Az előzetes híresztelések megalapozottak voltak: ahogy sejteni lehetett, az S.O.S. szerelem! stábja ismét munkába áll, hogy elkészítsék a következő – legalábbis magyar szintű – blockbustert. A filmnek ugyan nem S.O.S. szerelem 2 a címe, a szereplők között nem találjuk Csányi Sándort és Ullmann Mónikát, ám nem nehéz észrevenni a folytonosságot, ugyanis a 9 és fél randi-nak éppúgy Neményi Ádám a producere, a rendezői széket pedig ismét Sas Tamás foglalja el.

A szereplőgárdában is sok az S.O.S...-ből ismerős név; kezdjük rögtön Kaszás Gézával, aki eredeti mestersége mellett (nem a főzésre gondolunk) társproducerként debütált az előző Sas Tamás-moziban – a 9 és fél randi-ban is jelen van, méghozzá mindkét minőségében. A produkciót bemutató sajtótájékoztatón – mint a színészek és az alkotók összekötője  – veszi magához

Megint színész, ismét társproducer
- Kaszás Géza
a szót  Az S.O.S. szerelem! forgalmazási sikereivel kezdi – ezekről a filmhu korábban részletesen beszámolt; habár a remake-üzletet időközben ausztrálokkal kötötték meg, azért szóba hozza Brad Pitt cégét, a Plan B-t is. „A 9 és fél randi már egy valóságos alkotóközösség műve lesz” – tér rá Kaszás az új filmre, amelyet jövő héten kezdenek el forgatni. „Vidám, budapesti történetet láthatnak majd a nézők, elsőrangú szereplőgárdával”. Majd bemutatja kollégáit: a főszereplővel, Fenyő Ivánnal kezdi, aki egy bestseller-szerzőt alakít – a sztori alapján Fenyő bajba kerül, és csak úgy tud kimászni a pácból, ha 10 nap alatt 10 szinglivel randevúzik, amiről persze egy regényben kell beszámolnia. „Fenyő Iván neve már garancia lehet a sikerre, hiszen talán most ő a legnagyobb feltörekvő magyar sztár” – tette hozzá Kaszás. (Fenyő megengedően elmosolyodik.) A filmben – a randik sorából következően – feltűnik minimum tíz hölgy, akik közül a sajtótájékoztatón Kéri Kitty-vel, Kovács Patríciával, Rezes Judittal, Szávai Viktóriával és Söptei Andreával találkozunk, de szerepelni fog többek között Jordán Adél és Pelsőczy Réka is, de az S.O.S...-ben megismert Hevér Gáborral szintén találkozhatunk a produkcióban.

Kaszás ezután egy, hajdanán George Cukorhoz intézett kérdést idézve adja át a szót Sas Tamásnak:„mit üzen a film a mának?” „Semmit, ahogy akkor Cukor is válaszolt” – reagál a rendező. Sas hangsúlyozza, hogy az előző film sikerét folytatva hagyományt kívánnak teremteni a magyar közönségfilmben, elvük pedig „a minőség mindenek előtt”. Ezt pedig - folytatja – a nézők által igazolt eszközökkel kívánják biztosítani: kiváló színészek; szellemes, pergő dialógusok; fordulatos cselekmény. A történetről Sas elárulja, hogy nem egy szokványos, egyenes vonalú sztorit fogunk látni, hanem egy epizódokból építkező filmet, amelyben a tíz különböző randi helyzetkomikumait igyekeznek majd kiaknázni. A forgatókönyv immáron a tizenharmadik verziójánál tart, tehát egy alaposan végiggondolt történet elevenedik majd meg, amelyben ugyan markánsan megjelennek emblematikus budapesti helyszínek, de tulajdonképpen bármelyik európai nagyvárosban játszódhatna – ígéri a rendező. A könyv Köbli Norbert munkája, akiről eddig jobbára a Mancs mentőkutyáról készülő filmterv kapcsán hallottunk. A szerző elmeséli, hogy majd’ fél éve dolgozik a történeten – tehát még az S.O.S... sikere előtt biztossá vált a 9 és fél randi elkészítése. Emellett a közönség alighanem megismeri majd a nevét, hiszen több forgatókönyve is megvalósításra vár a közeljövőben. 

Ullmann Mónikát kivéve mindenki ismét a csapatban -
Sas Tamás, Kovács Patrícia, Fenyő Iván
  
Neményi Ádám producer a filmhu kérdésére válaszolva elmondja, hogy a 9 és fél randi drágább produkció, mint az előző filmjük volt, hozzávetőlegesen 350 millió forintból készül. A pénzt az MMK normatív támogatásából (amellyel a közalapítvány az S.O.S...-t jutalmazza, hiszen bőven túllépte a filmtörvényben rögzített 200 000 nézőt), a TV2 közreműködésével, valamint a szponzorok segítségével sikerült előteremteni. Kérdésünkre, hogy a mostani filmben is olyan bántóan szembetűnőek lesznek-e a reklámok, Neményi igyekszik megnyugtatni a filmhu-t: „Az S.O.S... elkészítése során kényszerhelyzetben voltunk, ugyanis az utolsó pillanatban találtuk meg a támogatóinkat, így a kész forgatókönyvbe kellett - olykor tényleg kissé nyers módon - belecsempészni egyes termékeket. Most más a helyzet, mert korábban sikerült mindenkivel megállapodni, így profibban meg tudtuk oldani a feladatot.” A szponzori pénzek – Neményi tájékoztatása szerint – mintegy 50 millió forintot tesznek ki a költségvetésből. Érdeklődésünkre, hogy a remake-biznisz sikerén felbuzdulva nem nyílt-e lehetőség eleve koprodukcióban elkészíteni a filmet, Neményi két okkal indokolja, miért nem tartotta érdemesnek a nemzetközi összefogást: „egyrészt a történet, a helyszín elsősorban a magyar nézők számára érthető, másrészt gyorsan bele akartunk vágni a megvalósításba, és egy koprodukciós huzavona akár egy évig is eltarthat, azt meg nem lett volna türelmünk kivárni – így viszont megint számíthatunk a remake-jogokból származó bevételekre.” – feleli a 9 és fél randi producere.     

A film a nyári forgatást és az utómunkálatokat követően – a tervek szerint – jövő Valentin-napon kerül mozikba.