85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja. Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze, Törőcsik Mari eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat színházban és a filmvásznon egyaránt. Francois Francois Truffaut azt mondta róla a Körhinta után, hogy "ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát".

A Nemzeti Filmintézet Törőcsik Mari halálának emlékére három klasszikus filmjét teszi ingyen elérhetővé a Filmión szerda éjfélig. Fábri Zoltán 1958-as Kosztolányi-adaptációja, az Édes Anna katartikus erővel mutatja be az elnyomott és megalázott kisember végső lázadását Törőcsik Marival a címszerepben. Maár Gyula 1976-os Teketória című filmjében Koltai Lajos operatőr képeinek izzó intenzitása mutatja meg a válása után kiüresedett, a világban helyét nem találó hősnő lelkének rezdüléséit az újrakezdésért folytatott küzdelemben. Tőröcsik Mari végtelenül őszinte, érzékeny és aprólékos színészi játékának csodás példája.

Törőcsik Mari a Teketóriában 

Korábbi ajánlónkban így méltattuk a Teketóriát: "Törőcsik Mari nagyságáról órákon át lehetne beszélni, Maár Gyula azonban a Teketóriában mindenki másnál közelebb visz minket hozzá. Egy hatás alatt álló nőként az első pillanattól az utolsóig hiteles, a nyers, őszinte fájdalma és vonzalma vibrál az egész filmben. Ez a jelenlét, amit nem könnyű szavakba önteni, ez az, amire csak a Törőcsik Mari képes. Koltai Lajos formabontó képeken kísérletezik az emlékek és a valóság összevonásával, egy válságban lévő psziché bemutatásával – flashbackek, kiégő filmszalagok szakítják meg Teréz kálváriáját. A háttérben Cseh Tamás és Bereményi Géza zenéje sorról sorra, rövid megszakításokkal építkezik fel, Törőcsik Mari oldalán pedig olyan nagyszerű színészek sorakoznak, mint Lórán Lenke, Őze Lajos és a lengyel Štefan Kvietik, aki Bujtor István hangján szólal meg."

Gárdos Péter tabutörő, az 1986-os Szamárköhögés filmje nem a forradalom hőseiről szól, hanem azokról az esetlen, félős kispolgárokról, akik a lakásukban begubózva, a rádióra tapadva élték át a forradalom napjait. Gyermeki nézőpont mögé bújtatott '56-os film, kesernyés humorral, három együtt élő generáció civódásaira koncentrálva Törőcsik Mari felejthetetlen mondataival.

 
Címlapkép: Édes Anna / Forrás: NFI