„Az epigenetikai kutatások arra utalnak, hogy a traumák lenyomatai akár hét generáción át is fennmaradhatnak genetikai markerek formájában, egészen addig, amíg egy generáció meg nem töri a kört.”
— Dr. Orvos-Tóth Noémi
Ez a film a transzgenerációs traumák feldolgozásáról szól, és egy valós helyszínen játszódik, megtörtént esemény alapján. Vica és Bálint harmincas éveik végén járó házaspár, és közös, de mégis külön megélt traumáik a válás küszöbére sodorják őket. Vica elutazik Berethalomra, vissza a családi gyökerekhez, ahol még mindig ott él idős nagymamája egy öregek otthonában. Bálint utána megy, és egy közös séta alkalmával a berethalmi erődtemplomnál lyukadnak ki. Ott találkoznak egy különös szerzetessel, Barnabással, és misztikus módon bezáródnak az ősi „válószobába”.
A legenda szerint évszázadokon át zártak össze párokat ebbe a szobába, hogy kiderüljön, valóban el akarnak-e válni egymástól. A szoba többszáz éves történelmében mindössze egy válást rögzítettek. A hely ma múzeumként működik, és az UNESCO Világörökség része.
A film egy misztikus párkapcsolati thriller, bűnügyi elemekkel átszőve. A hét nap és éjszaka során, amit Vica és Bálint a szobában töltenek, látomások, álmok és belső próbák vezetik végig őket a megtisztulás útján. Végighaladnak a purgatórium hét teraszán, és a világ teremtésének mintájára újrateremtik önmagukat és párkapcsolatukat. Ezen felül a szoba fokozatosan Vica elé tárja az ősei múltjában gyökerező traumákat, amelyek érdekes módon reflektálnak a saját életében jelenlévő traumákra.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
A film központi témája a gyermekvállalás, annak nehézségei, a külső és belső nyomások, az ezzel kapcsolatos kudarcélmények és a megfelelési kényszer, amelyben jelenleg generációm nagy része érintett. Világszerte körülbelül minden 70. szülés halvaszületéssel végződik – évente mintegy 1,9 millió eset. A gyermekszületések száma drasztikusan csökkent az utóbbi években, és egyre magasabb a fiatal párkapcsolati meddőség aránya. Az ilyen traumát átélt házasságok 70%-a válással zárul, mert a közös gyász vagy trauma éket ver a párok közé, és nem tudják vagy nem akarják azt közösen feldolgozni. Rengeteg kapcsolatot látunk a korosztályunkban, a családjainkban és a baráti körünkben, amelyeket érint ez a jelenség. Fontosnak tartom, hogy erről nyíltan beszéljünk, kimondjuk és – ha lehet – kollektíven dolgozzuk fel.
Emellett a film egy másik fontos témája a transzgenerációs trauma. Magam is jártam pszichológusnál parentifikált gyermekkorom okán, és kiderült, hogy édesanyám is hasonlókon ment keresztül, mint ahogy az ő édesanyja is. Vittem tovább az általuk szőtt mintákat, így a saját bőrömön érezhettem meg, milyen mély hatással lehet az életünkre egy-egy generációkon átívelő minta, és mennyire fontos ezek tudatosítása és feldolgozása.
A film női főszereplője, Vica, ugyanezen az úton jár: meg kell tanulnia feldolgozni a múltját ahhoz, hogy tovább léphessen, hogy családot alapíthasson, és hogy remélhetőleg ne örökítse tovább a traumát a saját gyermekére. A film célja, hogy ledöntsük a fent említett témákkal kapcsolatos tabukat, merjünk beszélni személyes problémáinkról, traumáinkról a párkapcsolatainkban, a családunkban és a kortársainkkal egyaránt, akik gyakran a sorstársaink is - mégha nem is tudunk róla.
Bánovits Ottó
Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?
Célunk egy műfaji filmet készíteni, pszichológiai thriller elemekkel. A mise-en-scène a a film expozíciójában egy realista képi világot követ misztikus/szupernaturális thriller-elemekkel. A szobába lépéstől és az éjszakai álmoktól kezdve viszont egy pregnáns vizuális váltás következik be: a párkapcsolati drámát thriller és bűnögyi-elemek erősítik. Az álmok élénk mágikus-realista és absztrakt képi megoldásokkal jelennek meg.
Az álomjelenetek kitörik a szoba négy falának vizualitását – csak az álmokban hagyja el a kamera a szobát, egyébként mindvégig bent van velünk és a két karakterrel.
Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?
Van egy tiszta váz a fejemben, és a film esszenciális értéke számomra világos — ezt mindenképpen szeretném megőrizni.
