A Mikor hazudtam? egy valós időben játszódó pszichológiai thriller, amely az igazság és a hazugság határait vizsgálja. Egy kontrollmániás nő és egy nárcisztikus tréner játszmájába csöppenünk: a történet hivatalos tréningként indul, majd fokozatosan válik pszichológiai hadviseléssé. A jóképű, manipulatív Bertalan ugyanis személyes ügyet hozott: Ildikót azzal szembesíti, hogy 25 éve ő volt az apja szeretője, ezért válaszokat követel. A nárcisztikus, borderline férfi kívülről őrültnek tűnik, de a belső motivációi tökéletesen érthetőek. Bezárja a nőt az irodába, és vallatja. Később Ildikó kimenekül, végül a tetőteraszon kerülnek szembe egymással, ahol a nő az életéért küzd, ezért egy olyan sztorival áll elő, ami mindent átkeretez. A tét az, ki mikor omlik össze és fedi fel a titkait. A film egyik oldalról egy fordulatos pszichothriller, a másik oldalról pedig erős morális kérdést feszeget: van-e objektív igazság?
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
A kérdés személyes élményből indult: a Balkánon nőttem fel, ahol a magyarországi, pláne a nyugat-európai szocializációhoz képest szemérmetlenül nyílt kommunikációt tanultam. Amikor húszévesen Magyarországra kerültem, azzal szembesültem, hogy ebben a közegben az otthonról hozott őszinteség nem mindig erény. Újra kellett gondolnom, hogyan kommunikáljak, és meg kellett értenem a társas játszmák logikáját. A filmem kérdésfelvetése innen indul: lehet-e az ember valóban őszinte, és ha igen, kivel? A Mikor hazudtam? ennek a dilemmának a története, amit persze tovább erősít a valóságbuborékok és a fake news világa. Azt hiszem, hogy ma különösen fontos érteni és elfogadni, hogy az emberek személyes igazságokba és saját narratívákba burkolódznak, hogy túléljenek.
Hevér Lóránt
Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?
Az igazság-hazugság kettőssége és a személyes narratívák adják a film szerzői, intellektuális rétegét. De ha csak erre koncentrálnánk, akkor a Mikor hazudtam? kamaradráma lenne. Az alapkonfliktusokat ezért beemeltük egy multicég üvegfalú irodaházába, ahol bejárjuk a teljes teret: igazgatói iroda, tárgyaló, recepció, teakonyha, lift, folyosó, tetőterasz. Ebben az arénában csap össze a nárcisztikus, borderline férfi a morálisan rigid, kontrollmániás nővel. Műfaji szempontból ettől pszichothriller. Nincs vér, de az egyik karakter erőszakig is elmegy, hogy megszerezze az igazságát. A jelent steril kompozíciókban látom, a múlt emlékeit pedig VHS-szerű flashbackekben. A modern, üvegfalú irodaház képileg is erős és metaforikus is: a szerzői állításom ugyanis az, hogy az üvegfalak átláthatósága ugyanannyira csak látszat, mint a transzparencia a mai világban.
Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?
Rendezőként és tévés alkotóként érdekes kettősséggel dolgozom. Mániákus a precizitásom, maximalista módon tervezem meg a forgatásokat, ezért szeretem, ha a forgatókönyv tűpontos. Ez megvan! Az a történet, amit Tasnádi István és Jeli Viktória forgatókönyvbe öntött, megtartja a filmet. Másik oldalról viszont – a rengeteg élőadás miatt – jól reagálok spontán helyzetekre, és itt rögtönzésekre is szükség lesz, hiszen a gyártás során derül majd ki, mit, hogyan tudunk az adott térben megvalósítani. A hazai rendezők közül Deák Kristófnál láttam ennek a fajta precíz blockingnak a jelentőségét, és volt alkalmam tőle tanulni ennek a mesterségét. Izgalmas lesz majd az a fázis, amikor a történet szó szerint „helyszínre talál”. Ugyanez igaz a castingra is: a film annyira karaktervezérelt, hogy csak próbákon derülhet ki, kik között működik igazán a kémia, és ki tudja hitelesen eljátszani a nárcisztikus, borderline férfit és a rigid, kontrollmániás nőt.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?
