-mondja Szomjas György, a filmművészszövetség főtitkára

A közelmúltban többször kezdeményeztük a filmszakma és a kulturális tárca közötti dialógus felújítását, de a tárcavezetés mereven elzárkózik ettől a kapcsolatfelvételtől. Ez abszurdum – mondja Szomjas György filmrendező, a Magyar Filmművészek Szövetsége főtitkára abban az interjúban, amelyben a filmszakma körül kialakult vitákról beszélt.

"– A kulturális tárca vezetőinek az utóbbi hetekben megjelent megnyilatkozásaiból az derül ki, hogy a legszívesebben fölszámolnák a Magyar Mozgókép Közalapítvány filmfinanszírozási gyakorlatát – amelyet tíz éve a tárca és a szakma együtt alakított ki.

– Remélem, a fölszámolásnál még nem tartunk. De a tárca valóban hadat üzent a filmszakmának. A minisztérium – mint halljuk – már évekkel ezelőtt belekezdett egy saját finanszírozási rendszer kidolgozásába, majd belevágott a millenniumi filmek támogatásába. Most két szuperprodukciót pénzel. A filmszakma két utóbbi közgyűlése egyöntetűen elutasította a Nemzeti Filmközpont Rt.-ről szóló kormányzati elképzeléseket, és fölsorakozott a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a meglevő elosztási rendszer védelmében, hozzátéve: emellett el tud képzelni más finanszírozási megoldásokat is. A tárca által kiemelten finanszírozott produkciók – A Hídember és a Bánk Bán – kapcsán viszont kitört a botrány, és a vezetők egyre agresszívebb hangot ütnek meg a közalapítvánnyal szemben."
(részlet)
Népszabadság