Rövid időn belül kétszer is műsorra tűzte-tűzi a Duna Televízió a huszonöt éve készült Jutalomutazást, Dárday István és Szalai Györgyi opuszát. Különös film került akkor, 1975-ben a mozikba. Sikere is váratlan lett. Aki látott BBS-filmeket régebben is, már a hatvanas évektől, nem csodálkozott, aki cseh filmeket látott, az sem. A Balázs Béla Stúdióban felnőtt Dárday bizonyára látta Gazdag Gyula a Sípoló macskakőjét, meg Szomjas BBS rövidfilmjeit (Digózók stb.) A Jutalomutazásnak bizonyára rokona még Tarr Béla első filmje, a Családi tűzfészek is. Mind a hazai, mind a külföldi kritikusok iskolát láttak megszületni, talán épp a Jutalomutazással leginkább, s csakhamar “budapesti iskoláról” beszéltek, az amatőrszereplők és a dokumentum-fikció elegyítésében látva az iskola sajátosságát. A rögtönzés, az előre megírt forgatókönyv hatalmának megtörése, az élet szabadságának, szabálytalanságának nyers, akár botladozó betörése, ilyesmit jelentett a dokumentarizmus és a fikció merész házassága.
Hogy milyen boldog is volt, milyen tartós, és tart-e még e házasság a magyar film hetvenes-nyolcvanas éveiben, arra itt kevés a hely. De talán érdekesebb is mai szemmel nézni Dárday és Szalai Györgyi filmjét, hogyan láthatja ma például egy gimnazista, akinek semmit sem mond az úttörőmozgalom, április negyedike, az utazási jogok korlátozása, a nyugatra szóló útlevél, ilyesmi.
Említettem már Gazdagot, a Jutalomutazás sok mindenben emlékeztet az ő Válogatás című dokumentumfilmjére. Ott egy üzemi rock-zenekart válogatnak a KISZ zeneidegen szempontjai szerint, itt egy kisdiákot egyhónapos angliai utazásra. “Legyen zenélni tudó, munkás származású és úttörő” – ez az alapkövetelmény.

Valóság és “szempontok”, valóság és utópiák vezette “eszmei tervgazdálkodás” konfliktusa, mondanánk tudóskodva. Inkább röhögjünk egy jót. Komikumban ázik e hol lappangó, hol nyilvánvaló, sőt kiabáló ellentét a látható valóság és a központban megszületett igény között. Ha a valóság ütközik a meg nem valósuló, előre eltökélt, megtervezett elvekkel, akkor “annál rosszabb a valóságnak”, mint egy szellemesebb diktátor mondta. Mindenki mellébeszél, mindenki érti a másik mellébeszélését, rejtjel-nyelv, ahol a szavak ferdén kísérik a tetteket, avagy a cselekedetek ferdülnek el a hamissá vált szavak mellett. A filmben a pártbürokrácia szürke és kishatalmú képviselői sorát látjuk: két párttitkár, két járási titkár, két tanácselnök, mindegyik hasonlít a körülöttük élő emberekre, csak a nyelvezetük, ahogy beszélnek, az teljesen idegen. Mindenki jót akar itt, de minden rosszul sül el. Nincs a járásban különösen buta és gonosz ember, csak nem látnak messzire. Végül is a kiszemelt Balogh Tibi anyukája, ez az egyszerű asszony (talán túl sematikus, túl egyszerűnek rajzolt, itt érezni valami klisé-szerű egyszerűsítést) lesz az, aki megakadályozza a gyerek útját. Nem tudom, ma hogy hat: 1975-ben az a film tehetséggel fújta szét a prekoncepciók ólomfüstjét.
Azóta sok év eltelt, minden megváltozott. Egy bölcs azt mondaná: csak a butaság örök. De mi teszi butává a hatalom ordóit, és mi teszi buta ténykedésüket hallatlanul nevetségessé? Miért nevetünk hűdötten a tévéhíradót nézve? A Jutalomutazásnak ez volt a lappangó kérdése. Nem tudom, a mai fiatal magyar film felteszi-e ezeket a fontos kérdéseket... (Zárásként zárójelben: mintha a legutóbbi filmszemle közönségdíjas Kis utazása dadogva bár, de feltenné. Nézzük talán meg majd mindkettőt.)

Bikácsy Gergely

Jutalomutazás (1974) -- Rendezte: Dárday István. Társrendező: Szalai Györgyi. Írta: Szalai Györgyi, Dárday István. Kép: Koltai Lajos. Zene: Solymos Antal, Presser Gábor, Tolcsvay László, Papp Imre. Hang: Kovács György. Vágó: Kármentő Éva. Díszlet: Vajó András. Jelmez: Ján Katalin. Szereplők: Tamás Kálmán (Balogh), Tamás Kálmánné (Baloghné), Borsi József (Balogh Tibi), Simai Mária (Forgó Anna), Márton István (Bakó), Hollósi József (A párttitkár), Takács Vencel (A tanácselnök), Varga Szabó Sándor (Az iskolaigazgató).
Gyártó: Budapest Játékfilmstúdió. Bemutató: 1975. május 22.

Duna Televízió -- július 14. péntek 10.35 -- 11.55.