A világ eredete három nőről szól három európai városban, akik különbözőképp próbálnak választ adni az anyaság kérdésére: egy örökbefogadás, egy mesterséges megtermékenyítés és egy abortusz történetét meséli el a film.
Mióta és miért foglalkoztat ez a téma?
Évek óta kutatom ezt a témát. Nyilván az életkoromból is fakad, hogy újra meg újra előkerül a gyerekvállalás kérdése, amikor barátokkal beszélgetünk arról, hogy hogyan szeretnénk élni. 2020 nyarán döntöttem el, hogy megpróbálom egy filmben összegezni ezt a sok beszélgetést, illetve azokat a dilemmákat, amik a felszínre jöttek. Nagyon izgalmas és ambivalens terület ez, hiszen mégiscsak életünk egyik legfontosabb kérdéséről van szó.
Milyen műfajban gondolkodsz és milyen vizuális világot képzelsz el a filmhez?
Három nő egy-egy napjába pillanthatunk be, megismerünk egy-egy fontos momentumot, döntést. A főszereplők néha teljesen abszurd, már-már komikus helyzetekben találják magukat, így a drámába humor keveredik. Nem tudnék irónia nélkül filmet csinálni. Ezzel együtt végig megmaradok a realitás talaján – épp elég az az abszurditás, amit a hétköznapi helyzeteink termelnek ki.
Nagy Borbála
Mennyire látod magad előtt a kész anyagot, és mekkora szabadságot hagysz a változásnak?
A forgatókönyv egy kotta, amit majd a színésznőkkel és színészekkel együtt fogunk életre kelteni. Szeretnék úgy dolgozni, mint a legutóbbi kisfilmemben, a Pannónia dicséretében, ahol volt tere az improvizációnak. Azt hiszem, ez a felkészültséggel függ össze – ahhoz, hogy merj spontán változtatni, pontos tervezésre van szükség, ami megadja a kellő biztonságot. Ráadásul néha a színészek sokkal jobb ötletekkel rukkolnak elő, mint a forgatókönyv, és ez fel tud dobni egy-egy jelenetet.
Kapcsolódik a tervhez valamelyik korábbi munkád?
A Pannónia dicsérete című filmem, legalábbis a humorát és világlátását tekintve mindenképp. Akárcsak a Pannóniában, A világ eredete főhősnői is a hétköznapok abszurditásában próbálnak ellavírozni. Ebből a szempontból mindenképp rokonítható a két projekt. Vizuálisan még semmi nincs kőbe vésve. De mindenképp szeretnék újra időt hagyni a nézőnek a felfedezésre, nem akarok semmit készen átnyújtani neki. Válaszok helyett a megfelelő kérdéseket próbálom meg feltenni.
A világ eredete moodfilm forgatásán
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztél az Inkubátorba?
Egyedül jelentkeztem, de vannak mellettem alkotótársak, akikkel továbbra is szeretnénk együtt dolgozni. Ilyen Dunai László vágó, akivel a legutóbbi két kisfilmemet vágtam. Őt még az erdélyi Filmtett táborban ismertem meg. Illetve Bohács Tamás sound designer, akivel a véletlen hozott össze Berlinben, amikor ő Erasmusszal volt kinn, én pedig épp az elsőéves vizsgafilmemet készítettem a DFFB-n (Berlini Filmakadémia). És ott van még egykori osztálytársam és jó barátom, Moritz Friese operatőr, vele is forgattunk már két közös filmet. Ezek mind olyan fontos bizalmi kapcsok, amik nélkül a projekt nem tudna azzá a filmmé válni, mint amilyennek megálmodtam.
Dolgozol jelenleg bármi máson, vagy csak a pitchre koncentrálsz?
A pitch előkészítése ugyan sok energiába kerül, de igyekszem több vasat tartani a tűzben. A Nincs itt semmi látnivaló című nagyjátékfilm-projektemnek elkészült a második draftja, május 18-án Cannes-ban pitcheltem ezt a filmtervet.
Nagy Borbála a Német Film- és Televíziós Akadémia (DFFB) rendező szakos hallgatója volt. Azóta Budapest és Berlin között ingázik. Legutóbbi kisfilmje, a Pannónia dicsérete számos elismerésben részesült: egyebek mellett megnyerte a tavalyi Friss Hús fődíját, a magyar filmkritikusok díját és a Német Kisfilmdíjat is. Bori télen a Cannes Cinéfondation rezidens-program meghívottjaként négy hónapot töltött Párizsban, ahol többek között A világ eredete című filmtervén dolgozott. A projektet először a Budapest Debut Film Forumon mutatta be, ahol a “Legígéretesebb nagyjátékfilm” díjával tüntették ki.
Az Inkubátor döntős rendezőit bemutató sorozatunk folytatódik, a korábbi interjúk itt olvashatóak:
Berényi Andor: Könnyű Álom
Ducki Witek: Félsivatag
Gyimesi Anna: A medvenő
Hernádi Ambrus: A gondozó
