Miről szeretnél filmet készíteni?
Egy falusi idős asszonyról, aki a férje halála után megpróbál kitörni a környezete által elvárt szerepkörből, és jelentkezik a nyugdíjas olimpiára.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
Belső késztetés számomra, hogy olyanokkal foglalkozzak, akiket elhanyagolnak. Korábban szociálpszichológiát tanultam, ebből adódóan hosszú évekig dolgoztam idős emberekkel. Megtörtént, hogy velük is éltem. Érdekes volt megfigyelni, ahogy két vadidegen egyik napról a másikra ugyanazt az életteret osztja meg. Hirtelen én lettem az egyetlen kapocs számukra a külvilággal. Lementem a boltba, felfelé már azzal jöttem, hogy új portás van, a tej drágult, a szomszéd kocsi megint ráhajtott a virágágyásra. Teremtettünk egymásnak egy szokatlan, ugyanakkor nagyon intim világot. Válaszként pedig számos történetet kaptam.
Podhradská Lea
Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
Abszurd komédia. A vizualitást az erőteljes színek, egy mesére emlékeztető képi világ jellemzi. Nagyon megkomponált, ahogy a nyugdíjas asszonyok élete is. Ahogy oldódik a főszereplőm, úgy enged fel ez a merev kompozíció is. Gyakran nagyon közel szemlélődünk, vagy épp nagytotálos, széleslátószögű felvételeket használunk.
Hogyan készülsz a pitchfórumra? Vettél már részt hasonlón?
A Filmalapnak köszönhetően részt vettünk Sibylle Kurz pitch felkészítő kurzusán. Mindamellett a csapatommal folyamatosan gyakorolunk, és próbáljuk a film lényegi mondanivalóját megragadni, hogy a prezentáció élvezhető és könnyen emészthető legyen. Korábban volt szerencsém fejleszteni egy készülő dokumentumfilmemet az EsoDoc (European Social Documentary) ösztöndíjasaként hat hónapon keresztül. Egyéb fesztiválok, fejlesztő workshopok, pitch fórumok, ahova a készülő filmjeimet beválogatták az elmúlt egy évben: DocLeipzig, Thessaloniki Agora Market, When East Meets West, DocsBarcelona.
Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
Dokumentumfilmes hátterem megtanított adaptálódni, pillanatok alatt mérlegelni, improvizálni. Ez egy borzasztóan izgalmas folyamat. A “kész filmből” a nagyon miniatűr dolgokat látom elsősorban. A díszeket a polcon, ahogy a főszereplőm a virágos hajráfot felrakja. Aztán majd jön a színész, az operatőr és folytathatnám a sort...ebből pedig majd egy újabb valóság születik. Ettől szép.
A korábbi filmes tapasztalataid hogyan kapcsolódnak ehhez a tervhez?
SZFE-s diplomafilmem egy részben animációs dokumentumfilm (Ajtótól ajtóig), amiben szintén megjelennek a magukra maradt idős emberek, csak más szemszögből. A film a határmezsgyéjén mozog a dokumentumfilmnek. Asszociatív, és ettől van egy fikciós vonzata. Ha minden jól megy, hamarosan útjára indítjuk azt is.
Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése?
Az egyetemi évek lehetőséget adtak arra, hogy szabadon kísérletezzünk. Ez persze nem jelenti, hogy mindig jót is csináltunk, de elkezdtük felfedezni, hogy mi az, ami természetesen jön. Én például rájöttem, hogy kalandfilmeket kellene írnom gyerekeknek.
Az Ajtótól ajtóig forgatásán
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
Az Inkubátorra Meggyes Krisztina és Lévai Balázs producerekkel jelentkeztünk. Krisztina rendezőként, Balázs pedig íróként adott rengeteget a forgatókönyvhöz. A treatment írásnál Kocsányi András, filmdramaturg csatlakozott a csapathoz. Dramaturgiai kérdésekben továbbá Fehér Gáspár is rengeteget adott a történethez. A teaser operatőre Szőke Dani volt, őt Sipos Bence segítette. Vágónk Mezei Áron volt, míg a hangot Bohács Tamásnak és Csizmadia Botondnak köszönhetjük.
Milyen lehetőséget látsz az Inkubátor programban? Részt vettél már korábban?
Csupán szurkolóként. Az Inkubátor Program olyat teret és szabadságot ad, ami minden elsőfilmes rendező álma. Külön köszönet jár Lovas Balázsnak, aki a történet alakulását egyengette.
Interjúsorozatunk az idei Inkubátoros döntősökkel folytatódik tovább, az előző beszélgetéseket itt lehet elolvasni.
