Adott egy társkereső (társszerző) iroda, az S.O.S. Szerelem!, amelynek feje Csányi Sándor. Az áhított nőt hajtják fel az arra önmagukban képtelen férfiak számára, a legfrissebb kuncsaft a zsírgazdag, széttetovált tajtbunkó, Fenyő Iván, akinek sehogy sem jön össze egy óvónő, Ullmann Mónika. A hölgy az irodának is problémás alany, az igazgatót alakító Csányi kénytelen saját magát bevetni a siker érdekében. Csakhogy beüt a hollywood-i krach, a savanyú, búskomor cégvezető szabályt szeg, beleszeret az általa kiközvetítendő nőbe.

Ez az S.O.S. szerelem! című romantikus vígjáték alapsztorija, amely Szurmai János tollából született, és jelenleg forog 300 milliós költségvetéssel, és 2007. február 14-én, Valentin-napon kerül majd a magyar mozikba. Az alkotók nagy reményeket fűznek a produkcióhoz, nemzetközi forgalmazókkal tárgyalnak, és egy ausztrál remake is kilátásban van.

Hát nagyon tetszik a sztárélet
Varga Bogi és Csányi Sándor
Az öt hetesre tervezett forgatás ötödik hetében a filmhu is ellátogatott a világtól elzárt, gyönyörű kutas-kozmapusztai Hertelendy kastélyszállóba, ahol a munka zajlik. Ide szervez ugyanis az igazgató úr randevút a párnak, de ő maga is a helyszínen asszisztál álruhában.

Érkezésünkkor azt a sorsdöntő jelenetet próbálták újra és újra, mikor Fenyő Iván ’Ahh, gyerekek, mi ez a dzsembori’ dumával lesasszézik a lépcsőn, Ullmann Mónika lágyékon rúgja és egy kacsába pattanva elhajt a helyszínről. Ezt követően árulja el Csányi Sándor Fenyő Ivánnak, hogy ő is szerelmes a nőbe

A hajtás nagy, de a nagyvárosi bürokráciától való intenzív elzártság, és a forgatás helyszínéül választott csinos villa (hatalmas park, szauna, tó, medence) hangulata a színészeknek és a stábnak is láthatóan jót tesz. Amíg a próbák zajlottak, a film legfiatalabb sztárja, a Csányi gyerekét alakító 7 és fél éves Varga Bogi önszorgalomból kávét szolgált fel a sajtónak. A filmhu kérdésére, „hogy tetszik neki a sztárélet?”, kellően kurtán annyit felelt: „Hát nagyon”, majd elviharzott. Az idősebb korosztályt képviselő Sas Tamás rendezőt a lágyéktréninget követően kérdeztük.

Sas Tamás, rendező – Ne legyen provinciális

Amíg a jelenetben szereplő Citroen hangjának felvételéhez készülődött a staff, Sas Tamás rövidebb időre felszabadult. Medence melletti napágyakon foglaltunk helyet, a tűző napon.  A forgatáson jellemző feszkóhoz képest, alig hallható hangjából most éteri nyugalom áradt.

Éteri nyugalom  - Sas Tamás
filmhu: Hogy halad a forgatás?


Sas Tamás
: Túl vagyunk a huszadik napon, ezen a héten még a Hertelendy-kastélyban forgatunk, majd Budapesten veszünk fel még egy-két apróságot, de a gyártási terv még változhat. Minden forgatás egy nagy zökkenő, de szerencsére régóta együtt dolgozó, profi csapat, olyan dolog nem történt, ami a film
minőségén rontott volna.


filmhu
: Mi a nemzetközi szinten is sikeres vígjáték receptje?


S.T.:
Fontos a folyamatos, színvonalas munka, hogy se a történet, se a helyszínkezelés, se a filmnyelvi megoldások ne legyenek provinciálisak.

filmhu: Mit lehet tudni a Randiguru perről?

S.T.: Ez az író Szurmai János ügye, én a filmet sem láttam, amikor megtudtam, hogy hasonlóságok vannak a két történet között, már szándékosan nem is akartam, nehogy befolyásoljon, azok a megoldások ne jelenjenek meg ebben a filmben.

Ullmann Mónika - Ennyire szabadon még nem dolgoztam soha

Végre megérkezett számára a sokat váratott filmes főszerep. A szemek még most is megállíthatatlanul csillognak. Elnézést kértem a színvonaltalan megoldásért, hogy mobillal veszek fel, a diktafonom elromlott. A válaszul azt kaptam, hogy ilyesmit neki ne mondjak, a technika nem az ő terepe, az ő mobiljáért például már simán jelentkezhetne a Telefonmúzeum.

