A low-budget movie fogalomköréhez sokan valami nagyon szegényes, és szörnyen dilettáns filmet társítanak, jóllehet, szép számmal akad példa arra, amikor a pénzhiány, a szűkös lehetőségek hozzák ki az igazi kreativitást az alkotókból. Az Intim fejlövés, Szajki Péter első nagyjátékfilmje is ebbe a kategóriába tartozik – a stáb mindent megtett, amire a szerény költségvetéséből futotta, és ez a minden nem is volt kevés, egy profin kivitelezett, színész és dialógus-centrikus, valóságszagú mozit hoztak össze a veszedelmes viszonyokról, a párkapcsolati pár-bajokról.

A négy emberi történetet, a négy fejezetet látszólag egy erotikus bár, a közös helyszín köti össze egymással, ahová az érzelmileg összezavarodott, sokkot kapott férfi főszereplőink búfelejteni térnek be, valójában azonban akad más közös nevező is.



Ákos és Mari (Gáspár Tibor, Nagy-Kálózy Eszter), Gábor és Éva (Szabó Győző, Várkonyi Eszter), Tomi és Kati (Kovács Lehel, Gáspár Kata), Hajni és Balázs (Botos Éva, Huszár Zsolt) – a négy etap főszereplő párosai. A filmbeli krízishelyzetekben a valódi hangsúly azonban a férfi főszereplőkön van, nekik kéne újraértékelniük a kapcsolatukat a nővel és a női nemmel, ám ezt csak azt követően tehetik meg, hogy elérve végre a forrpontot, a szereplők kendőzetlenül kimondják, bevallják maguknak vagy egymásnak a fájdalmas és hosszú évek óta elhallgatott igazságokat.



A test és a lélek érzékeny műszer, és – mint a mellékelt esettanulmányok mutatják – nagyon is összefügg egymással. A párok lelki problémáinak hátterében egy testi/organikus ok áll, de hogy a test fertőzte-e meg előbb a lelket, vagy a lélek már eleve sérült volt, és egy testi problémára vetítette ki a maga törékenységét a „tyúk-tojás” dilemmának a tipikus esete. A lényeg, hogy az elhallgatott igazságok megfogalmazása a kapcsolat szakítópróbája is egyben – de, mint azt a film kedvesen pozitív végkicsengése (is) mutatja – még mindig azzal tiszteljük meg leginkább a másikat, ha hagyjuk, hogy az igazság birtokában szabadon dönthessen a saját maga és a kapcsolat sorsáról.

A négy páros, a négy történet egyformán jó (szellemes dialógusokban, ügyesen építkező konfliktusok során jutunk el a tetőpontokig, az igazság megfogalmazásához) – az pedig külön öröm, hogy mindahány viszony mentes a nemi sztereotípiáktól: a szexus – sugallja a film –ugyanolyan gondot okozhat a nőnek, mint a férfinak; csalfák, frusztráltak, párkapcsolatra alkalmatlanok pedig mindkét térfélen szép számmal akadnak.



Az Intim fejlövést a remek szereplőgárdája mellett (a mellékszereplők is jól teljesítenek Földes Eszter és Nagy Zsolt személyében) a lendületesen megírt fanyar humorú forgatókönyv viszi el a vállán. A minimál látványvilág egyáltalán nem zavaró, bár igaz, hogy egy kissé tévéfilmszerű jelleget kölcsönöz a történetnek, mely leginkább azoknak a nézőknek az érdeklődésére tarthat számot, akik nem riadnak vissza egy kis pszichodrámától.