A film a függőségből való felépülésről szól. Dr. Petke Zsolt addiktológus, főosztályvezető világszinten is különleges módon, sziklamászással kezeli a felépülő függőket. Zsolt történetében további meglepő fordulat, hogy saját maga is szerfüggő volt és a mászás segítségével került ki a gödörből. A történet négy-öt újonnan az osztályra került sorsát követi egy éven keresztül, miközben Zsolt a kórházi terápia mellett a sziklamászással egyengeti az útjukat.
A történetre Száki Adrián producerrel közel egy éve találtunk rá és rögtön beleszerettünk. Mindkettőnk életében volt egy párkapcsolati trauma. Több, mint hatéves kapcsolataink közel egy időben értek véget, engem a barátnőm, őt a mennyasszonya hagyta ott, így sok mindent újra kellett kezdenünk és a sziklamászás segítségével sikerült újra talpra állnunk. Talán éppen a saját bőrünkön tapasztalt “gyógyító” hatásnak köszönhetően éreztük sorsszerűnek, hogy megtaláltuk Zsolt történetét.
Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
Egészestés doksi filmet készítünk elő. A kórterem steril világa fog keveredni a természettel, így ezek kontrasztban fognak állni egymással. A kórházi jelenetek karcosak és élet szagúak lesznek, míg a hegymászós részek sokkal stilizáltabbak.
A stílus az observational és cinema verité keveréke lesz. Példaképeim Werner Herzog és Joshua Oppenheimer nagy hatással voltak rám eddig is, de azt hiszem, ez az a film, ahol igazán látszódni fog a befolyásuk.
Miklós Ádám
Mennyiben készülsz másként az online pitchelésre, mint az élőre? Vettél már részt hasonlón?
Pitcheléshez volt már szerencsém, viszont online formában még nem. Érdekes élmény lesz, az biztos. Igazából egy jó beszélgetésre készülünk a producer társammal közösen. Ismerjük az anyagot kívülről-belülről – én már nagyon várom, hogy átadhassam, amit megálmodtunk.
Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
Dokumentumfilm esetén az improvizáció nagyon fontos elem tud lenni, viszont ez szerintem csak akkor működik, ha előtte egy precíz tervvel áll elő az ember. A szereplők nagyjából adottak, tudni lehet, hogy körülbelül milyen ívet fognak bejárni, milyen szituációkra lehet számítani. Aztán valahol a sorok között, a helyzetek közben, előttük vagy helyettük megtörténik valami, amiért érdemes ezt az egészet csinálni, amit nem tudsz tervezni.
Az Arrabona Studio showreel-je
Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése? Azok a filmek mennyiben kapcsolódtak ehhez a tervedhez?
Abban a fura helyzetben vagyok, hogy kimondott rövidfilmet nem készítettem eddig. Eddigi munkáim is dokumentumfilmek, amelyek az 50-60 perces sávban mozognak, szóval elég sok tapasztalatot szerezhettem abban, hogyan kell felépíteni egy hosszabb történetet, és miként kell az érdeklődést fenntartani. Szerencsére a korábbi forgatások remek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a legtöbb hibát elkövethessem és ezek tanulságaiból kialakítani egy rendszert, miként is kerülhetőek ezek el.
Úgy gondolom stílusilag elég jól érzem, hogy ez a story mit igényel. Viszont ezektől függetlenül, ez lesz az első olyan projekt, amiben igazán szabad kezet kaphatok, mert nem leszünk beszorítva egy szűk időkeretbe. Lesz idő lekövetni az életutakat, végigkísérni őket a négy hónapos terápián keresztül, egy jó féléves perióduson át, ahogy szereplőink visszailleszkednek az normál életbe.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
Szokásos felállásban készülünk a filmre. A doksinál minél kisebb a stáb, annál intimebb szituációkat lehet kialakítani a forgatásokon, ami hihetetlenül fontos. Ez szerintem a narratív filmeknél is így van. Száki Adrián filmes társam és barátom lesz a producer és gyártásvezető. A kamera és a mikrofon mögött Folkmayer Roland és jómagam leszünk. A vágást pedig túlságosan imádom ahhoz, hogy kiadnám a kezemből.
Miklós Ádám a skót St Andrews Egyetemen szerezte a mesterdiplomáját filmrendezésből, az Arrabona Studió tagjaként három dokumentumfilm rendezője: a Dolma lányai (2012), a Menla hagyatéka (2016) és A magyar nóta belga mestere (2019).
Sorozatunk az idei Inkubátor döntőseivel folytatódik, a korábbi beszélgetések itt böngészhetőek végig.