Sokkal jobban ismerjük a figurákat 
Ullmann Mónika
filmhu: Te egy óvónőt alakítasz. Hogy tetszik a szereped?

Ullmann Mónika: Szeretem. De ezekre a kérdésekre nehezen válaszolok, mert ilyesfajta önismerettel még nem rendelkezem, szeretném úgy megcsinálni, hogy minél több legyen a filmben saját magamból.

filmhu: A kastélyban különösen sokat vagytok együtt, hátrány vagy előny az összezártság?

U.M : Ideális állapot, nincsen senkinek olyan problémája, ami idáig eljutna, kevés helyen van egyáltalán térerő, fogalmunk sincs, hogy mi történik a fővárosban. A munka befejeztével is dolgozunk tovább, estéről-estére senki nem esik ki a szerepéből.


filmhu:
Mennyire szólhattatok bele a történet alakulásába?


U.M.:
Az alkotóknak nagyon fontos, hogy mi mit gondolunk a szerepünkről, kikérik a véleményünket, és ez nekünk színészeknek nagyon fontos. Szerintük mi már sokkal jobban ismerjük a figurákat, mint ők, és ez önbizalmat ad. Minden este átvesszük a másnapi jeleneteket, éjjelünk-nappalunk a munkáról szól. Nem tudom, ez mennyire számít különlegesnek, mert még nem forgattam még sokat, voltak már azelőtt is egyeztetések a forgatókönyvírókkal, de ennyire szabadon még nem dolgoztam soha.

filmhu: Kihasználjátok a hely nyújtotta extra szolgáltatásokat?

U.M.: Szabadidőnk nem nagyon van, de a szauna üzemel 24 órán át, mert az nagyon jót tud tenni.

Fenyő Iván és Csányi Sándor – Fordult a kocka

Lement az ebéd. Leves, pörkölt, tésztával, süti. Iván, akinek jócskán megugrott a népszerűsége, mióta eljátszhatott egy kisebb szerepet az Amerikai szépséges Sam Mendes legfrissebb filmjében a Bőrnyakúakban, már teli hassal érkezett, nyakán ott figyelt a karakterét meghatározó laza, festett tetkó. Nem tűnt túl oldottnak. Megkérdeztem, hogy érzi magát, fáradt-e. Azt mondta, dehogy, csak most kajált, amúgy meg most meló van, ilyenkor nem szívesen szórja szét az energiáit ugrabugrálással.

A karaktert meghatározó laza tetkó
Fenyő Iván
filmhu: Mesélj a karakteredről!

Fenyő Iván: Egy pénzes gyereket játszom, aki nem túl intelligens, a komikája abból fakad, hogy hogyan old meg egy-két helyzetet.

filmhu: Sokan mondják, hogy a komikus szerep nehezebb, mint a drámai, neked erről mi a véleményed?

F.I. : Ha kitalált a konkrét karakter, és a fejemben meg vannak a szituációk, akkor már majdnem mindegy, hogy vígjáték vagy dráma. A lényeg, hogy megpróbáld hitelesíteni, amit csinálsz. A pofavágós, ugrabugrálós dolgokat nem szeretem, közelebb áll hozzám, ha mozdulatokból, tettekből, jellemből, szituációkból együttesen adódik a komikum.

filmhu: Csányi Sándorral nem először forgattok együtt, milyen viszonyban vagytok?


F.I.:
Nagyon jóban. Éppen most beszéltük, hogy milyen sokat számít, hogy már dolgoztunk együtt a Szabadság, szerelemben. A sok együttlét elmélyíti a jó kapcsolatot.

filmhu: Sokat változott az életed, amióta szerepeltél a Bőrnyakúakban. Mi az alapvető különbség egy nagy költségvetésű hollywoodi és a hazai produkciók munkálataiban?

F.I.: Természetesen sok múlik a pénzen, ha több idő van felvenni a filmet, ha jobbak a helyszínek, de apróságokban is megmutatkozik, mint az étkeztetés, vagy a szállás. Mindenki a maximumot nyújtja, mert különben rögtön kirúgják a nagyobb produkciókból. Tehetség persze itt is van, de érdemes lenne néhány dolgot eltanulni.

