Anyává válni a legtermészetesebb, legcsodálatosabb dolog, ami csak egy nővel történhet – harsogja rengeteg Facebook-poszt, szalagcím és hazafiságot hirdető politikus. De mit tehet ma Magyarországon egy nő, aki nem kívánja megtartani a születendő gyermekét? Egyik lehetősége az abortusz, ami egyelőre még legális itthon, és amit az elmúlt fél évben a nagy port kavart szívhangtörvény hozott újra fókuszba, a másik pedig az örökbeadás, melynek a procedúrája itthon is nagyjából úgy zajlik, mint bármelyik másik európai országban. Ha egy nő nem kívánja megtartani a babáját, nyílt vagy titkos keretek között továbbadhatja egy párnak (itthon az egyedülállók és az azonos nemű párok örökbefogadási lehetősége méltatlanul korlátozva van), akik egy hosszú kivizsgálási folyamat és akár több év várakozás után kaphatják csak meg a vágyott gyermeket. 

A magyar jogszabályok szerint 2014 óta a szülőanyának hat hete van a szülés után, hogy meggondolja magát (ugyanez az örökbefogadó szülőkre is érvényes), és egy bonyolult bürokratikus folyamaton keresztül visszakérje a gyerekét. Mi történik vele ezalatt a bő egy hónap alatt? Milyen érzelmi folyamatok zajlanak le benne, hogyan dolgozza fel, hogy a gyermeke nélkül vált a teste és talán a lelke is időközben anyává? Szakonyi Noémi Veronika filmje ezekre a kérdésekre nyújt érzékeny választ, életre szóló döntéseket mutat be, és közben szívet tépően nehéz kétségeket és dilemmákat vázol fel, melyek hála a film erejének, nem csak a témában érintetteket fogják megszólítani.

Mészáros András, Balsai Móni, Takács Katalin, Román Katalin

A Hat hét fikciós film, de a rendező és írótársa, Vincze Máté Artur kutatómunkájának köszönhetően biztos alapokra, számos igaz történetre, valódi sorsokra épül fel – a témáról eredetileg dokumentumfilmet akartak készíteni, erről a CineFesten meséltek részletesebben –, de nem csak az örökbefogadás rendszeréről, hanem a szülőanyában és a háttérben lévő adoptáló párban lejátszódó nehéz folyamatról is hiteles és megrendítő képet kapunk tőlük. 

Mindez az alkotók beavatottságának és a főszerepet alakító Román Katalin játékának eredménye, aki az első perctől kezdve elsöprő erővel uralja a filmet. Földessy Margit színi tanodájának diákja tapasztalt, nagytudású színészeket lekörözve alakítja a gimnazista Zsófit (Román Katalin), az ígéretes sportkarrier előtt álló ping-pong bajnokot, aki pár héttel a szülés kiírt dátuma előtt még bőven a közelgő versenyre gyúr, és a várandósság ellenére kemény fizikai megterhelésnek teszi ki magát. A fiatal lány nem áll készen az anyaságra, érzelmileg instabil, alkoholista anyja (Járó Zsuzsanna) mellett kishúgát (Szczaurski Lana) is lényegében neki kell szerény körülmények között felnevelnie. Babáját egy örökbefogadó párnak (Balsai Móni és Mészáros András) készül odaadni, a szülés után meg is történik a papírmunka, és ezzel elindul a hat hetes visszaszámlálás.

Járó Zsuzsanna, Szczaurski Lana

A következő hetekben Zsófiból a szüléssel járó biológiai tünetek mellett az anyaság mélyre temetett érzései is előtörnek, és a korábbi döntésével szembenézve válságba kerül. Talán rossz döntést hozott, amikor feladta a gyermekét? Mégis készen áll arra, hogy otthagyja az iskolát és az élsportot, és anya legyen belőle? Az örökbeadás folyamatánál lelkiismeretesen végigkísérte őt egy szociális munkás (Takács Katalin), de akkor is lesz segítsége, ha végül úgy dönt, hogy meggondolja magát? 

A felmerülő kérdésekre nem létezik helyes válasz, ahogy a való életben sem lehetséges fekete-fehéren gondolkodni még egy olyan csodálatos dologról sem, mint a szülővé válás folyamata. Zsófi pro és kontra érveinek is megvan a maguk igazsága, a Hat hét pedig kivételes pontossággal követi a dilemmázás libikóka-élményét. Legyen szó bármilyen banális apróságról, mint hogy lenne-e egyáltalán helye a szobában a babaágynak, vagy a nagyon is komoly döntésről, ami a sportkarrierje jövőjére vonatkozik, az időszűke miatt minden elhatározás felértékelődik. A Hat hét műfaja családi dráma, de a határidő-dramaturgia alkalmazása miatt néha olyan feszültség járja át, mintha egy thriller peregne a szemünk előtt, ahol nem a főhős élete van veszélyben, hanem az érzéseivel, a lelkiismeretével, és mások elvárásaival kell felvennie a harcot, mielőtt lejár az erre kiszabott ideje. 

Román Katalin

Kisebb szerepet kapnak, de a film árnyalt képet ad az örökbefogadó pár sorsának alakulásáról is. Az a hat hét, ami Zsófinak a visszakozás lehetőségét adja, az adoptáló szülők megtestesült rémálma, életük talán legnehezebb időszaka, amikor már náluk van a kulcs a boldogságukhoz, de bármikor megcsörrenhet a telefon, hogy elvegyék tőlük. Balsai Móni és Mészáros András félszavakból is megfesti a szülőséggel járó hatalmas felelősség örömét és nehézségeit, amit csak tovább erősít Zsófi jelenléte – hátborzongató, ahogy egyszerre éreznek iránta végtelen hálát, és közben rettegnek tőle. A Hat hét nem az ő filmjük, de legalább annyira fontos lenne egy olyan alkotás megszületése is, ami az ő szemszögükből mutatja be ezt a kritikus pár hetet.

Dévényi Zoltán operatőr is tovább emeli a film színvonalat, kékes-szürkére komponált, 4:3-as képei a kórházi és panellét szürkeségét és kilátástalanságát hangsúlyozzák, amiből a lány az élsporttal készül kitörni. Szikár, céltudatos arcától csak néhány pillanatra távolodunk el, tulajdonképpen végig a vonásaira szegeződik a kamera. Nem egyszerű feladat elé van állítva, de Román Katalin állja a sarat, a  ping-pong játszmák megnyeréséhez szükséges koncentráltságot, a szülés fájdalmas tapasztalatát és az anyjával való folyamatos csatározását is hasonló érzelmi intenzitással jeleníti meg.


Anyává válni a legcsodálatosabb dolog, persze, de a vele járó komplex érzelmekről, a kétségekről, az életre szóló felelősség mindent felülíró terhéről már kevesebb szó esik, különösen egy fiatal lány nem kívánt terhessége kapcsán, főleg Magyarországon. A Hat héttel Szakonyi Noémiék az utóbbi évek egyik legfontosabb magyar filmjét készítették el, ami jelen állás szerint nem jut el a mozikba (limitált vetítései voltak eddig, premierje pedig ősszel volt a CineFesten, ahol nagydíjat kapott), tévés bemutatójának időpontjáról pedig egyelőre semmit nem lehet tudni. Pedig pontosan ilyen filmeket kellene a legszélesebb tömegekhez eljuttatni; empátiára és türelemre nevelő, hétköznapi sorsokat bemutató alkotásokat. Drukkolunk, hogy a Hat hét megkapja azt a figyelmet, amit nagyon is megérdemel.