pedig emocionálisan leíróak (Gyorsabban, cicababa! Ölj! Ölj!). Az angol eredetiben a pussycat bír némi pikáns felhanggal, a "pussy" ugyanis a női nemiszerv becézett formája is az amerikai szlengben. A teljes jelentéstartományt lefedő - és a mester szelleméhez hű - fordítás tehát a Gyorsabban puncica! Ölj! Ölj! lenne, amit ezúton is ajánlunk a bátor magyar forgalmazók figyelmébe. A duplalemezes dvd-hez persze, ami reméljük hamarosan megjelenik.

A film egy konferanszié hangjával kezdődik, aki vásári kikiáltók módjára elsorolja, hogy mi is lesz a mozi tárgya, definitíve miről is szól majd a történet: "Egy szép női test, a domborodó idomok, az érzékien vonagló izmok a szexuális vágyat keltik fel. Szex és erőszak egytestvérek. A nőiség és az erőszak démona bárkiben elszabadulhat: a titkárnődben, a recepcióslányban, aki az orrvosnál fogad, vagy épp bártáncosnőkben." A főszereplő három sztriptíztáncoső - fekete, szőke, barna, - akik a testük által felkorbácsolt gerjedelemből élnek, szabadidejükben pedig a kihalt prérin száguldoznak és tisztes polgárokat kínoznak.

Nem egy öreg szüfrazsettnek könnyeket csal a szemébe

Meyer a színésznőválasztás során nem az alanyban szunnyadó tehetséget tekintette mércének, hanem azt, hogy a hölgynek mekkora melle van. Ez a meglehetősen sarkos esztétikai elvárás rányomja bélyegét a filmek női karaktereire, de ennek köszönhető az a sajátos értékszint létrejötte is, amit ritkán látunk az igényes filmművészetben: a mell, mint jellemábrázoló eszköz. A mell, mint ontológiai szimbólum. A mell, mint a démoni hatalom. A férfiakat megőrjíti a szép női mell, Russ Meyer filmjeiben a nőket is: aki rendelkezik vele, megittasul hatalmától és nem állhat meg előtte senki sem. A szexus örvényeibe merült hímek biztos nem.

A Faster, Pussycat! cselekménye egyszerű: a három nihilista bártáncosnő száguldozik a kiszikkadt amerikai tájakon, egy útjukba kerülő fiatal párt megkínoznak, a férfit agyonverik, barátnőjét magukkal hurcolják, majd egy isten háta mögötti tanyán az ott lebzselő három férfit készítik ki: egyikük tolószékes vénember, a másik kettő dagadó izmú fiú. A boldog vég kiszámítható: mindenki exitál, kivéve a film elején elrabolt fiatal hölgyet, aki viszont, mondjuk így, életreszóló tapasztalatokkal lesz gazdagabb.

Szex és erőszak egytestvérek
A film a legfeketébb film-noirok világát idézi - mindenki aljas, erőszakos véglény -, az amoralitást és a nihilizmust viszont a puszta, delejes szépség ellenpontozza. Meyer nőalakjai archetípusok: a démoni fekete (Tura Satana), az érzéki szőke (Haji) és a hűvös barna (Lori Williams) a nőiség olyan rétegeit jelenítik meg, ami a hétközapi, civilizált viselkedésformák mögött általában rejtve marad. Meyert fura módon még a feministák is bírják néha. Az a mód, ahogy a Faster, Pussycat!-ben a hölgyek kicsinálják a macho, farkuk által vezérelt ifjakat - és kevésbé ifjakat - nem egy öreg szüfrazsettnek könnyeket csal a szemébe.

Meyer az érzékiséget és a bujaságot nem meztelenséggel ábrázolja - egyetlen pucér mell sincs a filmben! - hanem a képkivágatokkal, a kamerállásokkal - főleg alulról, fölfelé - és a kompozíciókkal. Montázshasználatára pedig mondhatnánk azt is, hogy Eizenstein egyik legjobb tanítványa, de ez már tényleg messzire vezetne. Egészen a filmlexikonokig, és az art-kánonig, amitől pedig Russ Meyer köztudottan irtózott. Sebaj. Amíg a két nem gerjed egymás iránt, Meyer filmjeinek lesz helyük a nap alatt. RIP.

Belenéznél? Tekintsd meg Pussycat-galériánkat!