Erős csapatot sikerült összeállítanunk! A forgatókönyvet öten fejlesztettük: a két írótársam és a producer mellett egy pszichológus szakértő is segítette a folyamatot. Tasnádi István és Jeli Viktória számos sikersorozat és film szerzője, ezért óriási megtiszteltetés, hogy igent mondtak a megkeresésemre. Berger József producerként hosszú éveken át dolgozott a HBO-nál, most pedig több hazai és koprodukciós filmen dolgozik, hálás vagyok, hogy ezt az inkubátoros projektet elvállalta. A hazai filmgyártásban ritka, hogy pszichológust is bevonjanak a fejlesztésbe: F. Takács Istvánt azért kértem fel, mert kulcsfontosságúnak tartom, hogy a karakterek belső motivációi hitelesek legyenek. Felkértem Gorka-Focht Máté filmmarketing-szakértőt, hogy foglalkozzunk a film eladhatóságával: már most vizsgáljuk, hogyan tudja majd elérni a film közönségét. Ha pedig a projekt gyártásba kerül, Garai Gábor lesz az operatőr, vele tervezzük meg a film vizuális koncepcióját.
Hevér Lóránt
Hol helyezed el a filmet a szerzői–közönségfilmes tengelyen?
A Mikor hazudtam? zsánerét tekintve pszichológiai thriller, tele izgalmas fordulatokkal. Az elejére ráadásul egy erotikus álzsánert is behoztunk, aminek az a célja, hogy a filmre azok is beüljenek, akik egy igazság-hazugság drámára nem vennének jegyet. Talán ezzel a véleményemmel nem leszek népszerű, de úgy gondolom: alkotói felelősség, hogy egy film ne csak azért jöjjön létre, hogy a szerző kiadhassa magából a gondolatait. Ehhez a filmkészítés túl drága. Ahogy egy kézirat is akkor lesz könyv, ha kiadják és elolvassák, úgy egy film is akkor éri el a célját, ha megnézik. Vagyis a szerzői állításaim mellett értenem kell, kiket és miért érdekel majd ez a történet. A filmmarketing-workshopok után pontosabban látom, milyen elemeket kell majd kiemelni. Az egyik ilyen a pszichológiai thriller mint műfaj: a pszichológia keresett és jól eladható termék lett, amely intellektuálisan és érzelmileg is megszólítja a nézőt.
Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?
Az Inkubátoros projekttel párhuzamosan, a Filmintézettől függetlenül egy háromrészes kisfilm-antológián is dolgozunk két másik rendezővel. Három rendező, három történet a mesterséges intelligenciáról. Még forgatókönyv-fázisban tartok, de már most látom, hogy ebben a történetben is kulcsfontosságú a lélektan. Azt vizsgálom, hogyan jutottak el az Y- és Z-generációs fiatalok oda, hogy a párkapcsolati problémáikat sokszor előbb osztják meg az AI-jal, mint egymással. Emellett teljes állásban dolgozom vezető szerkesztőként, vagyis van feladatom bőven, és ez az alkotói sokféleség hihetetlenül inspiráló.
Hevér Lóránt filmrendező, forgatókönyvíró és televíziós alkotó, a Magyar Filmakadémia és a Magyar Filmtudományi Társaság tagja. Szabadkán született, a délszláv háború hatására lett újságíró. Az elmúlt huszonöt évben riporterként, külpolitikai tudósítóként, rendezőként és szerkesztőként is dolgozott. Filmes tanulmányait Sára Sándor mellett kezdte, később Deák Kristóf, Köbli Norbert és Tasnádi István mellett is tanult. 2006 óta a Magyar Televízió munkatársa. Rendező-dramaturg diplomát szerzett a Budapesti Metropolitan Egyetemen, 2021 óta készít fikciós alkotásokat. Több kisfilmje járt filmfesztiválokon, Úton című kisjátékfilmjét New Yorkban is vetítették.
A sorozat korábbi részei:
- Inkubátor 10 – Budavári Balázs: Alvó Emberek
- Inkubátor 10 – Boros Panna: Ökölbe zárt álmok
- Inkubátor 10 – Dóczé Péter: Az utolsó mohikánok
Az Inkubátor idei döntőseit bemutató sorozatunk folytatódik!
