Húsz ország ötven alkotása lesz majd látható az október 4. és 14. között megrendezésre kerülő Titanik Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth, a Toldi, és az Örökmozgó vetítésein tematkus blokkokban mutatják be a filmeket, amelyek közül eddig csupán ötnek van hazai forgalmazója, és maximum kétszer kerülhetnek műsorra a fesztivál ideje alatt.

A központi szekciót továbbra is a Hullámtörők elnevezésű kategória alkotja, és egyéni hangú rendezők munkáit foglalja magába. Az elmúlt egy év francia filmjeiből válogató Francia partok című szekcióban látható lesz például Francois Ozon A homok alatt című alkotása, illetve az idei Cannes-i Filmfesztivál egyik legvitatottabb alkotása, a Roberto Succo, Cédric Kahn rendezése.

A koreai újhullám egy-egy kiemelkedő alkotását mutatják be a Félsziget fele elnevezésű szekcióban; az egyik legnagyobb tehetségnek tartott dél-koreai rendező, Kim Ki Duk jelenlétében vetítik majd A sziget című filmjét. A Filmdokk szekcióban hét dokumentumfilmet láthat a közönség. Az Amerikai rémálom című összeállításban a horror legnagyobb klasszikusai - George Romero, Tobe Hopper, Wes Craven, David Cronenberg és John Carpenter - szólalnak meg, idézve filmjeiket is. Az Üzenet a palackban blokk filmjei idén a filmtörténetre, az 1920-as évek némafilmjeinek hangulatára reflektálnak; a Fejes a mélyvízbe szekcióba merész elsőfilmes rendezők alkotásait válogatták

A Titanicon bemutatják Patrice Chéreau, Berlinben Arany-Medve díjjal jutalmazott rendezését, az Intimitást; Furumaya Tomoyuki Rotterdamban felfedezett és díjazott alkotását, a Rossz társaságot; az iráni Jafar Panahi rendezését, A kört, amelyet a rendező hazájában betiltottak. Ez utóbbi filmet tavaly a Velencei Filmfesztiválon és a filmkritikusok által is a 2000-es év legjobb filmjeként jegyezték.

A fesztivál vendége lesz Jan Hrebejk cseh rendező is, aki az elmúlt években szinte az összes cseh filmdíjat elnyerte; az Élet mindenáron című munkáját az idén Oscar-díjra is jelölték a legjobb külföldi rendezés kategóriájában. Az egyik legizgalmasabb alkotásnak ígérkezik az idei Cannes-i Filmfesztivál egyik legnagyobb felfedezése, az Atanarjuat (A gyors futó), a világ első eszkimó filmprodukciója.

(index)