A személyesség, valamint a transzgenerációs traumák belső, regresszív feldolgozása és a kapcsolati mélységek adják a legfontosabb rétegeit a történetnek.
Változtatást csak abban tudok elképzelni, hogy erősítsem a film műfaji jellegét és karakterjegyeit. Sokat segítettek a külföldi fejlesztő- és pitch workshopok, mint például a Trans Pitch Stop Romániában, vagy a torinoi workshop programjai.
Bánovits Ottó
Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?
Azt gondolom, hogy az ember valahogy meg kell érkezzen az első nagyjátékfilmjéhez — és minden addigi munkája oda vezet, hogy felkészüljön rá. Az eddigi kisfilmjeim mind a családi traumák, valamint a nagyon ellentétes világok találkozásának és ütközésének tematikáját dolgozták fel. A Válószoba évek óta inkubálódik bennem — a fejemben és a lelkemben egyaránt. Úgy hiszem, akkor érdemes filmet készíteni, ha valóban él bennünk egy belső közlési vágy, ami egyben közügy is. Ezek a történetek nem mindig találnak meg minket — és még ha meg is találnak, kérdés, hogy alkotóként éppen van-e bennünk belső nyitottság vagy lehetőség arra, hogy észrevegyük a jeleket.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?
A filmet a feleségemmel, Nagy Barbara szinésznővel írtam, így mindkét nem reprezentálva volt a párkapcsolati drámában. A projekt mentora és executive producere Dr. Kirády Attila, akinek jelentős tapasztalata van a közönség elérésében, miután a Hogyan tudnék élni nélküled? 1990 óta a legnézettebb magyar film lett. Angyal Gergő és Katona Tamás az Odesa Film producerei, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek kisebb költségvetésű filmek elkészítésében (lásd: Kegyelem és Egykutya), valamint számos más projektben is részt vettek. Csányi Márton kreatív producer, akivel több televíziós sorozaton dolgoztam együtt (Mintaapák, Pepe) szintén csatlakozott a projekthez, míg a fejlesztési folyamatot Gyurin Zsuzsa menedzselte a Salamandra Films égisze alatt.
Van román koproducerünk, és egy svéd koproducer is csatlakozott hozzánk. Emellett a Philippe Bober vezette CoProduction Office – amely Ruben Östlund filmjeit is gyártotta és forgalmazta – támogat bennünket a film jövőbeni forgalmazásában. A film szakmai referense Dr. Orvos-Tóth Noémi lesz, aki biztosítja a pszichológiai tudás hátteret és többek között az Örökölt sors című nagysikerű műnek a szerzője. Továbbá külön hálásak vagyunk a Monostori Erőd Nonprofit Kft.-nek és a berethalmi erődtemplomnak.
Bánovits Ottó
Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?
Igen, fejlesztek egy kisjátékfilmet, amelynek forgatását a jövő év elejére tervezzük. Emellett készítettünk CSAK! című sorozatot is, amelynek most az utóéletét egyengetjük. Jelenleg a MOME doktori iskolájának másodéves hallgatója vagyok, így sokat dolgozom a kutatásomon, konferenciákra járok és tanítok is.
A kreatív energiáim nagy részét azonban jelenleg a Válószobának szentelem.
Bánovits Ottó svéd–magyar író és rendező. A London Film School elvégzése után a stockholmi Film- és Művészeti Egyetemen szerezte meg mesterdiplomáját. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori képzésének másodéves hallgatója. Munkássága során a filmkészítés számos területén kipróbálta magát: készített dokumentumfilmet,reklámokat, kisjátékfilmet és dolgozott sorozatokon is. Filmjeinek visszatérő témái a különböző világok találkozása, valamint a családi traumák feldolgozása, mindezt egyedi, vizuálisan érzékeny formanyelven. Több alkotása rangos nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt és díjazták, többek között Telluride-ban, Ghentben, Torontóban, Montréalban, Cinefest Miskolc, Uppsalában, a BFI London Film Festivalon és az Interfilm Berlinen. Dark Chamber című filmje felkerült a 92. Oscar-díj bővített listájára is.
A sorozat korábbi részei:
- Inkubátor 10 – Budavári Balázs: Alvó Emberek
- Inkubátor 10 – Boros Panna: Ökölbe zárt álmok
- Inkubátor 10 – Dóczé Péter: Az utolsó mohikánok
- Inkubátor 10 – Hevér Lóránt: Mikor hazudtam?
Az Inkubátor idei döntőseit bemutató sorozatunk folytatódik!