(Közben megérkezett Csányi: „Ezt most meghallgatom, jó?” mondta, és helyet foglalt. A magyar Jean Gabin posztmodern öltözékben, termopulcsiban és a jelmezként viselt, de így most ultraretrónak ható lovaglócsizmában érkezett. Mindenesetre egész nap vágtatott, elképesztően lelkes, ebéd közben is figyeltem, hogy alig falt valamit, máris felpattant, konzultált a rendezővel, ügyintézett. Megtudtuk, hogy most is kevés az ideje, rövidesen sietnie kell vissza egy „lépcsőn futás” felvételére, úgyhogy hozzá fordultunk)

filmhu: Úgy hallom, nagyon jóban vagytok

Csányi Sándor.: Ismertük már egymást a főiskoláról, hiszen Iván kettővel alattam járt, de nem voltunk nem ennyire jóban. A Szabadság, szerelem-ben övé volt a főszerep és én voltam a főhős barátja, most fordult a kocka.

Egy hideg, gazdag, kimért felsővezető
Csányi Sándor
Filmhu: Hogy tetszik a forgatás?

Cs.S.: Nagyon hasonlít ez a film a főiskolás évekre, abban az értelemben, hogy éjszakánként végigdumáljuk a jeleneteket. Például most is voltak részek, amelyeket kihagytunk, mert tegnap úgy döntöttünk, hogy kiváltjuk mással. Nagyon képlékeny az anyag, az alakításában részt vesz az összes színész, az író, a rendező. Ennek az energiának kell látszódnia a végterméken is. Ha az ember főszerepet játszik, akkor úgy sincs más azon kívül, mikor hazamegy, nincs nagyon ott fejben. Itt most csak azokkal vagyunk együtt, akik ott vannak a filmben is, így sokat fejlődünk.

Filmhu: A te szereped hogyan változott?

Cs.S.: A leírthoz képest sokat. Többek között azért vállaltam el ezt a filmet, mert kíváncsi voltam, hogy tudok-e egy hideg, gazdag, kimért felsővezetőt alakítani. Nyilván vannak a szerepnek ellenpontjai, hiszen van például a gyereke, és még ilyen helyzetben sem voltam. A lányomat alakító Varga Bogival nagyon jó találkozás volt, teljesen máshogy dolgozik, mint egy profi színész, a benne lévő energiák  pozitívan hatnak az emberre

Filmhu: Hogy érzed, milyen lesz a film?

Cs.S: A Csak szex és más semmi forgatása alatt éreztem, hogy nagyon jól megy, de ettől még borzasztóan rossz is lehet a végtermék. De amikor megnéztem a Csak szex-et, ugyanaz a hangulat áradt belőle, mint ami a forgatáson volt. Ha a film lelkét ez adja, akkor most is lehet egy jó film. Ha meg nem, akkor sincs baj, mert mindannyian jó választásnak tartottuk, lehet vállalni, imádtuk csinálni.

Kaszás Géza - Huszáros csavar

A nagyközönség számára a receptklub mókafelelőseként ismert celeb, most hétköznapi álcája nélkül, szupermenként volt jelen, polihisztorként. Alig sikerült rátalálni, vagy játszott, vagy ügyintézett, végül egy sminkelést követően tudtunk hozzáférni. A kastély alagsorából érkezett.

Színész is, filmgyártó is vagyok
Kaszás Géza
Filmhu: Több feladatkörben is jelen vagy az S.O.S. szerelem stábjában.

K.G.: Színész is vagyok, egy kisebb feladat jutott rám Csányi Sándor csapatában. Kissé szokatlannak tűnhet, de filmgyártó is vagyok. A filmet gyártó World Film Entertainment a producer Neményi Ádámmal közös tulajdonunk. Korábban már gyártottunk több filmet együtt, csak ő akkor gyártásvezető, producer volt én pedig színészként voltam jelen. Huszáros csavar volt ez a számomra. Év elején még azt tervezgettem, hogyan fogok Egerben élni, egy szép kis házban, tavasszal már nyilvánvaló volt, hogy felvállalhatatlan ez az életforma, és a filmkészítés nyert. Jött ez a kihagyhatatlan forgatókönyv, pillanatok alatt összeállt, ami a  magyar filmgyártásnak ebben a korszakában igazán példás munkának tekinthető.


Filmhu
: Nem is gördülnek akadályok a gyártás útjába?

K.G.: De, ez a gyönyörű helyszín például csak ebben az egy hétben áll a rendelkezésünkre, tehát ha törik, ha szakad, itt nekünk be kell fejezni a filmet. A Hertelendy kastély a filmben 30-40 percen keresztül szerepel, fontos, a helyhez szorosan kötődő események történnek itt.

(fotó: Kriston Attila)